Századok – 1987
DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355
DOKUMENTUMOK 359 Bárdossy csakhamar fogadott. Részletesen előadtam neki Eden külügyminiszter üzenetét,2 amiben aligha lehetett öröme. Vázoltam azt a hangulatot is, mely Magyarország iránt Angliában akkor keletkezett, amikor Jugoszláviát megtámadtuk.3 Kötelességem volt mindent, úgy ahogy volt, neki elmondani. Hangsúlyoztam, hogy egészen addig, amíg a németekkel együtt nekitámadtunk- Jugoszláviának, az angol kormány és közvélemény határozottan megértő, türelmes, sőt jóindulatú álláspontot foglalt el. Azután megítélésünk egyszerre megváltozott, megtámadtuk Anglia egyik szövetségesét, politikailag tehát teljesen és aktív (sic!) az ellentáborba álltunk át, erkölcsileg pedig helyzetünk talán még rosszabb volt, mert a megtámadott Jugoszláviával kötött barátsági szerződésen aláírásunk tintája még meg sem száradt volt. Midőn mindezt leplezetlenül elmondottam Bárdossynak, közléseimet azzal fejeztem be, hogy angliai megbízatásom véget érvén, vissza kívánok vonulni. Kérdezte, hogy miért? Teljes nyíltsággal megmondtam neki, hogy annyira nem értek egyet azzal, amit a kormány külpolitikai téren müveit és müvei, az országot teljesen német szolgálatba állította, és ezzel magát végleg a német győzelem mellett kötötte le, hogy én, aki meg vagyok győződve arról, hogy a németek a háborút, ha hosszú harc után is, de teljesen el fogják veszíteni, ezt a politikát annyira elítélem hazám becsülete, önállósága és jövője szempontjából, hogy azt továbbra semmi esetre sem vagyok hajlandó képviselni. Bárdossy tiltakozott, vitatkozott, azt mondotta, hogy a németek győzelmében bízik vagy legalábbis abban, hogy a háború vége a két fél egyenlő ereje miatt megegyezéssel fog végződni, és Európát, de Közép-Európát egészen biztosan a németek fogják uralni. Midőn kijelentettem neki, hogy így csak az beszélhet, akinek fogalma sincs az angolszász oldal végtelen, most csak kifejlődőben levő erejéről, mely végül is el fogja seperni Hitler Németországát, és annak sorsában mi is osztozni fogunk, Bárdossy azzal felelt, hogy talán ez is meglehet, de akkor „majd itt lesztek ti, akik a túloldalban bíztok, akkor majd ti csinálhatjátok tovább a dolgokat". Úgy beszélt az ország jövőjéről, mint a könnyelmű kártyás, aki a vagyonát egyetlen kártyára teszi fel! Arra, hogy ebbe a bűnös játéknak beillő politikába az ország majd belepusztul, Bárdossy nem is látszott gondolni. Láttam, hogy ugyanolyan tévesen ítéli meg az általános helyzetet, mint Csáky,4 és hogy minden ellenérv, melyet a németek 2 1941. április 16-án, amikor Barcza búcsúlátogatáson járt Edennél, a brit külügyminiszter arra kérte, Budapestre visszatérve közölje kormányával: „Az angol kormány egészen a legutóbbi időkig mindig arra törekedett, hogy megértse azt a kétségkívül nehéz helyzetet, melyben az Ön kormánya kül- és belpolitikailag volt. Ennek a megértésnek nem egy tanújelét adtuk. Most azonban Önök Anglia szövetségesei elleni bázisul átengedték országukat Anglia ellenfelének, egyszersmind vele majdnem egyidejűleg megtámadták azt az országot, amellyel alig néhány hónapja barátsági szerződést kötöttek. Ez örökös szégyene marad Magyarországnak. Ha egy ország már nem ura akaratának és függetlenségéről önként lemond, akkor legalább nem köt barátsági szerződést, melyet azután megszeg. Mondja meg otthon azt is, hogy erre majd Anglia a békekötéskor vissza fog emlékezni. . . Teleki volt az utolsó, akiben még bíztunk, azokkal, akik ma hatalmon vannak, nem fogunk soha többé szóba állni." In: Juhász Gyula: Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1978. 25. 3 A magyar hadsereg 1941. ápr. 11-én lépte át a magyar-jugoszláv határt. 4 Csáky István, gróf— diplomata, 1938. december 10-től 1941. január 27-ig magyar külügyminiszter.
