Századok – 1986
Történetirodalom - Langewiesche Dieter: Europa zwischen Restauration und Revolution 1815–1849 (Ism.: Gergely András) 876/IV
878 TÖRTÉNETI IRODALOM amelyek szerint a burzsoázia Franciaországban már erős proletariátussal találkozott, s attól való félelmében; Németországban a munkásosztály szövetségére még nem lelve hátrált meg a forradalom elől; Itáliában pedig a külpolitikai helyzet lett volna a meghatározó és így tovább. Az egységes forradalmi hullám kifulladása egységesebb magyarázatot, Langewiesche kifejezésével „értelmezési mintát" követel. Hogyan is történt tehát? A forradalmakkal hatalomra kerülő liberálisok korlátozott reformcélokat követtek, s a dinasztiákkal való együttműködésre törekedtek, fő céljuk a polgári alkotmányos államrendszer megteremtése volt. A demokraták a teljes állampolgári jogegyenlőség megvalósítását akarták, s ez együttműködési lehetőséget teremtett a „polgárság alatti" forradalmi mozgalmakkal, de egyúttal a polgárságon belüli szakadáshoz is vezetett, s ezzel hozzájárult a forradalmak meghiúsulásához. A munkások s főként a parasztok célkitűzései között társadalomreformeri, konzervatív és szocialisztikus elemek keveredtek, s jóllehet közöttük a társadalomreformeri nézetek domináltak, a liberálisok jó része mozgalmukban a polgári világ végét pillantotta meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy főként Franciaországban és Magyarországon a tradíciókhoz kötődő paraszti követelések az ellenforradalom táborát is erősítették. Még a polgári demokraták elképzelései között is találni restaurációs társadalompolitikai célkitűzéseket! Ami a liberálisokat illeti: ők az állampolgári jogok messzemenő garanciáit követelték, ugyanakkor az állampolgári jogok kiterjesztésének társadalmi korlátait is felállították. (Ellentmondások jellemezték természetesen a konzervatívok táborát is.) „A modernizálódási energiák, fékező elemek és múltra tekintő célkitűzések e komplex vegyüléke, amely valamennyi irányra jellemző volt, olyan problématömeget eredményezett, amelyet a forradalmi mozgalmak nem oldhattak meg." ( 111.) Az idő szorítása is hozzájárult a kudarchoz: a megoldási kísérletek, próbálkozások utáni kibontakozás akkor vehette volna kezdetét, amikor az ellenforradalmi erők újra megerősödtek, és mozgósították azokat a hatalmi eszközöket, amelyeket a forradalom első hulláma nem vett ki kezükből. A forradalmi események tárgyalása során Magyarország európai jelentőségének megfelelő terjedelmű, tárgyilagos bemutatást nyer. Ha a részletekben akad is helyesbítenivaló, lényegi korrekciós igényünket csak a magyar jobbágyfelszabadítás ismertetésénél jelentjük be. A szerző arról beszél, hogy csak az agrárnépesség felét érintette, mivel csak azok a parasztok szabadultak meg kötelezettségeiktől, akiknek birtokjogait az urbérium szabályozta. A valóságban az agrárnépesség egésze minden szolgáltatás és jogi alárendeltség alól felszabadult. Egy másik kérdés azután, hogy a jobbágyfelszabadítás „csak" az agrárnépesség felének adhatott polgári földtulajdont, azoknak, akik ún. úrbéres, saját művelésű földet használtak. Tehát Magyarországon a parasztok által használt föld csaknem egésze (maradtak persze vitatott jogállású területek) tulajdonukba került. A magyar 1848-as jobbágyfelszabadítás azzal, hogy a teljes földterület kb. 40%-át így a parasztság kezére juttatta, továbbá azzal, hogy a személyes alávetettséget egészen megszüntette, végül azzal, hogy a kármentesítést teljes egészében az államra hárította, a leghaladóbb volt egész Európában. Annál is sajnálatosabb a magyar jobbágyfelszabadítás téves ismertetése, mert korábban az „ausztriai" jobbágyfelszabadítás radikalizmusára, európai egyedülállóságára hoz idézetet (29.), amely pedig az 1848. márciusi magyar jobbágyfelszabadítás hatása alatt, azt követően, korántsem olyan messzemenő engedményekkel, 1848 szeptemberében ment végbe. Úgy érezzük, az a koncepcionális megfontolás is félrevezette a szerzőt, hogy Magyarországon valóban kibontakoztak erőteljes parasztmozgalmak, míg Ausztriában nem. Azok azonban nem utolsósorban a katonai Határőrvidék, illetve Erdély speciális, archaikus viszonyaival függtek össze, s a magyar lakosság mozgalmának jó része az új politikai felépítménybe integrálódott: a kérvényezés formáját öltötte. Tovább megyünk: a valóságban a magyar 1848-ra éppen nem érvényes a forradalom európai meghiúsulásának előbb ismertetett, a célok és vágyak összeegyeztethetetlenségéből, integrálhatatlanságából fakadó komplexuma. A magyar liberálisok — a tárgyalás során sajnos említetlen — sajátos, az 1830-as években kialakított érdekegyesítő politikája erőteljes szociális töltetet is tartalmazott. A magyar nemesség patriarkális jobbágyság iránti felelősségérzete a magyar nemesi liberalizmusban a majdani liberális állam szociális felelősségévé transzponálódott, s a politika liberális határvonalai (cenzus stb.) ellenére lehetővé tette az össztársadalmi integrációt. Voltak magyar demokraták, de modern bázis híján nem találtak artikulációs mezőt. A, jó király" paraszti mítosza sem volt fenyegető a polgári alkotmányos királyságban. A magyar 1848 viszonylagos belpolitikai szilárdsága (a nemzetiségi kérdéstől most eltekintve — az archaikusabb társadalomképletek integrációjára nem került
