Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Strassenreiter Erzsébet: A Peyer-frakció tevékenysége 1946-47 fordulóján az SzDP-ben 299
336 STRASSEN RE ITER ERZSÉBET ÜB választásokat Révai a jobboldali elhajlás és opportunizmus tipikus példájaként emlegette. Az SZDP-vel szemben korábban is meglevő bizalmatlanság 1946 végétől 1947 elejétől nemcsak az összeesküvés, a Peyer-kérdés, hanem a nyugati szociáldemokrata pártokban tapasztalt jobbratolódás miatt is nagyon felerősödött. A nyugateurópai események — Révai szerint — bebizonyították, hogy „a szociáldemokrata párt természeténél fogva akkor a legmegbízhatóbb partner a munkásegység frontján, ha az erőnket megmutatjuk, és ha a politikai vezetést azzal támasztjuk alá, hogy fontos kérdésekben nem engedünk". A Peyer-memorandum és a Peyerhez való viszony aspektusából szemlélve az SZDP politikájának, vezetőségének megítélését, az MKP vezetői egyoldalúan és negatívan értékelték a szociáldemokrata vezetést. Révai kifejtette, hogy „a Szociáldemokrata Párt mostani vezetésében még nincs egy olyan szárny, amely következetesen, ideológiailag tisztán kész küzdeni a burzsoázia Peyerügynöksége ellen a párton belül, legfeljebb azt lehet mondani, hogy ez a balszárny alakulóban van. Vannak tendenciák, amelyek arra mutatnak, hogy a szociáldemokrata centrum egy rothadt kompromisszumra készül Peyerékkel". Csak azért óvta hallgatóságát attól, hogy úgy lássa: a Szakasits-szárny eladta magát „a kompromisszumra való törekvőknek", mert akkor elmulaszthatnák a lehetőséget, hogy „befolyásoljuk felül is és alul is az ingadozó szociáldemokrata vezetőket, középfunkcionáriusokat, sőt az üzemi funkcionáriusokat is. Elmulasztanánk, hogy befolyásoljuk a Peyerék elleni harcra őket". Nem szabad beleesni a másik végletbe — hirdette—, hogy „mindjárt le akarjuk gyilkolni őket" — amit az 1947. január elején megtartott részleges üzemi bizottsági választások során lehetett tapasztalni. Helytelenítette, hogy amikor az SZDP-vel „küzdelemre kerül a sor, akkor a mi elvtársainkban rögtön előkerül a régi kommunista mentalitás, hogy neki a szociáldemokratáknak". A helyzet komplikáltságából következik: úgy kell harcolni, „hogy minél több szociáldemokrata funkcionárius, munkás és vezető hozzánk jöjjön, vagy az ő pártjában támogasson bennünket". Ez a hang eltért az MKP III. kongresszusán uralkodótól, amikor az összefogásra szólítottak fel azon az elvi alapon, hogy a két marxista párt közös célok felé halad, s ebben szorosan együtt kell müködniök. Igaz, hogy az MKP KV ülésein, aktívaértekezletein korábban is történtek a mostanihoz hasonló dodonai megállapítások. Az MKP-nak az SZDP-hez fűződő viszonyában, szövetségi politikájában korábban is mutatkozott egy sajátos kettősség, ellentmondás. Egyfelől az SZDP az MKP számára a legfontosabb politikai partner, legközelebbi szövetséges, a munkásegységfrontot alkotó párt, a koalíció baloldalának legszilárdabb pontja volt. Másfelől az MKP számára legyőzendő ellenfél,85 amelyet erősödő bizalmatlansággal szemlélt, és nem tekintett egyenrangú, hosszabb távú politikai partnernek. Az MKP vezetése 85 Lásd: Révai József: Miért harcol a Kommunista Párt a független, szabad, demokratikus Magyarországért? 1945. február 8; MKP Szeminárium 1. füzet. MKP KV Prop, osztályának kiadása. Kézirat gyanánt. 14—16.
