Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Isztorija Kijeva (Ism.: Menyhárt Lajos) 741
741 TÖRTÉNETI IRODALOM ISZTORIJA KI JE VA Kijev, 1982., 1983., 1985. KIJEV TÖRTÉNETE - HÁROM KÖTETBEN. FŐSZERKESZTŐ: JU. JU. KONDUFOR Impozáns monográfiával köszöntötték a szovjet és ukrán történészek a másfél évezredes várost. Szintézisbe foglalták a kutatások eddigi eredményeit, de az egyes problémák szakemberei új elemekkel is gazdagították Kijev historiográfiáját. Különösen a közelmúlt nagy építkezései hoztak felszínre sok új archeológiai leletet, de a II. kötet szerzó'i is átírták a város 18-19. századi történetét. Külön értéke a műnek, hogy egyes kérdésekben a történeti irodalom polémiáival is megismertet. Napjainkig vitatott pl. a város - szláv vagy nem szláv - eredete, illetve szerepe az ukrán nemzeti kultúra és tudat kialakulásában. &telemszerűen gazdagabb a három kötet tartalma, mint egy konvencionálisan értelmezett várostörténet. Kijev történelmi szerepe, a neves és népes szerzői kollektíva feladat-értelmezése következtében Oroszország, illetve a Szovjetunió, azon belül Ukrajna történeti fejlődésbe ágyazódik a város története. Igaz, helyenként a helyes arányok felborulnak, s maga a város története háttérbe szorul. Kronológiai egységek szerint tagolódnak az egyes kötetek. Azon belül a földrajzi körülmények, a településszerkezet, a gazdasági fejlődés (ágazatonként), a kommunális ellátottság alakulása, a társadalmi struktúra, a politikai, társadalmi élet és a kulturális, szellemi szféra fejlődése adják az egyes részek tartalmát. A periodizációs és szerkesztési elv mechanikusan az országos történethez igazodik, a városfejlődés sajátosságait - különösen a III. kötetben - nem tükrözi. Az egyes köteteket gondosan készített, alapos idó'rendi és névmutató egészíti ki. Igen gazdag és értékes az illusztrációs képanyag. A térképmellékletek viszont — eltekintve az első kötettől - érthetetlenül hiányoznak. Az első kötet (Az ó- és középkori Kijev. Fel. szerk.: I. I. Artyemenko, Kijev, 1982. 408 1.) a kezdetektől 1654-ig, Oroszország és Ukrajna egyesüléséig tárgyalja a város történetét. Kijev területén 20 ezer évvel ezelőtt telepedett le először az ember. A gazdag archeológiai leletanyag és írásos források alapján mutatják be a kötet szerzői a település kialakulását és fejlődését az őskorban. Az 5. sz. végére datált város-kezdetek a történetírás vitás kérdései közé tartoznak. Szarmaták, hunok vagy gótok alapították? A szovjet történetírás válasza egyértelmű: az osztály társadalommá fejlődő elő-szlávok voltak a település első lakói, tulajdonképpen az időszámítás kezdetétől. Nem csupán az alapítók etnikai hovatartozása vitatott, az időpontot illetően sincs egységes álláspont — még a szovjet történészek között sem. Polgári szerzők általában a 9. századra, a varégek bevonulása idejére datálják Kijev, mint város kezdeteit. A szovjet szakirodalomban három álláspont is ismereetes. Egyes kutatók az írásos forrásokat tekintik mérvadónak, s ennek alapján a 9. századra teszik Kijev alapítását. Mások az 5-6. sz. fordulójára, Kij fejedelem uralkodása idejére. Végül vannak, akik az időszámítás kezdetétől számítják Kijev, mint város történetét, amikor ez az elő-szláv település regionális, városi funkciókat töltött be. A kötet szerzó'i az 5. sz. vége mellett foglaltak állást, amikortól Kijev, mint a poljánok törzsszövetségének központja funkcionált. A 8-10. sz. során a Dnyeper parti település tipikus középkori várossá fejlődött. Mint fejedelmi központ elsősorban a druzsinának adott otthont, de jelentős volt a földművelők és kézművesek negyede - a poszad, valamint a kereskedők szlobodája is. A városi polgárok önkormányzata azonban nem érvényesült - s ezt lényeges sajátosságnak tekinthetjük. A fejedelmi kíséret, a bojárok uralták a várost, a tradicionális vécse csak névlegesen funkcionált. A tatárdúlásig terjedő következő évszázadokban - mint a Kijevi Oroszország központja - európai jelentőségű várossá fejlődött Kijev, mintegy 30-50 ezer lakossal. A 13-14. sz. története - források híján - csak nagy vonalakban rekonstruálható. Periférikus helyzetbe szorult a város. A 14-15. századbankb. 5-10 ezer lakosa volt. 1363-tól a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott Kijev, „vég-város" pozícióban, s magdeburgi jogot kapott. A 16. sz. derekán a lengyel király fennhatósága alá került, továbbra is periférikus helyzetben. Feltűnő, hogy nem térnek ki ezen részek szerzői a társadalmi, kulturális hatásokra, amelyek a litván, ill. lengyel uralom idején érvényesültek. Említik viszont a „bratsztvókat", amelyek lengyelellenes, kulturális jellegű tömörülések voltak, az ukrán nemzeti ébredés szervezeteiként funkcionáltak, s a városi lakosság többségét jelentő kisnemesi, kispolgári elemek alkották bázisukat. A második kötet (Kijev a kései feudalizmus és a kapitalizmus korában. Fel. szerk.: V. G. Szarbej, Kijev, 1983. 463 1.) az 1917-ig terjedő több mint két és fél évszázad történetét öleli fel. Ez
