Századok – 1988
Tanulmányok - Kristó Gyula: A 10. századi Erdély politikai történetéhez 3/I–III
26 KRISTÓ GYULA meg hosszú ideig, mert viszonylag hosszú időn át eltérő úton haladt Észak- és Dél-Erdély fejlődése. f- Sajátos módon vall a 10. századi Észak-Erdély magyar uralom alatti voltáról Anonymus. Természetesen a névtelen jegyzőnek csak azokat a híradásait szabad felhasználni — azokat sem perdöntő súllyal —, amelyek családi tradíciókat őrizhetnek, s így a koholt, fiktív eseményeknél nagyobb hitelre tarthatnak számot. Makkai László teljes joggal utalt arra, hogy már az anonymusi hagyományból is legalább két ősfoglaló magyar nemzetség észak-erdélyi jelenléte következik. A Zsomborokról, akiket Anonymus beolvasztott a váci egyházmegyében birtokos Gyula-Zombor nemzetségbe, már említést tettünk. Az a körülmény, hogy az egész erdélyi honfoglalást a névtelen jegyző Észak-Erdélyre lokalizálta, a Zsomborokkal van összfüggésben. Ám említést tett Anonymus az erdélyi honfoglalás kapcsán Tétény vezér egy kémjéről is, Apafarkas apjáról, Agmándról, aki lopva megvizsgálta az erdélyi föld természeti viszonyait és népességét. A középkorban ismerünk Észak-Erdélyben egy Agmánd nemzetséget, s már Karácsonyi János hangot adott gyanújának: „nem lehetetlen, hogy névadó ősük azon Agmánd volt, akinek atyját, Apafarkast [!], a Névtelen Erdély elfoglalásában Tuhutum kémjeként szerepelteti." Növeli a bizalmat Anonymus híre iránt, hogy a 14. század közepén a nemzetséget Farkas-Agmánd néven nevezték, illetve hogy ugyanakkor a 1 Szamos folyó szatmári szakaszán Agmándlovamezeje helynevet említett egy oklevél.8 1 Észak-Erdélyben, a Szamos és a Maros között tehát magyarok szálltak meg, méghozzá bizonyára a 10. század legelején. Utóbb, évszázadokkal később e területen úri nemzetségek bukkanak fel, a Zsombor, az Agmánd, a Borsa, a Kalocsa vagy Szil nemzetség, valamint a Mikola-rokonság, amelyet nem említ oklevél genusként. A i Borsa nem Biharból szakadt ide, a többi genus azonban valóban őshonosnak tűnik e vidéken, legalábbis sem Magyarország (sem Erdély) más vidékein nem volt birtoka. Ha a 10. századi nemzetségek és a 13. századdal megjelenő úri genusok azonosságára nem is gondolhatunk,8 2 azt készséggel elismerjük: Észak-Erdélyben azok leszármazottai éltek és birtokoltak a 13—14. században is, akik a 10. században itt nyertek maguknak szállásterületet. A 13—14. századi úri nemzetségeknek lehettek a 10. században az ottani népesség egészét átfogó nemzetségek az „előzményei", s mivel a 10 századra nézve több nemzetség itteni megszállása és birtoklása valószínűsíthető, e 10. századi nemzetségek egy törzset adtak ki. Az ismert analógia szerint egy besenyő törzs öt nemzetségből állott.83 A Makkai által Észak-Erdélyre a 10. század elejére feltételzett öt nemzetség éppen egy törzset tett ki (még ha a Borsák és Mikolák beszámolásával akadnak is problémák). Ügy véljük, kimondható ^szak-Erdélyben egy magyar törzs szállt meg a honfoglalást követően a maga három-négy-öt nemzetségével, s ez a törzs a törzsszövetségben a gyula méltóságot viselő főnök vezetése alatt állott. Utóbb, a törzsszövetségi keretek lazulásával, egyre inkább törzsi hatalmassággá vált a gyula, de méltóságnevét több nemze-81 SRH, I. 65. L. Makkai László: Századok 1944. 163-165., 168-171.; MN, I. 76.; Adatok I. 70.;Makkai László: ET, 263., 267. 82 Kristó Gyula: a 7. jegyzetben i. m. 26-50., 459-467. 83 Györffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára. Bp. 1959. 7.
