Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
280 PRITZ PÁL politikai közvélemény túlnyomó hányada szinte axiómának tekintette, hogy a revízió ügyét csak a majdani német revízióval összekötve lehet megvalósítani, mégis — mivel a húszas évek Németországa, illetve európai hatalmi viszonyai ennek semmiféle jelét nem mutatták — ebből az alaptételből más és más következtetések adódtak. A „ballplatzi szellem" neveltjei — miután Anglia nem tanúsított különösebb érdeklődést Közép-Kelet-Európa iránt, Franciaország pedig az 1920. évi Paléologue-féle kísérletet6 3 már rég elfeledve egyértelműen a kiformálódott kisantantra építette a térségben érvényesülő hegemóniáját — leginkább a magyar politika holtponton tartására, a jobb napok türelmesebb kivárására voltak hajlamosak. A „negyvennyolcas" vonal hívei ellenben egyfelől határozottabb fellépést sürgettek a szomszédos országokban, főleg Romániában élő magyarságot sújtó intézkedésekkel szemben, másfelől pedig még a nagyhatalmi konstelláció megváltozása előtt igényeltek egy aktívabb külpolitikát. Mivel egyrészt Jugoszlávia irányában szenvedte el az ország (kisantant relációban) a legkisebb területi veszteséget, másrészt pedig a társadalomlélektani motívumok is leginkább ebben az irányban kecsegtettek sikerrel, ezért az újabb és újabb kísérletek a szomszédok közül elsősorban a jugoszlávokkal való megegyezésre irányultak. Emellett pedig a közvélemény jelentős részében élt az igény a magyarlengyel barátság elmélyítésére. Ezek a vágyak részben történelmi reminiszcenciákból, részben pedig — a magyar-lengyel közös határ célkitűzéseivel — a kisantant-gyürű szétfeszítésének törekvéséből fakadtak. (Ugyanakkor képviselőik többnyire nem sokat töprengtek azon, hogy a két ország helyzete, sok szempontból érdeke gyökeresen más: míg az egyik — Lengyelország — a békerendszer kedvezményezettje, addig a másik annak kárvallottja.) Nos, Hory András felfogásában és — amennyire azt az állásából fakadó, fentebb említett kötöttségek lehetővé tették — cselekedeteiben ezek a mozzanatok mind jelen vannak. Bukarestben jóval keményebb vonalat visz, mint ami a Dísz téri vezetőség számára kívánatos. Szeretné, ha a magyar kormány határozottabban fellépne a földreform kifejezetten magyarságellenes intézkedéseivel szemben stb.04 Ugyancsak ezzel a felfogással magyarázható belgrádi éveinek sok-sok kísérletezése, amellyel egy magyar-jugoszláv közeledésen fáradozott.6 5 Ezek a törekvései 63 Paléologue, Maurice George 1920. február 20-tól szeptember 20-ig a francia külügyminisztérium vezértitkára. Nevéhez fűződik a francia külpolitika kísérlete arra, hogy a közép-európai francia befolyást egy lengyel-magyar-román blokk kiépítésével szilárdítsák meg. Ld. részletesebben Ormos Mária: Franciamagyar tárgyalások 1920-ban. Századok 1975. 5—6. sz. 904—949., valamint ugyanő: Padovától Trianonig 1918—1920. Bp. 1983. 384—386. 64 Kézirattár. Bukarestben 1921—1924. 56—62., 169—171. 65 Nem sokkal Belgrádba érkezése után Hory jó kapcsolatra talált az ottani olasz követtel. Ekkortájt az olaszoknak az volt az érdekük, hogy a magyar-jugoszláv viszony javuljon. Minden bizonnyal ez volt az alapvető motívuma annak, hogy Bodrero szinte Hory Belgrádba érkezése után azonnal felajánlotta, hajlandó közvetíteni a két ország között. A Dísz téren azonban „a limine visszautasították a Jugoszláviával való megegyezés gondolatát és az olasz követ ajánlkozását". Két hónap múlva Bodrero kieszközölte, hogy Sándor jugoszláv király Horyt magánkihallgatáson fogadja a két ország közötti viszony megbeszélése céljából, Hory azonban Budapestről nem kapott engedélyt az audienciára való jelentkezésére. (Kézirattár. Bukarestben 1924—1927. 34. és 56—59.)
