Századok – 1987

FOLYÓIRATSZEMLE - Kovalcsenko; I. D.: A lehetséges; a valóságos és az alternativitás problémája a történeti fejlődésben 760

760 FOLYÓIRATSZEMLE társadalomban dinamikusabb mozgást csak az 1860-as évek reformjait követő társadalmi emancipálódásnak tulajdonítottak. Az állam aktív szerepét a rendek létrejöttében a szovjet történetírás is elfogadta, az oroszországi rendek kialakulását mégis a nyugatiak által feltételezettnél korábbi időpontra vezette vissza, de nem feledkezett meg arról sem, hogy a rendiség fogalmát összhangba hozza a marxista történetírás osztály kategóriáival. A 18. század így számukra a rendi korszak késői szakaszává degradálódott, amit a 19. században az osztálytagozódás kizárólagossága követett. A szerző két szempontból kívánta felülvizsgálni az oroszországi rendiség problémáját: fogalmi téren és a társadalomtörténet területén. Az előbbiben arra a következtetésre jut, hogy a rend (soslovie) modern értelmezése Oroszországban csak a 19. század elején született meg. A moszkvai orosz állam korábbi rendkívül töredezett szerkezetét igazolhatja, hogy az egyik modern terminológiai segédszótár közel 500 különféle társadalmi kategóriát sorolt fel. A számos réteg és csoport törvényes fellépéséhez azonban hiányzott a testületi forma. A hierarchikus ranglisták is inkább a polarizáltságot erősítették, ahelyett, hogy összetartó erőként szolgáltak volna. Az egyes rétegek képviselői legfeljebb a 18. század vége felé kezdtek ráébredni „szervezett közösségükre", s a soslovie, mint öntudatosuk rendi keret, csak a 19. sz. elején öltött kialakult formát. A törvényekben ez a változás alig tükröződött, a köznyelvben azonban a kifejezés mindinkább terjedt, hogy az 1860-as években (a reformok hatására) szinte kasztszerű értelmet kapjon. A szerző úgy véli, hogy a rend (soslovie) kifejezés késői megjelenése a társadalmi realitást fejezi ki. A rendiség kialakulásában azonban módosítanunk kell az államnak tulajdonított szerepet: az állampolitika a 19. század előtt legfeljebb rendszertelenül avatkozott a társadalom viszonyaiba. A soslovie mint jelenség tehát valójában a 19. század elején alakult ki, amikorra egyes történészek már felbomlását feltételezik. Ekkor öltenek testületi jelleget az addig eltérő elvek (kiváltságok, foglalkozás, gazdasági tevékenység) alapján elkülönülő csoportok, ekkor jelentkezik a kisebb egységek integrálódásának tendenciája. Bár ezek a rendek valóban nélkülözték nyugati megfelelőik autonóm szerkezetét, társadalmi indíttatásuk cálfolja, hogy egyáltalán ne lett volna összetartó erejük, öntudatuk. S annak ellenére, hogy az állam közreműködése nélkül formálódtak ki, a cári kormányzat is felismerte jelentőségüket, különösen miután az 1860-as évek reformjai nem váltották be a reményeket, s megnőtt a cárizmus félelme a társadalmi elégedetlenségtől, mozgalmaktól. A közösségi szellemet olyan új társadalmi csoportok létrejötte ösztönözte, mint a munkásság. A szerző ugyan kétségbevonja a szovjet történetírásban szereplő „öntudatos munkásosztály" létét a századfordulón, mégis elismeri, hogy a munkásság a testületi szellem fejlődésében új, a cári kormányzat szándékain túlnövő jelenséget képviselt. Hangsúlyozza az olyan foglalkozási (elsősorban értelmiségi) csoportok kialakulásának fontosságát, amelyeknek sajátosságait a jogrendszer vonakodott elismerni, de amelyek tevékenysége mégis megkívánta tagjainak állandó érintkezését, időnkénti együttműködését. Ezt a sajátos rendiséget, amely túlélte az 1905-7-i forradalmat s fontos szerepet játszott a régi rendszer modernizálásában, csak a bolsevikok törölték el 1917-ben. (The American Historical Review 1986/1. 11-36. I.) В. J. I. D. KOVALCSENKO: A LEHETSÉGES, A VALÓSÁGOS ÉS AZ ALTERNATIVITÁS PROBLÉMÁJA A TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSBEN Számos alapvető jelentőségű történelemelméleti kérdést taglal cikkében a neves szovjet akadémikus. Előrebocsátja, hogy a társadalmi, történelmi fejlődés az emberek tudatos, célirányos tevékenysége révén megy végbe. Az emberi cselekvést elsődlegesen mindig a különböző szükségletek kielégítésére irányuló törekvés motiválja. Kiemelt szerepük van az anyagi jellegű szükségleteknek, amelyek a végső soron meghatározó termelési létszférát töltik meg tartalommal. A többi - társadalmi, politikai, tudati stb. - létszféra tartalmát velük adekvát szükségletek, ill. kielégítésükre irányuló cselekvések adják. A szükségletek kielégítésére való törekvés emberek, társadalmi csoportok viszonyrendszerében érvényesül, amelyet a szükségletek, a belőlük fakadó érdek- és erőviszonyok, az ezeket tükröző eszmék