Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A magyarországi katolikus egyház és a fasizmus 3
16 GERGELY JENŐ A nácizmussal szembeni szellemi honvédelem, a Kelet és a Nyugat közötti híd-szerep, a szocializmus és a kapitalizmus közötti harmadik út katolikus programját fogalmazta meg Barankovics a folyóirat hasábjain. A magyarság szellemi és kulturális értékeit akarta összhangba hozni az européerséggel, a nemzeti érdekeket a társadalmi reformokkal. A folyóirat a liberális katolicizmus szellemében szembefordult a fasizmussal, a fajelmélettel és az antiszemitizmussal. Barankovics a „hazai hitleráj" ellen több bátor hangú cikket is írt. Barankovics István az 1930-as évek derekán aktív tagja volt a legitimista Magyar Férfiak Szent Korona Szövetségének,5 5 de nem vállalt részt a keresztény politikában, és ugyanígy elhatárolta magát az 1930-as évek közepén induló különféle hivatásrendi katolikus tömegmozgalmaktól is. Végül is a haladó antifasiszta katolikusok útjai 1939—1944 között a Jelenkor és a Magyar Nemzet hasábjain találkoznak majd. A fasizmus felé orientálódó katolicizmus. A totális fasiszta diktatúra bevezetésére tett Gömbös-féle kísérlet fellazította a hazai hagyományos katolikus társadalmipolitikai kereteket. A katolicizmuson belül is jelentkeztek a fasizmushoz alkalmazkodó erők, amelyek a politika modernizálása, az őrségváltás igényével léptek fel. Ez az irányzat a legpregnánsabban a keresztény pártnak a Wolff Károly és Csilléry András által vezetett, lényegében önálló fővárosi szervezetében, a Keresztény Községi Pártban jelentkezett. Társadalmi bázisa heterogén volt, de főként a fővárosi kispolgári és értelmiségi rétegekre támaszkodhatott. Erős szociális demagógiával dolgoztak, ami főleg antiszemitizmusban nyilvánult meg. A pártvezér, Wolff Károly az ellenforradalmi titkos társaságok egyik központi alakja volt, a kurzus vezetőivel, főként Gömbössel szoros kapcsolatban állt. Nem exponálta pártját a legitimisták mellett, elutasította az agrárizmust, és alig volt érintkezése a püspöki karral. Szekfü Gyula szerint a Wolffpárt „a valóságban egyáltalán nem volt igazi katolikus lelkületűnek mondható, nemcsak azért, mert az idők folyamán mind többet vett át a hitlerizmusból, politikájában pedig a hitlerista gondolatok térfoglalását, sőt megvalósítását egyengette. Vezetői között nem voltak egyházfők; a püspöki kar, melynek alig volt rá befolyása, mégsem tagadta meg, nem is igen tagadhatta meg, hiszen a hitlerizálás eleinte nem nyíltan, csak a titkos társaságokon keresztül történt; másrészt pedig a párt mint Budapest „keresztény pártja", mindenkor kilépett a katolikus érdekek védelmében, értve ez alatt a rég elavult barokk igényeket, melyeket a párt vezetői szinte groteszk módon próbáltak az ő hitlerizálásukkal összeegyeztetni".56 Wolffék a fővárosi plébániák számának gyarapításával és a nagyarányú templomépítésekkel, kegyúri terhek vállalásával nyerték el a klérus bizalmát. Az 1920-as és 30-as években ez a mentalitás gyakorolt hatást a közéleti katolicizmusra és a katolikus pártpolitikára a katolikus intézményeken keresztül, amelyek nagy része, főként a sajtó, Wolffék kezében volt. 55 A hazai legitimisták politikai pártok feletti szervezetéről van szó. Lásd Kardos József: A szentkorona-tan története 1919—1944. Bp. 1985. 56 Szekfü Gyula: Forradalom után, 96.
