Századok – 1987

ÁLLÁSPONTOK; VÉLEMÉNYEK - Fügedi Erik: A Mohács előtti kutatás helyzete Magyarországon 661

ÁLLÁSPONTOK, VÉLEMÉNYEK 669 nagyfokú érdeklődés tapasztalható, ezt bizonyítja az 1982. évi schallaburgi „Mátyás király és a reneszánsz Magyarországon" c. kiállítás nagy sikere. A jövőben az érdeklődés fokozódásával kell számolnunk, egyrészt mert az észak-amerikai medievisták érdeklődés növekszik, másrészt Európában is erősödik az az irányzat, amely a történetírást igyekszik hagyományos nemzeti béklyóitól megszabadítani. Nem vitás, hogy ennek az érdeklődésnek kötelességünk is, érdekünk is eleget tenni, de az sem, hogy örömmel tennénk és teszünk eleget, ha a feltételek biztosítottak. Történettudományunk mai szervezetében a külföld tájékoztatására az Acta Historica, a Studia Historica és az öt évenként most már rendszeresen megjelenő Études historiques hivatott. Mindhárom ténylegesen közöl az 1526 előtti korszakra vonatkozó tanulmányokat, szinte kivétel nélkül olyanokat, amelyek magyarul már megjelentek. Az sem tagadható, hogy — főképpen a Studia Historica — arra törekszik, hogy a magyar történelem egyes kérdéseiről tájékoztatást nyújtson idegen nyelven, s ennek érdekében külön tanulmányokat írat meg. Sok ok játszik közre abban, hogy ezek a kiadványok többnyire mégsem érnek célt. Az első éppen a tanulmányok szerzőin múlik. Az esetek többségében a szerző fordításra úgy adja le anyagát, ahogyan azt magyarul megírta, azaz egyáltalán nem is gondol arra, hogy azt a magyar középkorban járatlan olvasó számára átalakítsa. Még rosszabb, ha eredeti tanulmányában a magyar olvasókat a külföldi kutatások eredményeiről is tájékoztatta, s ezt a részt is bennehagyta, nemegyszer már kissé elavult fegyvertárával együtt. A szerkesztőség által kért lektori vélemény ezekre a szempontokra egyáltalán nem teijed ki. Ezután a tanulmányt lefordíttatják, és itt ismét megjelenik a pénz ördöge. Köztudomás szerint nálunk a fordítást nem fizetik meg, ennélfogva a fordítások gyengék. Egyre gyengébbek is lesznek, mert az a nemzedék, amely még az illető országban gyerekkorában tanulta meg a nyelvet, ma már nem dolgozik. A fordítónak nincs becsülete, ha a magyar szöveg logikájával szemben kifogásai lennének is, a szakember-szerzővel szemben azokat nem vetheti fel, nem beszélheti meg. A cseh és lengyel folyóiratokban a fordító nevét is feltüntetik, nálunk a fordító névtelen segédmunkás. A szerző természetesen olyan nyelvre kívánja dolgozatát lefordíttatni, amit maga is ellenőrizni tud, ennélfogva idegennyelvű kiadványainkban még mindig aránytalanul nagy szerepet játszik a francia, a németről nem is beszélve. Ha a tanulmány végül is elkészül, terjesztésre kerül. A terjesztőnek, a „Kultúra" vállalatnak betonszilárdságú monopóliuma van, működése ennek megfelelően gyenge. A koprodukció gondolata fel sem merül, pedig ehhez megvannak az előnyös anyagi feltételek is. A megjelent tanulmányok közül csak azok jutnak el az érdeklődő külföldi kollégák kezébe, amiket a szerző csekély számú tiszteletpéldányaiból maga küld el. A hivatalos terjesztés még rosszabb. Két évtizeddel ezelőtt egy a reneszánszról és reformációról szóló tanulmánykötetet a kiadó — egy ismeretlen provenienciájú jegyzék alapján — olyan folyóiratoknak akart megküldeni, mint amilyen a Revue d'histoire contemporaine vagy a Revue d'histoire des deux guerres mondiales. A végeredmény: történettudományunk eredményeiből csak az kerül bele a külföld tudományos vérkeringésébe, ami külföldön jelenik meg. Ezen az sem segít, hogy egyes magyar nyelvű periodikák — pl. a szegedi Acta Historica — az amerikai Historical abstracts szerkesztőségével felvették a kapcsolatot. A megoldás kézenfekvő. Az Akadémiának el kellene émi, hogy a „Kultúra" monopóliuma ugyanúgy megszűnjön, mint ahogyan az