Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767
804 VARGA JÁNOS a Kancellária leszállította ezen elítélt büntetését, amikor 1861. január 7-i kéziratom folytán az ilyesféle csökkentések csupán a Legfőbb Bíróságnak voltak átengedve."4 3 Nem tudható, sugallták-e — és ha igen, akkor kik — az uralkodónak ezt az állásfoglalást? Hangvétele, amely cseppet sem diplomatikus, és fogalmazásmódja, amely nélkülözi az uralkodói döntvények egyébként szokásos stílusjegyeit, inkább arra utalnak, hogy Ferenc József első és személyes reagálásának finomságokra egyáltalán nem ügyelő terméke. Ennek csak látszólag mond ellent az, hogy nem maga a király szignálta a szöveget. Elképzelhető, hogy Táncsics neve egyszeriben indulatba hozta, és indulatában egyelőre még arra sem érdemesítette ismert ellenfelét, hogy saját nevével lássa el a vele foglalkozó ügyiratot. Érthetően volt számára vörös posztó az az ember, aki immár harmadízben — azaz javíthatatlanul — esett a felségárulás bűnébe. Ferenc Józsefnek személyes oka volt rá, hogy ne érezzen szánalmat Táncsics iránt, és hogy vele kapcsolatban egyelőre elzárkózzék bármiféle irgalomgyakorlás elől. Az uralkodó meghökkentő válasza tulajdonképpen igazoló jelentést követelt a Kancelláriától Táncsics büntetésének mérséklése miatt. Felrémlett Táncsics részleges amnesztiája hatálytalanításának veszélye, de a Kancellária kompromittálódásának lehetősége is. A Kancellária ugyanolyan — vagy még kényelmetlenebb — helyzetbe került, mint amilyenbe ő hozta a pesti főtörvényszéket, amikor presszionálta a budai bíróság határozatának Táncsicsra hátrányos felülbírálását. A királyi felszólításra készült újabb felségelőterjesztés ügye — nyilván hosszas és sokoldalú fontolgatás után — a Kancelláriának csak szeptember 12-i ülésén került napirendre. Tervezetének kidolgozója: Dietrich titkár nem sokat tudott hozzátenni az előző tartalmához. Az elfogadott felterjesztés újra, de most már bővebben, ismertette a Táncsics-kérdés egész történetét. Ezen belül azonban két körülmény kiemelését látta szükségesnek. Hangsúlyozta ugyanis, hogy a budai bíróság Táncsics szabadlábra helyezését kimondó határozatát, amely ellen az országbíró szót emelt, e vétónak helyt adva, a Kancellária vizsgáltatta felül a pesti főtörvényszékkel. Bizonyítékul hivatkozott a Kancellária (saját) február 9-i, egyben mellékelt utasítására, amelyben a pestieknek előzetesen is tudtára adta, hogy Táncsics felségárulása nem vonható közbocsánat alá. Önigazoló buzgalmában az is elkerülte figyelmét, hogy Táncsics bármiféle amnesztiálásának megkérdőjelezésére adhat módott idézett leiratának azon passzusa, amely szerint nem egyértelmű Táncsics bűncselekményei elkövetésének időpontja, azaz szóba jöhetnek e tekintetben az 1859. január 1 -e előtti idők is. Ebben az esetben pedig — és most erről feledkezett meg a Kancellária — Táncsics egyetlen tettére sem adható kegyelem. De hát Forgách hivatala mindenképpen bizonyítani kívánta, hogy őrködött az amnesztia-rendelet megtartása és megtartatása felett, illetőleg nem hagyta azt szelleménél tágabban értelmezni. 43 Az előterjesztés eredetije: MOL, MKUK Általános iratok (D 189), VI. P/2 1861:12,006. A Kancellária ugyanezen a napon a pénzügyminisztériumot is értesítette a felségelőterjesztésről, azzal, hogy annak idején az uralkodó döntéséről ugyancsak tájékoztatást ad. (Uo. 1861:8877.)
