Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Gunst Péter: Marczali Henrik történetírói pályakezdése 903
MARCZALI HENRIK PÁLYAKEZDÉSE 919 Az a széles látókör, kiterjedt olvasottság, olyan jelenségek között is az összefüggések keresése és megtalálása, amelyek esetében korábban nem gondoltak ilyenekre — mindazok a vonások, amelyeket hallgatói későbbi tanári tevékenységének előnyös oldalaiként emeltek ki, jellemzik Marczali személyes- történetírói teljesítményét is. Ez a tehetsége elsőnek éppen az árpádkori források modern szempontú vizsgálatában jelentkezett. Messzire vezetne, ha itt kívánnánk most összefoglalni a korabeli forráskritika állapotát. Természetes, hogy a magyar történettudomány elmaradása a nyugat-európai mögött e téren csak viszonylagos volt. A 18. század második fele nagy történetírói iskoláinak, illetve nagy történetírói egyéniségeinek teljesítményei, egy Bél Mátyás, Schwandtner János György, Kollár Ádám, Pray György, Katona István munkálkodása után — hogy válogatás nélkül soroljuk fel a különféle irányzatú történetírókat —, a 19. század első fele a magyar történettudományban a forráskritika terén a stagnálás, sőt visszaesés évtizedeit jelentette.61 így azután nem csodálható, hogy a korabeli külföldi, elsősorban a német történeti irodalom meglehetősen lekezelően bánt a magyar történetírással, s ezzel együtt sokszor lekezelte a magyar történeti forrásokat is, elsősorban Arionymust, akinek krónikáját akkoriban egyáltalában nem tekintették a német történetírók történeti forrásnak. Marczali tevékenysége az Anonymus-krónika vizsgálata terén elsősorban abban úttörő, hogy a 19. század 70-es éveinek modern filológiai eszközeivel vette bonckés alá a Krónikát. Ugyanakkor a korábbi Anonymus-irodalomnál sokkal szélesebben igyekezett feltárni a krónika irodalmi forrásait. Mint említettük, a párizsi Nemzeti Könyvtárban bukkant a Nagy Sándor életrajz 13. századi másolatára, s abban fedezte fel a krónika egyik forrását. Vizsgálatai szerint Anonymus forrása volt Dares Phrygius (vagyis az Âl-Dares), Justinus, Regino krónikája. Sevillai Isidor nagy lexikonja, Solinus és a Pseudo-Kallisthenes-féle Nagy Sándor életrajz latin fordítása, meg Guido de Columna (ami véleménye szerint egyúttal eldönti, hogy Anonymus IV. Béla király jegyzője lett volna, hiszen a 13. század második felében élt). Egyebekben a krónika nem a honfoglalás, hanem szerzője saját korának tükörképe (a honfoglalás leírásának főbb forrása a tatárjárás!), s ha a honfoglalásra vonatkozóan nem is, de a 13. század második felének értékes forrása. Mindezeket megállapítva Marczali legelsőnek éppen a korabeli német történetírókkal vitatkozott, akik az ő fellépéséig mesének tekintették a krónikában foglaltakat. Marczali számos olyan összefüggésre irányította a figyelmet, amelyek mind azt tanúsították, hogy Anonymus IV. Béla jegyzője, s a Gestát IV. Béla halála után írta. Tanulmányában, amely lényegében három részben (a források, a krónika viszonya a többihez, szerzője) az Anonymuskrónika minden lényeges kérdését felveti, addig fel nem ismert szempontokat is felhasznál a vitás kérdések eldöntésére, s ha tanulmányával, majd annak nyomvonalán haladva későbbi írásaival egyértelműen nem is dönthette el az azóta is tartó vitát, de egy kétségtelen: elemzése után a vitás kérdéseket többé már nem lehetett úgy felvetni, mint azelőtt. A krónika szerzőjének Marczali Pous mestert tartotta, bár sohasem 61 Erre ld. Hóman: i. m. 370—380. és 401—419.
