Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Jemnitz János: Fordulat a világháború történetében és a nemzetközi munkásmozgalomban (1916-17. március) (Ism.: Mucsi Ferenc) 185
186 TÖRTÉNETI IRODALOM 186 arról, hogy megmutassa és „nyugtázza" helyes, előremutató lépéseiket, progresszív irányú elmozdulásaikat, esetenkénti közeledéseiket, akcióegységüket a forradalmi baloldallal egy-egy konkrét kérdésben stb. A könyvnek világos, áttekinthető szerkezete van. Az első rész általános helyzetképet fest a nemzetközi munkásmozgalom különböző irányzatairól 1916—1917 fordulóján. A szerző részletesen elemzi a háborús kormányokat támogató pártvezetőségek állásfoglalásainak változását, a pacifizmus irányába tett elmozdulásait, de ugyanakkor bemutatja azt is, hogy ez az elmozdulás tartalmilag nem több, mint törekvés a háború előtti állapotok visszaállítására, s esetenként egybevág egyes imperialista köröknek azzal a szándékával, hogy a status quo visszaállítását a háborús (területi) zsákmány kölcsönös cseréjével hajtsák végre. Ezzel az iránnyal élesen szemben állnak az egyes pártokon belül az „ultrák" csoportjai, amelyek képviselői a hadvezetőségek „háborút a végső győzelemig" stratégiáját fenntartás nélkül támogatják. Jemnitz János meggyőzően mutatja ki, hogy ezek a csoportok 1916—1917 fordulóján, az „imperialista béke" felé tett lépések idején is kitartottak eredeti álláspontjuk mellett, s nem kis részük volt abban, hogy az 1917-ben megindult békekezdeményezések meghiúsultak. A katonai erőfeszítések kudarca mind a két oldalról, a háborús vérveszteségek, az ellátási zavarok, általában: a háborús kimerültség mind nyilvánvalóbb jelei s ennek hatására a tömegek háborúellenes hangulatának felerősödése a hadviselő országokban ezekkel a törekvésekkel szemben mindinkább a pacifista irányzatok megerősödésére vezettek. Az ellentétek nemzetközileg is, főként azonban az egyes országokon belül látványos szakításokra vezettek (az utóbbiakkal a szerző részletesebben, az egyes országok mozgalmának a tárgyalásakor foglalkozik). A pacifista szárnyon belül növekedett a forradalmi baloldal súlya, önálló kezdeményezésekre azonban még alig futotta erejéből, s tömegbefolyása is viszonylag csekély volt. 1916—1917 fordulója valójában még nem tekinthető új szakasznak a nemzetközi munkásmozgalom fejlődésében. A háborús kimerültség, az imperialista béketapogatózások mindenesetre kimozdították a holtpontról a politikai erőket, csoportosulásokat, s az erőviszonyok kisebb-nagyobb eltolódására vezettek. A háborús változások: a német békeajánlat s ennek kudarca, a korlátlan tengeralattjáró-háború bejelentése és hatása, Wilson üzenetei megannyi tényezője volt a társadalmi-politikai feszültségek növekedésének, a mozgalom további polarizálódásának. Olyan új „hadállások", koncepciók voltak kialakulóban, amelyek már előrevetítették a mozgalom mély válságának és forradalmi megújulási lehetőségének feltételeit és kifejlődésük várható irányait. Az átrendeződést az 1917-es februári második orosz, forradalom győzelme gyorsította fel, de korántsem függetlenül az addigi fejleményektől. Ez a megállapítás a könyv első részének egyik figyelemre méltó eredménye. A második rész a hadviselő országok munkásmozgalmáról nyújt átfogó képet. A mintegy 200 oldalnyi összefoglalás széles spektrumban ábrázolja a német, az osztrák, az angol, az olasz, a francia, a belga, az orosz munkásmozgalom helyzetét, belső megoszlását, harcait. Ezáltal a mozgalom egyes tényezői között konkrét egybevetésekre, a kölcsönhatások plasztikus bemutatására nyílik alkalom, amellyel megfelelően él is a szerző, miközben nem szakít ábrázolásának alapjában történeti-leíró jellegével. A könyvnek ez a sajátos komparatív módszere valójában az egyik legfőbb újdonsága és értéke. Az egyes országok mozgalmainak ábrázolásánál — az esetek többségében — általánosságban ismert a kép. de számos részletére, kisebb-nagyobb változásaira most először derül fény. Jemnitz János a korabeli sajtó, a mozgalmi vezetők memoárjainak, nemegyszer publikálatlan levelezésének felhasználásával a mozgalom mindennapi életének mechanizmusát, a megtett lépések eddig ismeretlen motivációját tárja fel, s ezáltal a korábbiaknál sokkal alaposabb, árnyaltabb megértéséhez segíti hozzá az olvasót. Különösen igaz ez az angol—ír kapcsolatok, a francia szocialista párt belső harcainak és az orosz (hazai és emigráns) mozgalom irányzatainak, fejlődésének bemutatását illetően. Az utóbbival kapcsolatban külön is érdemes felhívni a figyelmet arra a részletes elemzésre, amellyel a szerző bemutatja a szocialista forradalomra készülő Lenin küzdelmét az orosz mozgalom „honvédő" és centrista irányzatai ellen, nemkülönben azt a harcot, amelyet zimmerwaldista fegyvertársainak tévedései, megingásai ellen hallatlan energiával folytatott. A forradalmi irány fő képviselője mellett „szót kapnak" a — joggal — bírált fegyvertársak, továbbá a centristák és a „honvédők" különböző árnyalatainak szószólói is — a nemzetközi irodalomban eddig példátlan bőségben és mélységben. Az „orosz fejezet" pozitívumai közé tartozik az is, hogy a szerző
