Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Strassenreiter Erzsébet: A Peyer-frakció tevékenysége 1946-47 fordulóján az SzDP-ben 299
344 S TR ASSENREITER ERZSÉBET kongresszusi előkészületek utolsó percéig folyt tehát a vita, amelynek lényege mégiscsak az volt, hogy az új helyzetben az SZDP milyen politikát kövessen. „Az ellenség jobbra van". Az SZDP XXXV. kongresszusa és a Peyer-ügy lezárása Ilyen előzmények után nyílt meg az SZDP 1947. január 31-február 3-ra összehívott XXXV. kongresszusa, amely a szociáldemokrata hagyományokat követve, az előértekezlettel kezdődött. Ezen csak a szavazati joggal bíró küldöttek vettek részt; funkciója a párt belső és kényesebb politikai és mozgalmi kérdéseinek megvitatása és eldöntése volt. A XXXV. kongresszus előértekezletének középpontjába, mint az várható volt, a Peyer-ügy és a pártvezetőség javaslata került. Szakasits Árpád elnöki megnyitójában előadta, hogy az előértekezlet célja: „legbensőbb ügyeinkről magunk között tárgyaljunk", és a felelős funkcionáriusokkal zárt körben vitassák meg az égető problémákat „a legtisztább szolidaritás hangján, abban a meggyőződésben, hogy valamennyien a legjobbat akarjuk a mi mozgalmunknak, a magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a munkásosztálynak, a magyar népnek és az országnak". Ha a vita erről az alapról indul, az „nem romboló, hanem építő erejű" lesz. Az SZDP politikáját áttekintve leszögezte, hogy a hibák ellenére a párt mégis „olyat művelt ebben az országban, amilyenre példa az egész világon nincs". Önkritikus hangnemben kérte a küldötteket, hogy a problémákhoz felelősségtudattól áthatva szóljanak hozzá. Tegyenek tanúbizonyságot arról, hogy „ebben a pártban nem oldalak vannak, hanem szociáldemokraták, mégpedig forradalmi szociáldemokraták, akik át akarják és át fogják alakítani az országot és a világot. Ehhez a nagy történelmi feladathoz méltó vitát kérek az elvtársaktól" — fejezte be a nagy tetszéssel és egyetértéssel fogadott beszédet. A Peyer-ügyet referáló Böhm Vilmos nem kis feladatot vállalt magára, amikor a küldöttek elé állt a javaslat elfogadtatásának céljával. Az ellentétes nézetekkel, álláspontokkal szemben kellett a pártvezetőség elképzelését sikerre vinni. Hatalmas, jól felépített beszéde vitairat volt azokkal, akik egyfelől Peyer frakciós tevékenységét igyekeztek mentegetni, és sértődöttségére, megbántottságára hivatkoztak, ill. azokkal, akik az ügy egyetlen megoldását Peyer eltávolításában látták. Böhm rámutatott arra, hogy Peyernek sértődöttségre nem volt oka, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy megnyugodjon. Bizonyításként felsorolta az 1945 júniusától 1947 január végéig felhalmozódott tényeket. Elemezve a memorandumot és annak eljutását a párton kívüli körökhöz, megjegyezte: ha nem akarták, hogy „ez az okmány eljusson a polgársághoz, külföldi ellenségeinkhez, azokhoz, akik ezt az SZDP-t tönkre akarják tenni", akkor nem küldik el a Tájékoztatásügyi Minisztériumba. Sokan kétkednek a Györki — Farkas találkozó hitelességében — de ő utánanézett, leellenőrizte azt; s — bár Györki később megbánta, hogy Farkasnak beugrott —, a tény mélységesen elítélendő. A fegyelmi vétségek sorozatát követték el, a pártvezetőség mégis elment „a türelem legvégső határáig, amikor ezt az ügyet" a kongresszus elé utalta. Abból indult
