Századok – 1987
FOLYÓIRATSZEMLE - Kovalcsenko; I. D.: A lehetséges; a valóságos és az alternativitás problémája a történeti fejlődésben 760
FOLYÓIRATSZEMLE 761 határoznak meg, de amely társadalmi viszonyrendszer maga is hat ezekre a komponensekre. Rámutat továbbá Kovalcsenko a szubjektum történelmi fejlődésben játszott szerepére idézve a „szerzője -szereplője" marxi dichotómiát. Engelsre hivatkozva idézi fel azt az alaptételt, miszerint az egyének, csoportok céltételezései, cselekvése és a bekövetkezett társadalmi eredmény nem pontosan fedi egymás*. Mindezekből következik, hogy a társadalmi, történeti valóságos összetett, több lehetőségből, tendenciából fejlődött ki, s maga is több lehetőséget, továbbfejlődési alternatívát hordoz. Ilyen formán a lehetőség potenciális valóság, a valóság pedig kiteljesedett lehetőség. Adott valóság egy vagy több lehetőséget — reális alternatívát - is hordozhat. Előbbi esetben egyértelműen törvényszerű a realizálódása, az utóbbiban viszont más feltételek is befolyásolják, hogy melyik lehetőségből lesz - törvényszerűen - reális alternatíva. Példaként szerzőnk azt említi, hogy a kapitalizmus szabadversenyes szakaszában egyértelmű törvényszerűség a termelés koncentrációja, mint tendencia, mint folyamat, amely előfeltétele a monopolkapitalizmus kialakulásának. Ez utóbbi azonban ágazatonként, országonként sajátos formákban, eltérő ütemben megy végbe - azaz számos más tényező, körülmény modifikálja az ugyancsak törvényszerű folyamatot. A lehetséges valóságossá válása tehát mindig meghatározott körülmények között megy végbe, amely körülmények, feltételek objektív és szubjektív összetevőkből állnak. A forradalmi helyzet pl. megteremti, magában hordozza a forradalom objektív előfeltételeit, amelyek a szubjektív faktortól függően fejlődnek forradalommá. Érdemleges tehát a szubjektív faktor szerepe, mert a tendenciák, lehetőségek közül választ, s aktív a feltételek alakításában is - céljai, érdekei szerint, amelyek társadalmilag meghatározottak, sajátos társadalmi (osztály) tartalmat hordoznak. Ahhoz, hogy az érdekérvényesítési törekvés eredményre vezessen a valóság adekvát elemzése szükséges, mert csak ez biztosíthatja a megvalósítható lehetőség kiválasztását, a reális alternatívát. Kovalcsenko leszögezi, hogy az adekvát társadalmi analízist leghatékonyabban a marxi történelmi materializmus biztosíthatja. A valóságos tehát korábbi lehetőségek (reális alternatívák) kiteljesedése - ez a történeti vizsgálódás terrénuma - adott valóság ugyanakkor további lehetőségeket, tendenciákat hordoz, amelyek a későbbi fejlődés elemei, s a prognosztika tárgyát képezik. A marxizmus klasszikusai a kapitalizmus adekvát, tudományos elemzése alapján tárták fel pl. az azt meghaladó, a szocializmust tételező tendenciákat. Lenin az oroszországi fejlődés sajátosságainak megragadásával alapozta meg a két társadalmi forradalom koncepcióját. Az egyenlőtlen fejlődésről szóló felismerése pedig meggyőzően argumentálta a szocializmus egy, vagy néhány országban történő felépíthetőségét. A történeti vizsgálódás mindig kiteljesedett, egyedi, lezárt valóságosra irányul, s kutatja, milyen lehetőségek, tendenciák, alternatívák realizálódása lett a történeti valóságos, s milyen fejlődési lehetőségeket hordoz. Fel kell tehát tárni a reális, valószínű lehetőségeket, kutatni kell idő- és térbeli kiterjedésüket, érvényességüket. Ezzel összefüggésben Kovalcsenko az 1917-es oroszországi szocialista forradalom történelmi előfeltételeivel kapcsolatos polgári történetírói felfogásra utal. Eszerint véletlenszerű volt az 1917-es történelmi sorsforduló. Az első világháború ugyanis lefejezte azt a folyamatot, amelyet a Sztolipin-féle földreform megindított, s amely nyugat-európai típusúvá tette volna az orosz struktúrát, kizárva a forradalmi krízis lehetőségét. Kovalcsenko természetesen vitatja ezt az álláspontot, s azzal érvel, hogy már 1914 előtt kifulladtak a Sztolipin-féle reformok ún. modernizációs lehetőségei. Ez ténykérdés, amihez kiegészítésként megemlíthető, hogy reakciós politikai tartalma miatt egyébként sem involváhatott az említett reform nyugati típusú struktúrát, annál is inkább, mert az adott korszakban a világrendszerként funkcionáló kapitalizmus periféria régióiban korlátozottak, torzók voltak a felzárkózás lehetőségei. Az alternativitás kérdése nem kapott eddig megfelelő figyelmet a történelemelméleti, történeti munkákban. Holott a valóban különböző, reális lehetőségek elkülönítése, feltárása, az általános, a különös és az egyedi közötti distinkció elengedhetetlen feltétele az alternativitás megragadásának. Szerzőnk az egyedit ezúttal kirekeszti vizsgálódásai köréből, s az általános és különös dialektikájára említ példákat, utóbbiakat alternatívaként, variációként értelmezve. A feudalizmus általános jellemzője a jobbágy-földesúri viszony, de ennek tartalma sokféle volt, a tér- és időbeli különbségek, az általuk determinált reális tendenciák, alternatívák miatt. A kapitalizmus alapvető viszonyaiból a politikai felépítmény számos változata fejlődött ki, lényegében azonos társadalmi tartalmat, de a különböző feltételek miatt más-más alternatívát testesítve meg. A társadalmi, történeti alternativitás másik forrását Kovalcsenko a szükségletek kielégítését, az
