Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767
« TÁNCSICS ÉS AZ 1861-ES AMNESZTIA 787 Hindy Kálmánt ötöd-, Árpádot hatod-, Rabot pedig hetedrendű vádlottként jelölte meg. Machik Lajos államügyész valamennyiükre a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte, ami Táncsics esetében a halált jelenthette. A bíróság azonban a négy napig tartó tárgyalás végén hozott ítéletében a körülményekhez képest nem mutatkozott túlzottan szigorúnak. Táncsicsot nem menthette fel a felségárulás vádja alól. Hiszen ő maga ismerte be az izgató irományoknak terjesztés céljából való megszövegezését, márpedig a perrendtartás értelmében beismerő vallomás esetén a bűncselekmény megállapításához egyéb bizonyítékra nem is volt szükség. Attól viszont eltekintett a bíróság, hogy Táncsicsot az 58. §. a.) pontja alapján is bűnösnek mondja ki. Pedig a törvényszéknek módja lett volna erre. A „Forradalmi Katekizmus" főcélként a Habsburg-dinasztia végleges eltávolítását tűzte ki, ez pedig értelmezhető úgy is, hogy szerzője az uralkodót magyarországi felségjogai gyakorlásában legalábbis akadályozni, illetőleg akadályoztatni törekedett. A felségárulás e nemének elkövetéséért pedig könnyűszerrel halál járhatott! így azután a bíróság Táncsicsot a szeptember 1-i végtárgyaláson az 58. §-nak csak a b.) és c.) pontjában megjelölt felségárulásban, valamint a közrend megzavarására büntetést előirányzó 65. §-ba ütköző vétségben találta elmarasztalandónak, és halmazati büntetésül — a perköltségek megfizetésén túl — 15 évi súlyos börtönt mért reá. Pápayt, mivel korábban is állt már idegorvosi kezelés alatt, és ennek szükségét az orvosi kar szakemberei most is igazolták, ezen az alapon, Hindy Árpádot és Rabot egyszerűen a perrendtartás 288. §-ára utalva nyilvánította ártatlannak, Kaast, Dravetzkyt és Hindy Kálmánt pedig a bizonyítékok elégtelenségére hivatkozva mentette fel.. A fiatalabb Hindy bűntelenné minősítése magától értetődő: 17 éves gyereket az érvényes ВТК sem tekintett büntetőjogi felelősség alá vonhatónak. De a bíróság általában hozott felmentő — Táncsicsot érintőleg pedig viszonylag mértéktartó — ítéleteket. Ebben több tényező játszhatott szerepet. Emberiesség is, meg annak eshetősége is, hogy lelke mélyén a bíráknak sem mindegyike azonosította teljesen magát a birodalmi ВТК-val. Fő indoknak azonban legnagyobb valószínűséggel mégis az ország közhangulata, a közeli rendszerváltozás előérzete tekinthető, amely az ítélkezőknek egy bizonyos fajta óvatosságot parancsolt. így Szilágyin kívül csupán annak a három vádlottnak a hozzátartozói nyújtottak be fellebbezést, akiket bizonyítékok elégtelensége címén mentettek fel: ők az ártatlanság megállapítását óhajtották. Machik államügyész meg súlyosbításért fellebbezett. Az elsőfokú bírói döntést és a fellebbezéseket a Pesti Országos Főtörvényszék Eötvös József elnöklete alatt 1860. október 13. és 16.-i ülésén bírálta felül. Ennek során az indoklás néhány jelentéktelen passzusán módosított ugyan, de az érdemi részek minden pontján megerősítette az elsőfokú bíróság döntését. Ezzel az ítélet jogerőre emelkedett. Hat vádlottat azonnal szabadlábra helyeztek, egyedül Táncsics maradt a József-kaszárnya foglya. A sors iróniája, hogy a reá mért büntetés négy nappal az Októberi Diploma kiadása előtt lépett hatályba. Mert a későbbiek alapján
