Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa (Ism.: Tokodi Gyula) 191

186 TÖRTÉNETI IRODALOM 194 legnagyobb, nemcsak a nemzetközi munkásmozgalomra, hanem a nemzetközi politikai erőviszonyok alakulására is kiható jelentősége e két ország népfrontmozgalmának volt. Haskó Katalin tanulmánya jól áttekinthető összefoglalást nyújt mind a francia kommunisták, mind pedig a francia szocialisták gondolkodásában végbement változásokról, egymással szembeni kölcsönös fenntartásaikról, elvi és politikai — nem utolsósorban szociálpolitikai — állásfoglalásaikról, arról az ellentmondásokkal teli útról, amely végül is — közvetlenül a Komintern VII. kongresszusának összeülése előtt — a népfront megvalósulásához vezetett Franciaországban. Kiemelendő érdeme a tanulmánynak, hogy e folyamatot nemcsak a francia belpolitikában történtekkel, hanem a külpolitikai fordulattal, a Franciaország és a Szovjetunió közötti megegyezéssel összefüggésben mutatja be. Haskó Katalinhoz hasonlóan a spanyol népfront kérdéseit tárgyaló két tanulmány szerzői is a Kommunista Pártot helyezték vizsgálatuk középpontjába. Marta Bizcarrondo szerint a spanyol Kommunista Pártban a belpolitikai események közvetlen, részben a Szovjetunió gazdasági-társadalmi fejlődésének Spanyolországra is kisugárzó közvetett hatására, végül a nemzetközi kommunista mozgalomtól kapott impulzusok eredményeképpen az „új politika irányába való végleges átbillenésre" már 1935 májusában, tehát mintegy két hónappal a VII. kongresszus előtt, sor került (223. old.). Harsányi Iván és a szovjet Mescserjakov közös tanulmánya az 1931—1935 közötti évek, főleg azonban 1934 viharos belpolitikai eseményeinek (az asturiai felkelés következményeinek) sokoldalú elemzését vállalta, különös figyelmet fordítva azokra az új mozzanatokra, amelyek a népfrontpolitika kialakulásának irányába mutattak. S bár az eredmények jelentősek voltak, a spanyol kommunistáknak a VII. kongresszuson még az volt a meggyőződésük, hogy Spanyolországban az asturiai felkelés leverése után is „forradalom előtti helyzet van, s így a széles antifasiszta frontnak éppen az olyan erők koalíciójaként kell megszületnie, amelyek véghezvihetik az újabb, ezúttal győzelmes felkelést". (234. old.) A kongresszus nekik is sokat segített abban, hogy saját tapasztalataikra is támaszkodva az egységfronttal és a népfronttal kapcsolatos új eszméket egységes koncepcióvá alakítsák át. A tanulmánygyűjtemény befejező része korabeli dokumentumokat közöl. Felszólalásokat, amelyek a VII. kongresszuson hangzottak el, nemzetközileg ismert szocialista vezetők, teoretikusok — Otto Bauer, В. Gilbert, Fenner Brockway és Jean Zyromski — állásfoglalásait a Komintern új irányvonalával kapcsolatban, s külön kiemelendő Kun Béla másutt már korábban publikált „beszélgetése": „Közös harcra a parancsuralom ellen". De bármennyire hasznos is e dokumentumok közlése, nem feledhetjük, hogy a VII. kongresszus teljes forrásanyagának megismertetésével még mindig adós a történettudomány. Végül talán nem felesleges arra is utalni, hogy a sok új anyagot közlő tanulmánykötet nemcsak történelmi ismereteinket bővíti, hanem az egység- és népfrontmozgalom tanulságainak máig ható aktualitását is sugalmazza. Egyúttal példát mutat arra is, hogy a politikai gondolkodás nyíltsága és rugalmassága, a gyorsan változó hatalmi-politikai erőviszonyok mélyreható elemzése és a kommunista pártok együttműködése alapvető feltétele annak, hogy egy adott korszak kihívásaira tudományosan megalapozott, politikailag hatékony választ lehessen adni. Tokody Gyula