Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
820 PALOTÁS EMIL alkalmazására tág teret kapott a miniszter, aki a megszokott módon kerülte a világos, egyértelmű döntést. A magyar parlamentben elhangzott interpellációkra Tisza Kálmán szeptember 30-án adott választ. A gondosan szövegezett elvi deklarációk a külügyminiszter intencióit követték, és addig a határig mentek el, ameddig feltétlenül szükségesnek látszott a belső hangulat megnyugtatására. A miniszterelnök kereken tagadta, hogy a Monarchia és Oroszország között érdekszféra-megállapodás létezne, amely Bulgáriát kiszolgáltatná az északi kolosszus kényére-kedvére. A nyilatkozat a továbbiakban nem említette többé Oroszországot, de nem volt kétséges, kinek szólt az a kijelentése, mely szerint a Monarchia „egész befolyását" latba veti annak érdekében, hogy a Balkánon „egyetlen idegen hatalom se állapíthasson meg a szerződések szerint nem létező protektorátust és ne gyakoroljon állandó befolyást". Leszögezte, hogy a „berlini békeokmányt" minden időközben bekövetkezett esemény ellenére „érvényben levőnek és fenntartandónak" tekinti! Kevésbé volt konkrét, amit a német szövetségről mondott. A két hatalom tekintettel van egymás érdekeire és képes lesz azokat megóvni „anélkül, hogy az általános béke veszélyeztetnék".2 4 Az engedelmes kormánytöbbség — minthogy az interpellációk formálisan a kormány ellen irányultak — a választ jóváhagyta, rácáfolva ezzel arra a nagy pesszimizmusra, amelyet a külügyminiszter előző nap a német nagykövettel szemben hangoztatott.2 5 Bár Tisza fellépése belső szükségszerűségből fakadt, kormánynyilatkozatként a külvilág számára autentikus állásfoglalást jelentett. Kálnoky az elhangzás napján gondosan szerkesztett tájékoztatást küldött az orosz kormánynak. Elismerte, hogy Tisza vele egyeztetett álláspontot fejtett ki, ám hangsúlyozta, hogy a Monarchia viszonya Oroszországhoz és Németországhoz változatlan. A szerződésekhez való ragaszkodásról és a keleti politika változatlanságáról szóló ismerős közhelyek kifejtése mellett szerényen húzódott meg a lényeg: mivel a Monarchia a berlini szerződés alapján áll, ellenzi Bulgária „idegen" okkupációját, tagadja bárminemű orosz különlegességi igény jogosultságát. A dolgot bagatellizálva említette, hogy ő ilyesmit a pétervári kormánytól már többször hallott, így ezt természetesnek veszi. De azután mégis hozzátette: a Monarchiában oly nagy a felindultság amiatt, hogy Oroszország a szerződéseket megszegve bevonulhat Bulgáriába, hogy ebben az esetben sem a magyar kormány, sem ő maga helyén nem maradhat. Azzal is érvelt, hogy amig a kormány és Giers intenciói jók, mérsékeltek, Kaulbarsz eljárása nem az, a megbízott ténykedése nem a megnyugvást szolgálja. Az üzenetet önigazolással zárta, kijelentve, hogy a bolgárokat Bécs nem buzdítja ellenállásra.2 6 Az állítás, legalábbis ebben a formában, igaz volt. Mivel az ottani kormány külső sugalmazás nélkül is szilárdan szembeszállt a cári generális machinációival, Kálnokynak elég volt dicsérnie a régensek „okos" és „józan" magatartását. Igen jellegzetes az a mód, ahogyan Buriánnak kommentálta 24 Képviselőházi Napló. XIII. 77—78, 89—90. 25 GP Bd. V., Nr. 1012. 26 Kálnoky táviratai Wolkensteinhez (166, 167. sz.) 1886. szept. 30. H H StA PA XV К. 104.
