Századok – 1988

Történeti irodalom - Makk Ferenc: Magyarország a 12. században (Ism.: Petrovics István) 242/I–III

238 TÖRTÉNETI IRODALOM 244 II. István atyjától, Kálmántól ugyan eró's királyi hatalmat örökölt, de az uralkodása során elszenvedett külpolitikai kudarcok aláásták a királyi hatalom tekintélyét. Ugyanakkor Almos pártjának újbóli szervezkedése, valamint az ellenkirályok (Iván és Bors) felléptetése is jelzi: a főurak egy része elégedetlen volt II. István országlásával. Mivel II. Istvánnak nem volt fiúgyermeke, ezért uralkodásának vége felé maga mellé vette Vak Béla herceget. Ezzel a lépésével az elégedetlenkedők megnyerését vélte elérni. II. Béla 11,31. évi megkoronázása azt jelzi, hogy négy évtizedes trónharcok után a Kálmán-párt vereséget szenvedett, s az Almos-ág került hatalomra. A harmadik fejezetben a szerző az Almos-ági királyok uralkodása alatt bekövetkezett konszolidációt tekinti át. II. Béla az aradi véres gyűlésen és a Sajó folyó közelében tartott tanácskozáson lényegében leszámolt az egykori Kálmán-párttal, és Borisz legyőzésével sikeresen védte meg trónját. A belső hatalmi problémák rendezése iltán az uralkodó már hódító lépésekre is vállalkozhatott. II. Béla alatt került magyar kézre Közép-Dalmácia, Bosznia és Ráma. A király halálakor (1141) az országon belül számottevő ellenzéki erő nem létezett, így Vak Béla legidősebb fia, Géza, akadály nélkül szerezhette meg a trónt. II. Géza uralkodásának 1148 és 1155 közötti időszaka a 12. századi magyar külpolitika egyik .legaktívabb periódusa. 1148-ban jött létre a két császár szövetsége, amelyhez egy időre Velence is csatlakozott. Ezzel szemben alakult meg 1148-49-ben a francia-normann-Welf koalíció. Magyarországot, a volhiniai oroszokat és a raskai szerbeket a Bizánc-ellenes tábor támogatói között találjuk. Orosz földön II. Géza csupán közvetett összetűzésbe került a baszileusszal, de a Balkánon - mivel II. Urost támogatta - már fegyveres konfrontációkra is sor került Magyarország és Bizánc között. Az 1149-ben indult csatározásoknak 1155-ben békekötés vetett véget, amely lezárta a II. Géza kori magyar-bizánci hadakozások időszakát. A rendkívüli megterheléssel járó állandó háborúskodás azonban meggyengítette az országot, és egyben felszínre hozta az uralkodó osztályon belüli nézeteltéréseket, amelyek következtében véget ért a negyedszázados belső nyugalom. Az 1156-1162 közötti években az európai helyzetben is lényeges változások zajlottak le. A korszak nemzetközi életét elsősorban a német expanziós törekvések felerősödése, a bizánciak dél-itáliai hatalmi restaurációs kísérlete, s a katolikus egyházon belül beállt szakadás határozta meg. A magyar királyság, amely érzékenyen reagált ezekre a változásokra, fegyveres konfrontációkba bocsátkozás helyett most már csak diplomáciai lépésekre vállalkozott. A helyzet bonyolultságát jól jelzi, hogy az említett periódusban rövid időn belül kétszer következett be jelentős fordulat II. Géza külpolitikájában (1157, 1161). Könyve negyedik fejezetében a megváltozott európai viszonyokat tárgyalja a szerző, s egyben nyomon követi Bizánc Magyarországgal szembeni expanzív törekvéseit, amelyek számára kedvező feltételeket teremtettek a trónkövetelő hercegek - István és László - fellépései, illetve a feudális magyar urak párharcai. A Mánuel támogatását élvező II. Lászlóval és IV. Istvánnal szemben a törvényes uralkodó, III. István, a német-római császártól kapott segítséget. A könyv utolsó fejezete III. Béla uralkodását mutatja be. A Bizáncból hazatérő Bélának majdnem egyéves küzdelem után sikerült csak megszereznie a királyi trónt. Esélyeit - öccsével, Gézával szemben - nagymértékben növelte, hogy mind III. Sándor pápa, mind pedig Mánuel támogatását élvezte, de a magyar uralkodó osztály döntő többségének megnyerése nem ment könnyen. Az ellenzék megtörése, a királyi hatalom megszilárdítása, s az uralkodó osztály egységének helyreállítása után Magyarország Béla országlásának második - kb. 1180-tól 1196-ig terjedő - felében olyannyira megerősödött, hogy ismét expanzív külpolitikát folytathatott. A magyar terjeszkedés elsősorban Bizánc, Velence, Halics és a szerbek irányában jelentkezett. Makk Ferenc a 12. századi magyar-bizánci kapcsolatok avatott kutatója, aki szakpublikációiban számos korábbi téves álláspontot már megcáfolt az említett kérdéskörben és több új eredménnyel gazdagította ismereteinket. Ezek, a jelen népszerűsítő kötet révén, most már a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé váltak. Makk Ferenc egyik ilyen fontos megállapítása az, hogy a magyar történelemben a bizánci beavatkozás időszakának az 1162 és 1165 közötti periódus tekinthető. Az ezt megelőző évek fegyveres konfrontációiban a magyar fél volt a kezdeményező, a baszileusz pedig csupán a status quo fenntartására törekedett, vagy éppen megtorló hadjáratot vezetett a magyarok ellen. Bizánc Magyarország hűbéri alávetésére 1162-ben tört először. Ekkor, valamint 1163-ban és 1165-ben nyíltan, 1164-ben pedig burkolt formában tett erre kísérletet. Amikor pedig a hűbéri alávetés nem járt sikerrel, akkor jelentkezett Bizánc részéről - kompromisszumként - a területi