Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Strassenreiter Erzsébet: A Peyer-frakció tevékenysége 1946-47 fordulóján az SzDP-ben 299
A PEYER-FRAKCIÓ 1946 -47 FORDULÓJÁN 337 egyfelől tehát kénytelen volt tudomásul venni az SZDP ténylegesen meglevő társadalmi, politikai befolyását, a magyar társadalom fejlődését, szocialista irányú átalakulását objektíve és szubjektíve szolgáló szerepét, de a szociáldemokrácia iránt általában, elvileg, politikailag, az SZDP iránt pedig konkrétan bizalmatlan maradt, s ez saját befolyásának növekedésével egyenes arányban erősödött. Az okok közül utalni kell arra, hogy az illegalitás idején beidegződött mozgalmi gyakorlat, politikai mentalitás, szociáldemokrata-ellenes szemlélet is tovább élt, sőt ezt az SZDP-nek az MKP-tól a felszabadulást követő években is eltérő mozgalmi hagyományai, taktikai különbözőségei, az önálló és független kormánypárti szerepből eredő sajátos törekvései erősítették is időnként, mert ezek táplálták a kommunisták bizalmatlanságát, s időnként és helyenként éles szociáldemokrata-ellenességbe csaptak át. A két párt viszonyában mutatkozó káros szubjektivizmus eloszlatását az MKP vezetői sem igyekeztek minden módon segíteni, sőt a párton belül nem is igen burkolt SZDP-ellenességükkel maguk is gyakran hintették ennek magvait. Általában a taktikai ellentéteket stratégiai jelentőségűvé duzzasztották, a szocializmus és a népi demokrácia szempontjából káros és veszedelmes politikai jelenségnek minősítették, s ennek szellemében is vették fel ellenük a harcot. Míg az SZDP-ben az őszintén, elvi-politikai alapon együttműködő szocialisták, élükön Szakasits Árpáddal — saját kommunistaellenes tagjaikkal, vezetőikkel szemben — az együttműködésre, a munkásosztály közös célkitűzéseiért közös harcra szólították fel tömegeiket, kádereiket, s felléptek a mozgalomban, a társadalomban erősödő antikommunista tendenciák ellen, addig az MKP hangadó vezetői, elsősorban Rákosi Mátyás és közvetlen társai, nem titkolták bizalmatlanságukat az SZDP, benne baloldali vezetői iránt, amivel ébren tartották az ellenségeskedés szellemét. A helyi szervezetekben ez gyakran már éles összecsapásokba, presztízs-háborúba torkollott. De ami ennél lényegesebb: gátolta az SZDP baloldali politikájának megismerését, új törekvéseinek reális, higgadt felmérését, objektív értékelését, az ellentmondásos jelenségek súlyuknak megfelelő minősítését. Az MKP-ban ezidőre uralkodóvá vált az a felfogás is, miszerint a munkásosztály egyetemes érdekeiért, a demokratikus átalakulásért, a szocializmusért — mint a múltban, most is —, egyedül és kizárólag az MKP, illetve a kommunisták harcolnak, csak ennek a pártnak van helyes politikai programja, csak ez a párt folytat a munkásosztálynak megfelelő politikát. Logikusan következett ebből az, hogy minden más erő és párt — közöttük az SZDP is — helytelen úton jár, nem képviseli, nem képviselheti a dolgozó tömegek, a társadalmi haladás érdekeit. Ez a szektás gyökerekből táplálkozó felfogás felmentette a kommunistákat a „testvérpárt", a legközelebbi szövetséges, az SZDP politikájának, elveinek, gyakorlatának elemzése, megismerése, politikai arculatának vizsgálata alól. A munkásmozgalomban, a két párt viszonyában mindezek — más jelenségekkel együtt—időnként már 1947 elejéig súlyos ellentétek és ellentmondások forrásává váltak. Az 1947. január 11-i KV ülésen kialakított platform azonban a fentiekhez viszonyítva is új volt, mert az SZDP-vei addig folytatott politikát az MKP vezetősége globálisan jobboldali elhajlásként jellemezte; nem ejtett szót az együttműködésről,
