Századok – 1987
ÁLLÁSPONTOK; VÉLEMÉNYEK - Fügedi Erik: A Mohács előtti kutatás helyzete Magyarországon 661
ÁLLÁSPONTOK, VÉLEMÉNYEK 665 kisebb tanulmányok két korszakra összpontosulnak: a honfoglalástól 1301-ig (illetve Kristó Gyula munkásságával 1321-ig) és a Zsigmond trónraléptétől Mohácsig terjedőre. A kettő között az Anjou-kor valahogyan teljesen lekerült a napirendről. A legélesebben ez a helyzet az 1982 szeptemberében Nagy Lajos halálának évfordulóján rendezett konferencián mutatkozott meg, ahol a művészettörténészeknek és régészeknek több mondanivalójuk volt, mint a történészeknek. Ha eltekintek Teke Zsuzsának a velencei—magyar kereskedelmi kapcsolatokról (Velencei—magyar kereskedelmi kapcsolatok a XIII—XIV. században, 19) és Engel Pálnak az Anjou-kori kormányzási rendszerről írott tanulmányától (A honor. A magyarországi feudális birtokformák kérdéséhez. TSz 1981 és Honor, vár, ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről. Száz. 1982), akkor ezt a korszakot csak azok a munkák érintik, amelyek egy témát igyekszenek végigkövetni, mint Mályusz Elemér, Bónis György és Paulinyi Oszkár tanulmányai. Ez az állapot annál kevésbé kielégítő, mert az Anjouk kora már a pozitivizmus idején is hátrányba került az Árpád-korral szemben. A tárgyi megoszlás is meglehetősen egészségtelen képet mutat. Miután a középkor-kutatást az Akadémia I. osztálya karolta fel, örvendetesen fellendült és ma igen élénk az irodalomra összpontosító kultúrtörténet, annak is a kódexekkel és a velük kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó ága, amelynek művelőit a Magyar Könyvszemle csoportosította maga köré. A hangsúly itt is a 15—16. századra került, a humanizmus fejlődésére és a Corvinákra. Időbeli kettősség jellemzi a Hadtörténelmi Közleményeket is: az Árpád-korról (Borosy A. 1971, 1978, 1982.) és a 15. század második feléről (Rázsó Gy. 1975, Kubinyi A. 1978) van szó, ha eltekintek attól a nagyméretű, de hangjában tipikusan magyar vitától, amely Peijés Géza Mohács c. könyve körül tört ki itt és más periodikákban. Az Agrártörténeti Szemle — amely 1983-ban negyedszázados fennállását ünnepelhette — a mezőgazdaság- és parasztságtörténet mellett a településtörténeti tanulmányok gyűjtőhelyévé vált. Az utóbbi műfajból monografikus szinten csak Maksay Ferenc munkáját (A magyar falu középkori települési rendje, 1971) és Ha Bálint Gömör megyéjének első kötetét adták ki (1976) 1950 után, amikor ezt a diszciplínát is átok alá helyezték. Az Agrártörténeti Szemle szerkesztőségének elhatározását annál nagyobb örömmel kell üdvözölni, mert nemcsak a hagyományos, okleveleken alapuló (Körmendy A. 1974, Draskóczy I. 1977), hanem régészetre épülő tanulmányokat is közöl (Valter I. 1974, Pálóczy Horváth A. 1974). Itt csak röviden szeretnék megemlékezni az 1980-ban elhunyt Paulinyi Oszkár bányászattörténeti tanulmányairól (Száz. 1972, 1978, A. Historica 1976, 1978). Számuk ugyan nem nagy, de sajnos hosszú ideig az utolsók lesznek ezen a téren. Ha Paulinyi Oszkár tanulmányai már a gazdaságtörténethez tartoznak, főképpen a nemesfémtermelést áttekintő és annak alakulásában elsőrangú szerepet játszó gazdasági tényezők összefoglalója, akkor ezen a téren csak igen kicsi, mondhatnám a kereskedelemtörténetre korlátozódó kutatás regisztrálható Pach Zsigmond Pál (Száz. 1974, 1975) Teke Zsuzsa és Hermann Zsuzsa (Száz. 1975) pénzügytörténeti tanulmányában. A segédtudományok közül a forráskritika őrizte meg élénkségét és színvonalát. Krónikáink keletkezése, forrásaik, az írók gondolatvilága és politikai irányzata változatlanul az érdeklődés középpontjában áll, és legjobb kutatóinkat foglalkoztatja (Szűcs J. Száz. 1973 és Mályusz E.: V. István-kori Gesta 1972, és Királyi kancellária és krónikaírás,
