Századok – 1987

TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015

1018 JEMNITZ JÁNOS megkent, deijiagóg és hajdanán nemegyszer valóban bátran szereplő-szónokló ügyvéd, parlamenti képviselő Alejandro Lerroux, a „Paralello7 császára" állt.8

. S a sokféle szervezet, politikai párt mellett az elégedetlenek köréből természetesen nem hiányoztak az értelmiségiek sem. S az értelmiségiek szerepe, hatása Spanyolországban nem lebecsülendő, márpedig tény, hogy éppen ebben az időben az értelmiségiek körében nagy érdeklődés volt tapasztalható nemcsak az ország „megfiatalítása", demokratizálása — hanem kifejezetten a szocialista eszmék iránt is. Persze a jelenségeket nem szabad leegyszerűsíteni. A neves értelmiségi generáció, „az 1898-as nemzedék" irodalmi, publicisztikai és filozófus nagyjai nem kötelezték el magukat a szocialista eszmékkel. Tény azonban, hogy míg 1914 előtt a spanyol szocialista mozgalomban kitapintható volt bizonyos obrerizmus, „értelmiségellenesség", s a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetésében csak elvétve akadt értelmiségi vezető, az 1915. évi pártkongresszuson már nagy számban szerepeltek hangadókként éppen az egyetemet végzett értelmiségiek: Julian Besteiro, Andrés Ovajero, Jaime Vera, José Verdes Montenegro, Luis Araquistain, Manuel Nunez de Arenas — írók, történészek, jogászok és orvosok.9 Ez új jelenség volt, főként ha számot vetünk azzal, hogy az ekkoriban már erősen öregedő és betegeskedő pártvezér, Pablo Iglesias helyettesévé a madridi központi egyetem jogászfilozófus professzorát, Julian Besteirót választották. Az értelmiségiek előretörése mellett megemlítendő, hogy a szocialista sajtóban előtérbe kerültek olyan személyek, akik valamikor munkások (nem ritkán nyomdászok) voltak, de hosszú évek után autodidakta úton megszerezték maguknak a magasabb műveltséget — s már sokkal inkább értelmiségiek, mint munkások voltak. Ilyen volt Antonio Fabra Ribas, továbbá a nyomdászból lett publicista-történész Juan José Morato (aki a spanyol munkásmozgalom első komoly krónikása lett) és Eduardo Torralba Beci. Az értelmiségiek előtérbe kerülésének és nyugtalanságának nem ez volt az egyedüli jelensége. A PSOE említett, 1915. évi pártkongresszusán pl. megkülönböztetett figyelmet szenteltek az Escuela Nueva-nak, amely amolyan társadalomtudományi szabadiskola volt, de a századeleji hasonló magyar intézménynél sokkal inkább állt szocialista vczctcs alatt. Az 1915. évi kongresszuson az iskola sorsa éppen ebben az értelemben vetődött fel. Még az értelmiségiek, az olyan „jobboldaliak" is, mint Besteiro azt szorgalmazták, hogy az iskolán sokkal inkább kell törekedni a szocialista szellem érvényesülésére — és a liberális értelmiségi befolyás visszaszorítására, azzal, hogy a tanári karban is nagyobb helyet kell biztosítani a szocialistáknak.1

0 7 A Paralello Barcelona furcsa „csikágója", amely egyszerre munkáslakta, de amolyan „rosszhírű" környék is. 8 Lerroux személyéről, demagógiájáról vö. 1027—1032. 9 Manuel Tunon de Lara: Medio siglo de cultura espanola (1885—1936) Madrid. 1971. 163. 10 Tunon de Lara: Medio siglo. .. 177.