Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története I. kötetéről (Barabás László - Szabó Géza) 673
678 BESZÁMOLÓ története 1. kötet, részben megválaszolatlan maradt, ezért kéri Bartha Antalt, a kötet szerkesztőjét, kísérelje meg rá a választ megadni. Bartha Antal elmondta, hogy a munkálatok kezdetén Pamlényi Ervin elkészítette a tízkötetes Magyarország története szabályzatát, az megjelent a Századokban is, és ez a szabályzat úgy fogalmazott, hogy a szintézis elsősorban értelmiségieknek készül. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kell az alapvető fogalmakat is magyarázni, sőt még beszélő bibliográfiát is kell a munkához csatolni, hogy az olvasót a téma további irodalmában is eligazítsák. Annak idején a munkát az Akadémiai Kiadó 65 ívre tervezte, és az elkészült mű majdnem 90 ív lett, ami minden mennyiségi várakozást felülmúlt. Még így is sokszor kellett a szerkesztői piros ceruzát használni, elsősorban a tanulmányok szövegének megrövidítésére. így volt ez pl. Bóna István fejezetével is. A vitaülés délutáni programjában először Fodor István kandidátus írásban elküldött hozzászólása szerepelt, amelyben Bartha Antalnak A magyar nép őstörténete c. két fejezetnyi munkáját értékelte. Elöljáróban érzékeltette, milyen nagy várakozással tekintett a szintézis megjelenése elé, hiszen az olvasó „a számos előtanulmányra, tudós viták tanulságaira épülő összefoglalástól a letisztult eredmények világos áttekintését, ... a téveszmék cáfolatát, a vitás kérdésekben pedig lehetőleg egyértelmű állásfoglalást vár". Várakozásaival ellentétben már az őstörténet fogalmának meghatározásánál szembetalálta magát a nehézséggel, homályosággal. Kifogásolta őstörténetünk Bartha-féle korszakolását, annak terminológiáját. Vitatta és részletesen elemezte a munka azon tételét, miszerint a régészeti etnokulturális csoportok meghatározott néppel való azonosítása csak írásos emlékekkel lehetséges. E vonatkozásban, Fodor István szerint, ami a finnugor népeket illeti, a helyzet nem reménytelen, hiszen a finnugorok jelentős részének történelmi sorsa úgy alakult, hogy gazdasági és kulturális fejlődésük egy bizonyos időszakban megrekedt, s az évszázados hagyományok egész változatlan formában éltek tovább. így azok a régészeti kultúrák, ahol a mi távoli elődeink is éltek, igen nagy valószínűséggel kapcsolatba hozhatók valamely régi etnikummal. Ezek után sorra vette a munka azon passzusait, amelyekben tárgyi pontatlanságokat, gondolati ellentmondásokat vélt felfedezni. Különösen erős kritikával illette „Az uráli és finnugor őshazaelméletek" c. alfejezetet: „. . . A szerző megkísérli »egybemosni« mindazon elméleteket, ami természetesen csak azt eredményezi, hogy az olvasó többnyire olyan őshazaelméleteket ismer meg, amilyenek a valóságban nem léteznek . ..". Nem értett egyet a szerzőnek a méz és a méh szavakhoz, mint életföldrajzi fogalmakhoz kapcsolódó magyarázataival sem. Bartha Antal ugyanis eldöntött ténynek veszi, hogy a mézelő méh Szibériában nem őshonos, s szerinte e szavaink is inkább a Volga—Káma vidéki őshaza-elméletet támasztják alá. Fodor István az őshaza kérdésben korábban kifejtett álláspontját nem érezte módosítandónak: „az uráli népek őseinek régészetileg legkorábban körvonalazható szállásterülete a Közép- és Dél-Urál vidékén lehetett az i.e. IV. évezredben - tehát a korai újkőkorban —, minden bizonnyal a hegyháttól keletre. Az i.e. III. évezredben azonban a szamojédok őseitől elkülönült finnugorság nyugati csoportjai már kétséget kizáróan megszállták a Káma folyó völgyét, valamint a Káma Volgába szakadásának tágabb
