Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
HORY ANDRÁS VISSZAEMLÉKEZÉSEIRŐL 289 amelyet majd a mohácsi beszéd kapcsán fogunk részletesebben dokumentálnifejtegetni, akkor is azt kell mondanunk, hogy Scitovszky táviratának logikája töretlen. Tehát a félreértés folytán a be nem avatottak a dokumentumo(ka)t csakis az állítólagos szerződéssel azonosíthatták. Annak a „látszatnak" az erősítése pedig, hogy a kormány és Radie között létezett nexus, egyértelműen keresztezte a magyar külpolitikát. Scitovszky táviratának folytatása is igazolja az elmondottakat. „Amennyiben sajtóközlemény fenti részlete ottani lapokban közzététetnék vagy más okból szükségesnek látná ügyet Nincic-csel szemben szóvá tenni, hangsúlyozza, hogy én nem bizalmasan közölt okmányt, hanem szerződést értettem, amit sajtóközleményből Nincic esetleg nem láthat világosan. Ehhez fűzze hozzá, hogy fent említett bizalmas okmány létezéséről természetesen egyáltalán nem tettem említést."9 5 Az utasítás jól mutatja: a félreértés Scitovszkynak annyira kellemetlen, hogy inkább hajlandó szavait úgy értelmeztetni, hogy a „szerződés"-ről beszélt, mintsem hogy a tényállást beismerje. Hory egy sor számjeltáviratban számol be Nincic-csel folytatott beszélgetéséről. Ezekből az tűnik ki, hogy a délszláv külpolitika irányítója nem akadt fenn a budapesti külügyi bizottsági expozén, a két diplomata megállapodott abban, hogy az ügyet befejezettnek tekintik. Hory jelentései alapján Scitovszky részletes tájékoztatót küldött Bethlen Istvánnak. Eszerint „végül Nincic nagy bőbeszédüséggel kifejezte azt az óhaját, hogy Jugoszlávia és Magyarország közt jószomszédi viszony teremtődjék. Ez nemcsak az ő személyes óhaja, hanem a radikálisok vezető politikusainak kívánsága, sőt ezen túlmenőleg egyenesen a két ország közeledését kívánják". A közeledés indokoltságát messzi perspektívák felvillantásával indokolta. Utalt ugyanis „egy európai konfliktus lehetőségére, mely német győzelemmel végződnék, mely esetben minden bizonnyal megindul a német áramlat az Égei-tenger felé, és kell, hogy a beolvadás veszélyének kitett kis nemzetek egymásra támaszkodjanak". Hory, aki tudta, hogy a Dísz téren nem veszik jó néven a jugoszlávokhoz való túlzott közeledését, meglehetősen tartózkodóan reagált. „Csak arra szorítkozott, hogy örömét fejezze ki a Nincic által inaugurált politika hatása gyanánt máris jelentkező jobb atmoszféra felett, és biztosítsa, hogy minden akcióban, amely a két ország viszonyának javítását célozza, készséggel rendelkezésére áll. Hory azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány is mindent elhárítani kíván, ami a jó viszony kialakulásának akadálya lehetne." Érthető, hogy a lényegében hűvös reflexióra a jugoszláv külügyminiszter is visszahúzódott. „Megjegyezte, hogy Magyarországon a hangulat enyhülése szerbekkel még nem tapasztalható, de ezt a magyarok szenvedései után megérthetőnek tart, ezért úgy hiszi, hogy a két ország viszonya valami konkrét formát csak egy későbbi időpontban ölthet."9 6 95 Uo. 96 К 64. 1925-16-42.
