Századok – 1988
Tanulmányok - Kristó Gyula: A 10. századi Erdély politikai történetéhez 3/I–III
ERDÉLY A 10. SZÁZADBAN 5 eseményeket (csatákat, ütközeteket) kellett megkonstruálnia, döntően fantáziájára volt kénytelen hagyatkozni. Anonymus forrásértékének megállapításához tehát az emlékezet tárgya, irányultsága szolgál valamelyes biztos iránytűként. Az emlékezet pedig elsősorban az anyagi javakat, azok helyét, nagyságát, a birtoklás puszta tényét és régiségét őrizte meg. További nehézség forrása, hogy a 10. századi Erdélyről még Anonymusnak sincs mondanivalója, leszámítva azt az egyetlen mozzanatot, hogy felsorolja Tétény leszármazottait, akik szerinte a 10. században éltek. A névtelen jegyző által erdélyinek minősíthető események nagyobbik része (az erdélyi honfoglalás) a 9. század végére, kisebbik része (az erdélyi Gyula alulmaradása Szent Istvánnal szemben) pedig már all. század elejére vonatkozik. Hasonlót mondhatunk el a 14. századi krónikakompozícióról, amelynek szövegei all. századtól (a 11. század végétől) a 14. század közepéig terjedő időközben készültek, a 10. századi Erdélytől tehát — a szélső határokat figyelembe véve — 100-450 évnyi távolságra. Ráadásul a 10. század itt is fehér folt. Hiszen a krónikának azon megjegyzése, hogy Álmost Erdély hazában megölték (Almus in patria Erdelw occisus est),9 még 895 körüli esemény emléke lehet, viszont Szent Istvánnak az erdélyi Gyula elleni hadjáratát leíró fejezet már a 11. század elejéhez utasít bennünket. Egyetlen közvetett híre van a 13. század végi Kézai Simonnak a 10. századi Erdéllyel kapcsolatban. Szerinte a honfoglaló Gyula, bár „a többiekkel együtt Pannóniába ment, végül Erdély részein lakott".1 0 azt a benyomást keltve ezáltal, hogy az 1280-as években mintha még tudott volna arról: a Gyulák csak utóbb, a 10. század folyamán nyugat felől, tehát a Duna—Tisza vidékéről nyomultak be Erdélybe. Úgy tűnik, áthatolhatatlanul sűrű homály fedi el előlünk Erdély 10. századi történetét. A legutolsó időkig e homály nem is oszlott, már ami a források gyötrő hiányát jelenti. Makkai László lépett fel legújabban azzal a feltételezéssel, hogy egy kortárs arab geográfus 932-re tett híre, miszerint a besenyők és a magyarok a bolgárok ellen vonultak, s Bizánc a bolgárokat segítette, kapcsolatba hozható „Erdély déli részének a magyarok által való elfoglalásáéval. A - mint Makkai íija - „népek, »városok« és országok neveit összekeverő zavaros szöveg"11 ilyenfajta értelmezést azonban nem enged meg. Maszűdí szövegéből kiderül, hogy a W.l.n.d.r. (,nándor', azaz ,bolgár') nevű nagy görög város a bizánci birodalom határán volt, abban az irányban, ahol a besenyő és a magyar nép lakott. E város a hegyek és a tenger között terült el, s védőpajzsként zárta el a türkök (= besenyők és magyarok) útját Bizánc felé; Bizánc számára „a hegyek, a tenger és ennek a városnak a lakói [védelmet] nyújtottak velük [a besenyőkkel és a magyarokkal] szemben". Feltétlenül azon az útvonalon feküdt, amely a magyarok földjéről Konstantinápolyba vezetett, mert egyfelől ha nem így lett volna, védelmi feladatot Bizánc számára nem tudott volna ellátni, másrészt pedig e város elfoglalása után a magyarok és a besenyők továbbvonultak innen „Konstantinápoly irányába".12 E W.l.n.d.r. elfoglalásában olyan katonai tettet kell látnunk, amely a Konstantinápoly elleni hadi akció 9Emericus Szentpétery: Scriptores rerum Hungaricarum I—II. Budapestini 1937-1938. (a továbbiakban: SRH) I. 287. 1 °SRH I. 166. 1 1 Makkai László: ET 271. 12 J. Marquart: Osteuropäische und ostasiatische Streifzüge. Leipzig 1903. 61-63 ; Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 1986.3 (a továbbiakban: MEH) 101 103. (Czeglédy Károly fordítása.) M
