Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
1066 PÁNDI LAJOS fasiszta mozgalom felszámolására; 1935. szeptemberi államcsínyének elfojtása után pedig tagjai emigrációba szorultak vagy beépültek a paramilitáris szervezetekbe, elsősorban a Portugál Légióba. 2. Az Estado Novo A salazarista célok megvalósítására szerveződött politikai rendszerben nagy távolság volt az 1933. márciusi „demo-liberális" alkotmány és az „integralistafasiszta-autoritárius" gyakorlat között.4 Ez a „formálisan köztársaság— tartalmában monarchia" megfogalmazással kifejezett játéktér rugalmasságával később komoly stabilizáló szerepet játszott. Az alkotmányos elvekkel szemben erősen centralizált és a végrehajtó hatalomra helyezett súlypontú „kétfejű monarchiában" a hatalmat a győztesek osztották fel maguk között. A monarcha jogkörét élvező, hétévente közvetlenül választott, „kizárólag és közvetlenül a Nemzet előtt felelős" köztársasági elnök5 posztja de facto a hadseregnek volt fenntartva. A Salazar-csoport kisajátította kormányzat politikailag csak neki volt felelős. A gyakorlatban megvalósuló „miniszterelnöki prezidencializmusban" a hatalom fokozatosan a politikát ténylegesen irányító kormányfőre tolódott (aki a világháború küszöbén pénzügy-, hadügy- és külügyminiszter volt egyszemélyben, s a Gyarmati Okmány megszerkesztésekor a gyarmatügyi tárcát is átvette). Mégis, Salazart kötötte a rendszer katonai genezise, az alkotmány, s az, hogy Carmona — 195l-es haláláig — a kormányfő protektorának számított. A gyarmatokon már a közigazgatási megszállással párhuzamosan megindult az áttérés a közvetlen központosított irányításra, felszámolva a őslakosság intézményeit. „Hazánk területének egysége és oszthatatlansága — indokolta Salazar — elengedhetetlen feltétel, ezért el kell vetnünk a regionalizmus és a politikai konföderáció minden túlzó képzelgését."6 Az alkotmány biztosította széles állampolgári jogokat részben rendkívüli rendszabályok sora, részben a lassan tradícióvá váló gyakorlat korlátozta. A gyarmatokon pedig a polgárjogokkal rendelkező „portugál állampolgárok" közé a négerek közül csak a portugálul beszélő, rendszeres jövedelmű, keresztény és portugál törvények szerint élő assimilados tartoztak.7 A demokratikus közvetítőrendszert felszámolták. Az előzetes cenzúra — lévén a legfőbb cenzor a 68%-os (1930) analfabétizmus — szelektív lehetett, de azért a forradalmi demokrata és marxista szerzőkön túl indexen voltak polgári demokraták, sőt liberálisok is.8 *Oliveira Marques i. m. 304. 5 Portugalia. In. Konsztitucii burzsuaznih'goszudarsztv Evropü. Moszkva, Nauka, 1957, 766. 6 Salazar i. m. 104. 1 Joaquim de Silva: Portugalszkie kolonii v Afriké. Moszkva, Izdatelstvo Inosztr. Literaturi 1962 118. 8 Részletesen ld. A polílica de informaçào no regime fascisia. Vol. II. Lisboa, P. C. M., 1980. 8.
