Századok – 1988
Tanulmányok - Kristó Gyula: A 10. századi Erdély politikai történetéhez 3/I–III
6 KRISTÓ GYULA részeként az Al-Dunától délre eső balkáni területen, a Fekete-tenger és a Balkán-hegység régiójában zajlott le, s e terület egyaránt megközelíthető volt a Kárpát-medencei magyarok és az Etelközben (tehát a Kárpát-medencén kívül) élő besenyők számára. Így hát Maszúdí adata nem vonatkoztatható Dél-Erdélyre, s ebből nem olvasható ki az, hogy a magyarok — legkésőbb - 932-ben foglalták el a bolgároktól Erdély déli részét. A 10. századi Erdély politikai történetéhez így elsősorban a már sokszorosan megtárgyalt, ám teljesen még ki nem aknázott magyarországi elbeszélő forrásokat (Anonymust és a 14. századi krónikakompozíciót) kell felhasználnunk, de erőteljesen be kell vonnunk a vizsgálatba a későbbi Erdély történetének mindazon vonásait, mozzanatait is, amelyek visszakövetkeztetésre alapot nyújtanak. 2. A kutatás mai állása A történeti kutatás részint politikai töltetű indítékoktól vezettetve, részint pedig a forrásanyag gyötrő hiánya miatt igen eltérő véleményeket nyilvánít a 10. századi Erdélyről. A mai román történetírás tendenciája kétségtelen: minél erősebben hangoztatni a dákoromán kontinuitásnak megfelelően a románság erdélyi jelenlétét és államalkotó képességét a 9. században, a magyarok érkeztét megelőzően. Azt ugyan kénytelen elismerni a román történetírás, hogy a honfoglaló magyarok megfordultak Erdélyben, de az erdélyi só megszerzése után visszavonultatja őket a térségből, s még Szent István király 11. század eleji erdélyi katonai akcióját, Gyula leverését követően is csaknem évszázadnyi szünetet iktat be a magyarok erdélyi előrenyomulásában, jobbára besenyő uralom alatt állónak ábrázolva all. századi Erdélyt. Csak e század végétől kezdve tételez fel számottevő magyar behatolást Erdélybe, de nem mulasztja el hangoztatni: „a 13. század második felében és a 14. század első negyedében Erdély már csak formálisan tartozott a Magyar Királysághoz, a valóságban különálló ország (regnum) volt".13 A jelen dolgozat nem tekinti feladatának, hogy kitérjen a dákoromán kontinuitáselmélet bírálatára, így megelégszik annak leszögezésével: nincs egyetlen magyarországi történész sem, aki hitelt adna a román történetírás iménti állításainak. Annál inkább joga van a magyar történetírásnak elutasítania a román álláspontot, mivel az egyetlen Anonymust leszámítva, aki 1210 táján írta munkáját, románok a 13. század elejéig elő sem fordulnak Erdély (illetve az egész akkori Magyarország) területén. Már e két körülmény egybeesése — hogy tudniillik Anonymus akkor írt románokról (a honfoglalás korába visszavetítve őket), amikor azok kezdtek megjelenni Magyarországon — roppant valószínűvé teszi: a névtelen jegyző saját kora viszonyait vetítette vissza a 9. század végére. Mivel ezt tucatnyi más esetben teljes bizonyossággal megállapíthatjuk (így pl. az 1180-as években létrejött kumán—bolgár-blak [román] szövetséggel kellett a honfoglaló magyaroknak harcolniuk; Árpád vezérrel az 1200 körüli magyarországi társadalmi csoportok tagjai, nemesek és szerviensek lakmároztak együtt Attila király palotájában; Anonymus saját munkáját l3 Miron Constantinescu (szcrk.): Erdély története I. Bukarest 1964. 101-108. (a vonatkozó rész Çtefan Pascu munkája); Çtefan Pascu: VoievodatuI Transilvanici I. Cluj 1972.2 61 —129.; $tefan Pascu: Mit jelent Erdély? Az erdélyi civilizáció a román civilizáció keretében. Bukarest 1984. 56.
