Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tanulmányok a XVI-XVIII. századi egyetemes történelem köréből (ism.: Bessenyei József) 739

740 TÖRTÉNETI IRODALOM kodásban"), hiszen összevetést kínál az egykorú Habsburg-birodalomban megfogalmazódott hasonló elgondolásokkal. Halász Zoltán: „Feijoo és a korai spanyol felvilágosodás" cimű eszmetörténeti vázlatát érdemes elolvasni a magyar vagy a lengyel felvilágosodás kutatójának is. Igen tanulságos lenne, ha Mátray Mihály „A turner-i frontier-hipotézis jelentó'sége az amerikai történetírásban" című dolgozatának eredményeire építve a „frontier"-mítoszt összevetné például a holland, spanyol, francia gyarmatosító mítoszokkal, vagy akár, merészet gondolva, a kelet-európai népek önmagukról alkotott mítoszaival. Kontler László „Politikaelmélet, Dicsőséges Forradalom és alkotmányos rendezés 1688-89-ben" című, igen érett tanulmánya hasonlóképpen magában rejti a továbbfejlesztés lehetőségét, például a nagy francia forradalmat lezáró időszakkal való egybevetés irányába. Mikes Tünde az európai akadémiai mozgalommal foglalkozó szakdolgozatából közöl egy részletet („A nagy párizsi akadémiák a XVII-XVIII. században" címmel). Kár, hogy azt a fejezetet nem olvashatjuk, amelyben a francia és a magyar helyzet összehasonlítására kísérletet tett. (Érdekes lenne még a cseh, illetve az osztrák akadémiai mozgalommal való összevetéssel is megismerkedni.) Végezetül megállapíthatjuk, hogy az előszóban kitűzött célt a dolgozatok egy része máris elérte, másik része pedig, hála a jól kiválasztott témának, további kutatások során elérheti majd. A saját kutatásra épített diákköri együttes munka, egymás eredményeinek megvitatása, figyelemmel kísérése egységesen magas színvonalú kötetet eredményezett, s reméljük, hogy az egyetem elvégzése, az intézményes munkakapcsolat megszűnése után ezek a fiatal történészek, továbbra is figyelve, segítve egymást, hasonlóan magas szinten folytatják majd munkálkodásukat. A másik tanulmánykötet is éppen tizenegy dolgozatot közöl (ezek egyike, Rákóczi Istváné az előbb tárgyalt munkában is megjelent). Ami ebben a kötetben mindenekelőtt feltűnik, az a szerencsétlen, semmitmondó címadás. A lapos „oktató" szó mindenképpen kicserélendő, hiszen történészek a szerzők, az a tény, hogy egyetemen oktatnak, ebből a szempontból másodrendű. Ésvajon mit takar a „fiatal" szó? Semmi mást, egyszerűen életkort jelöl, mert a fiatalokra jellemzőnek tartott újszerű látásmódot, problémafelvetést, új témák kidolgozását, néhány, alább felsorolt kivételtől eltekintve, nemigen találjuk meg a kötetben. Ugyanúgy írhatták volna „öregek" is. Csak a dolgozatok némelyikében fellelhető itt-ott döcögő fogalmazás, a rutin hiánya mutatja, hogy azok fiatalok tollából kerültek ki. Ám, mint említettem, vannak azért, akik új utakat keresnek. Ilyen Mezey Barna, akinek „Cigánybűnözés a feudális Magyarországon" című tanulmánya egy történetírásunkban eddig sajnálatosan ismeretlen etnikum történetének felfedezésére indul. Pandula Attila: „Rohamsisakok Magyarországon (1916-1945)" című alapvetése a történeti segédtudományok egy eddig feltáratlan vidékére kalauzol. Lugosi Győző pedig („A közösségi földbirtoklás változásai Madagaszkáron a gyarmati uralom előtt" című munkájában) egy, az európaitól nagymértékben különböző afro-ázsiai civilizációról ad hírt. Mellettük nagy súllyal szerepelnek a kötetben olyan szerzők, akik megmaradtak a hagyományosnak mondható témaválasztás mellett. Gondolom, ez történetírói alkat kérdése, és véleményem szerint ez az elkészült munkák minőségére egyáltalán nem hatott hátrányosan. Ellenkezőleg, az ide sorolható Németh György („Törvénytáblák. Feliratos törvények az i.e. 413 és 403 közötti időszakból") Draskóczy István („Aba nembeli Csobánka leszármazottai aXIII-XIV. században") és Erdődy Gábor („Hermán Ottó a dualista Magyarország politikai berendezkedéséről") tanulmányai a kötet legkiérleltebb, magas színvonalú, jól megformált tömbjét adják. Igaz, ők már nevet szerzett, tapasztalt kutatók. A hagyományos utakon járók csoportjába tartozik Borsodi Csaba „Úrbérrendezés a herceg Eszterházy hitbizomány süttöri uradalmában" című dolgozata is. Végül három szerző jelenkortörténeti problémákkal foglalkozik. Köpeczy-Nagy Gábor: „Az osztrák politikai rendszer" című munkája kiegyensúlyozott, kimerítő leírás. Bakos Károly („A szovjet népgazdaság helyzete és fejlődésének fő tendenciái") és Farkas András („A mezőgazdasági szociálpolitika néhány kérdése Magyarországon és az MKP. 1944-1948.") munkáinak eredményei indokolttá teszik a figyelmeztetést; a modern korszak kutatója egész sor speciális módszerbeli és ideológiai problémával találja magát szemben, amihez még a forrásbázis szűkössége is hozzájárul. Az ezen a területen elért, a többiekhez viszonyítva talán szerényebb előrelépés is elismerést érdemel. Bessenyei József