Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1017 ismét ugyanehhez a fegyverhez nyúlnak. S a spanyol munkásmozgalomban valóban sokan voltak mind a szocialisták, s még inkább az anarcho-szindikalisták körében, akik hajlottak arra a következtetésre, hogy eljött az újabb akció meghirdetésének — s egyúttal a nagyobb áttörés megkísérlésének az ideje. így, március elején mielőtt még az orosz februári (európai naptár szerint márciusi) forradalom hírei elérkezhettek volna az ibériai félszigetre, Valladolid tartomány anarcho-szindikalistái általános sztrájkot hirdettek, néhány szakszervezeti munkásvezető letartóztatása miatt. Jellemző: a helyi valladolidi vezetők azt hitték, hogy kezdeményezésük nyomán valóban széles, országos általános sztrájk bontakozik ki. Megtéveszthette őket, hogy a CNT kezdeményezésébe a szocialisták — köztük hangsúlyozottan reformisták — is bekapcsolódtak. A sztrájk az akció első fázisában sikerült is. Ezután azonban érvényesült a spanyol baloldali mozgalmak egyik nagy gyengéje, a rossz szervezettség, a spanyol méretekkel és történeti tradíciókkal, gazdasági és nemzetiségi tehertételekkel bénított egységes akció hiánya, a szétaprózottság. így a valladolidiak magukra maradtak, s el is buktak.5 Az akció azonban mégis jellemző a szemléletre is, a forradalmi „harckészségre" is, s arra, hogy mennyire a „levegőben volt már" az általános sztrájk fegyverének alkalmazása, a baloldali visszavágás gondolata. Ezt erősítették fel azután az oroszországi forradalom hírei 1917 márciusának közepén. Ennek nyomán márciustól új és új helyi sztrájkok robbantak ki. Ezekre egyaránt jellemző volt mind az, hogy a CNT és az UGT is támogatta őket, mind pedig az, hogy egymástól elszigetelt akciók voltak. De nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ez a nyugtalanság csak sztrájkokban mutatkozott meg, hogy az elégedetlenségnek csak munkás-szociális bázisa lett volna. Hiszen ha nem megyünk messzebb az infláció tényénél — világos, hogy az súlyosan érintette a fixfizetésüeket, elsősorban az alsóbb középosztályt, amely 1917 tavaszától kezdve mindinkább hangot adott elégedetlenségének6 — aminek csattanós robbanásai ugyanúgy 1917 nyarára jelentkeztek, mind a nemzetiségek elégedetlensége is. De mindez persze már 1917 tavaszától kitapintható volt. S ráadásul Spanyolországban hosszú évtizedes tradícióra tekinthettek vissza különféle ellenzéki politikai pártok, nemcsak a munkás szocialista pártok. így a köztársasági párt komoly erő volt, mind e köztársasági pártnak különféle helyi leágazásai, a központtól elég erősen külön-külön szervezkedő levantei, avagy baszk és galíciai köztársasági csoportosulások — amelyek egyenként, de egyesülten is újra és újra kapcsolatot kerestek, találtak a munkásmozgalomhoz. Ugyanez állt fokozottan a katalán területen tevékenykedő radikálisokra, amelyeknek élén a minden hájjal 5 Gerald H. Meaker: The Revolutionary Left in Spain, 1914—1923. Stanford. 1974. 50—51. 6 Ezt a körülményt különben később a spanyol történetírás egyik általánosan és nemzetközileg ismert nagy öregje, a liberális Vicens Vives is aláhúzta, amjkor a nyilvánvaló tényeket konstatálva jelezte, hogy „Spanyolországot a huszadik század első felében mély válság rázta meg". (J. Vicens Vives: Approaches to the History of Spain. Berkeley. 1967. 141.
