Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
1092 PÁN DI LAJOS azt is érzékelte, hogy gyarmati háború esetén Portugália könnyen nemzetközivé váló katonai konfliktusba bonyolódhat.8 3 A gyarmati háború elkerülésének koncepcióját aztán 1962. tavaszi tervezetében Caetano rendszerezte, a béke fejében a birodalom föderatív átszervezését javasolva Salazarnak. Mivel a „békepárt" a vezetésre legálisan nem tudott megfelelő nyomást gyakorolni, megkezdte egy államcsíny előkészítését. Sem a középszintű tiszti csoportokat, sem a civil ellenzéket, sem a tömegeket nem kívánta ebbe bevonni — Botelho Moniz múltja garantálta is ennek lehetetlenségét —, viszont az USA bátorítása mellett volt bizonyos passzív bázisa a kedvezőtlen nemzetközi irányzatok és az angolai események miatt óvatossá váló portugál nagyburzsoáziában. Mindez azonban ekkor már elkésett kísérlet volt. Az angolai felkelés sokkja a csúcsvezetésben a „háborús párt" javára billentette a mérleg nyelvét. Botelho Moniz tisztán katonai és a kormányzó elitre korlátozódó összeesküvését Kaulza de Arriaga irányításával a PI DE, a Portugál Légió és a csendőrség április 12—13-án felszámolta. A vezetőket letartóztatták és szétszórták, a hadügyi tárcát maga Salazar vette át. A Legfelső Nemzetvédelmi Tanács kommünikéje szerint a kormány „szilárdan elhatározta, hogy nem sajnál semmiféle eszközt és erőfeszítést, hogy leszámoljon azzal a helyzettel, ami Észak-Angolában alakult ki".84 Átdobták Angolába Portugália két NATO-dandárát, ahol azok megkezdték megtorló hadjáratukat. Folyamatosan újabb 25 ezres haderőt szereltek fel és küldtek a gyarmatra, egyúttal jelentősen megnövelték a mozambiki és a guineai csapatok létszámát. Portugália tehát minden józannak látszó megfontolás ellenére és valóban „az egész világ ellenében" vállalta a gyarmati háborút. A kolonialista salazarizmus számára ugyanis a háború vállalása a „lenni vagy nem lenni" kérdése volt. Az okokat sorra véve,8 5 a közvetlen események szintjén a luandai támadás és az észak-angolai felkelés reflexszerüen váltotta ki a gyarmati fehérek és a lisszaboni vezetés reakcióját. Mögötte azonban a kolonialista diktatúra nagyfokú rugalmatlansága állt: a portugál vezetés és uralkodó osztály semmiféle átmenetet nem tudott elképzelni, a fennálló gyarmati szisztéma egyedüli alternatívájának a tényleges függetlenséget látta. És joggal, mert Portugália bármiféle neokolonialista átmenethez gazdaságilag gyenge volt, nem alakult ki az anyaország érdekeit tovább képviselő rendszerhü gyarmati elit, a portugáliai vezetés pedig minden szempontból felkészületlen volt ilyen jellegű változtatásra. De nem is kívánt érdemi változtatást, mert a gyarmati szisztéma elválaszthatatlanul összefonódott a rendszer lényegével, a 83 Löwis of Menar i. m. 108. 84 Csejlei /.. Portugália és gyarmatbirodalma a világgazdaságban. Egy. dokt. dissz. Budapest, MKKE, 1969. 146. 85 Sousa Ferreira. E.: Portugiesischer Kolonialismus zwischen Südafrika und Europa. Freiburg, Aktion Dritte Welt, 1972. 25.; Gecse i. m. 59.; Szolnok P.: Felszabadító harc az afrikai portugál gyarmatokon. Nemzetközi Szemle 1972. 10. sz. 66—68.
