Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
HORY ANDRÁS VISSZAEMLÉKEZÉSEIRŐL 281 kétségkívül szimpátiát ébresztenek, ellenben csak akkor emelnék őt pályatársai fölé a valóban reálpolitikai magaslatra, ha képes lett volna számot vetni a történelmi Magyarország visszahozhatatlanságával, ha képes lett volna az etnikai revízió álláspontjára helyezkedve lemondani az integrális revízióról. Ilyenfajta változással azonban nemhogy Hory korabeli felfogásában, de az. emlékiratban sem lehet találkozni. Varsóba való kerülése után tulajdonképpen — mutatis mutandis — belgrádi munkáját folytatja. Ezen azt értjük, hogy a lengyel fővárosban is azon munkálkodik, hogy hazájának mozgásterét az adott kétoldalú kapcsolatok elmélyítése révén javítsa. A jelek szerint itt is nagy ambícióval lát munkához, és erejéhez képest igyekszik mindent elkövetni a magyar-lengyel viszony bensőségesebbé tétele érdekében. A nagy változás (amely természetesen fokozatosan következik be) abban rejlik, hogy a német fasizmus mind fullasztóbb jelenlétével szemben a magyar külügyi szolgálat addig világosan elkülönülő két vonala között a különbségek kezdenek elmosódni.66 Ám paradox módon úgy, hogy miközben a még mindig — sőt külügyminisztersége révén most már elsősorban — Kánya Kálmán nevével fémjelzett „ballplatzi" vonal maga is fontolgatja az ún. horizontális tengely (vagyis Róma—Belgrád—Budapest—Varsó együttműködésének) esélyeit, tehát ezen belül nemcsak a jugoszláv-magyar közeledést, hanem a lengyel-magyar együttműködés elmélyítését is fontosnak tartja — addig másfelől a „negyvennyolcas" függetlenségi vonal híveinek meg kell alkudniuk azzal a helyzettel, hogy a mindenképpen óhajtott revíziót csak német segítséggel, tehát olyan támogatással lehet megvalósítani, amely alapvetően magát az ország függetlenségét veszélyezteti. Ilyen értelemben azt kell megállapítani, hogy Hory András két évtizedes pályafutása során politikai vonalvezetésében nem következik be változás. A világ változik meg körülötte. Míg a húszas években sorsát a körülmények emelik magasra, a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején már ellene dolgoznak. Ebben természetesen szerepe van Horynak is azzal, hogy öntudatos nacionalizmusahazafisága nem hunyászkodik meg a németek előtt. És ezen az úton tovább is lehetett volna haladni az antifasiszta nemzeti ellenállás felé. Bajcsy-Zsilinszky Endréhez fűződő, ezekben az években is meglevő, sőt talán elmélyülő barátsága is segíthette volna ebbe az irányba.6 7 Ő azonban — miután egy újabb külföldi állomáshely elnyerésére irányuló kísérletei meghiúsultak, reményei szertefoszlottak6 8 — inkább a visszavonulást választotta. 66 Ebbe az elmosódásba nemcsak az idő, hanem az élet múlása is belejátszott. Már a húszas évek derekától — megöregedésük, nyugdíjazásuk miatt — egyre ritkul a közös külügyi szolgálatból jöttek száma. 67 Ld. erre általában az 1. sz. jegyzetben hivatkozott, kimondottan Bajcsy-Zsilinszky Endrével foglalkozó írását. 68 Az emlékiratban csupán azt olvashatjuk, hogy arról volt szó: Khuen-Héderváry nyugdíjazása nyomán Párizsba kerül követnek. Majd, hogy a németek által ellene felhozott „vádak" alóli tisztázása nyitja meg számára ismét az aktív diplomáciai életet. Levéltári forrás ellenben fényt vet arra a tényre, hogy Hory a Turnu Severin-i tárgyalásokon betöltött vezető szerepét szerette volna újabb követi megbízás elnyerésére
