Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: Görgei váci manifesztumának historiográfiája 849
882 HERMANN ROBERT van szolgáltatva felelőtlen nézeteknek, hosszú időnek kell eltelnie, míg a kutatás elrendezheti a kérdések összebonyolódott szálait."13 5 Az elkövetkező korszak nem kedvezett e felfogásnak. A régi vádak feléledése — új köntösben 1945 után egy ideig úgy tűnhetett, hogy a magyar történetírás, megszabadulva mindenfajta ideológiai elkötelezettségtől és aktuálpolitikai kolonctól, valóban történetírássá válhat; s a pluralizmus elvei alapján minden történetírói irányzat teret kaphat. A politikán belüli hatalmi harc azonban ezúttal sem jó irányba befolyásolta a történetírás fejlődését. E korszak historiográfiája még nagyrészt feldolgozatlan, így itt a legnagyobb a tévedés lehetősége. Az mindenesetre kétségtelennek tűnik, hogy a történetírásban is 1948 volt a fordulat éve. A centenáriumi irodalmat ugyan még az említett pluralizmus jellemezte, ám az értékelésekben és a kritikákban egyre erősebb lett a türelmetlen hang,136 hogy aztán 1949-től a dogmatikus, magát marxistának valló történetírás hegemóniája egyértelművé váljék. Az új politikai-hatalmi struktúra a saját képére formálta a történetírást, a történelmet ugyanúgy példatárnak tekintette, mint az előző rendszerek, s ez sem a történetírásnak, sem az új történeti tudatnak nem tett jót. Magyarország mégiscsak egy újabb vesztes háború után állott, amely ezúttal is óriási traumát okozott. Ehhez járult a társadalmi átalakulás nem mindenben jótékony sokkhatása is. Mindezt nem lehetett egy, a klasszikusok idézetei által interpretált történelemképpel kompenzálni. A magyar marxista történetírás álláspontja a Görgei-kérdésben már a harmincas évektől egyértelműnek volt tekinthető. Révai József több írásában is érintette e problematikát. Egyértelműen árulónak tekintette Görgeit, s a bizonyításra lényegében a függetlenségi történetírás érvkészletét használta fel. így Görgei minden katonai lépése mögött politikai hátsó szándékokat keresett, ismét létrejött tehát az az egyoldalú Görgei-kép, amelyről már írásom bevezetésében szóltam. Ez azonban csak a kisebbik baj volt. Révai, arra hivatkozva, hogy „a forradalom belső osztályerőinek mozgása, valóságos mente és törvényszerűsége hétpecséttel lezárt titok volt a magyar történetírásnak," teljesen negligálva például Steier kutatásait, gyökeresen átértékelte 48—49 periodizációját. A közjogi szempont helyébe, amelynek időhatárai még úgy-ahogy egybeestek a hadiesemények fő vonulataival, egy, az osztályerők mozgását elsősorban a politikai csoportosulások történetében tükröztető „párttörténeti" szempontot léptetett; s e megközelítési mód következményévé aztán, logikusan, az vált, hogy a szabadságharc hanyatlásának és bukásának kezdete nála a 135 Kosáry i. m. 321. 136 Ld. a Századok és a Társadalmi Szemle 1948—49-es évfolyamait; Für Lajos: Szabó István. In: Szabó István: Jobbágyok — parasztok. Bp. 1976. 25—26.; Kosáry Domokos: Történetszemlélet tegnap és ma. Népszabadság. 1984. márc. 10.; Bárczy János: Zuhanóugrás. Bp. 1981. 619—21.
