Századok – 1986
Közlemények - Gonda Imre: A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után 851/IV
A HABSBURG MONARCHIA BELSŐ HELYZETE 1849 UTÁN 853 házadban kialakuló polgári társadalmi fejlődés közepette is megtarthatta az egyre erőteljesebbé váló nemzeti különbségek fölötti — időleges és látszólagos különállását vagy „pártatlanságát". így Kelet-Közép-Európában az a különös jelenség következett be, hogy a táj ellentétes feudális és polgári fejlődet adottságai szinte egymást feltételezve maradtak fenn a 20 század első két évtizedében is. A kelet-közép-európai népek a 19. század első felében túljutva a nemzeti tudatosodás első, „humanista" szakaszán, s a korai nacionalista egymásellenesség periódusába jutva, maguk is hozzájárultak a korábbi európai törökellenes védekezés okán föléjük kerekedett hatalom — megváltoztatott rendeltetésű — uralmának meghosszabbításához. E két erő rendkívül bonyolult küzdelmének láthatóan a Habsburg-hatalom és a magyar nemzet voltak ugyan a képviselői, de azzal a megszorítással, hogy tisztán egyik sem képviseli a tendenciaszerűen érvényesülő elveket. így igazán nem állítható, hogy bár Habsburg Ausztria, amely ekkor, a 18—19. században gazdaságilag Közép-Európa legfejlettebb államainak egyike, különösen, ha Csehországot — amely szintén igen magas fejlettségű iparral rendelkezett ebben az időszakban — idetartozónak vesszük, a polgári elvet testesítené meg. S legalább ilyen hamis következtetésekhez vezetne, ha az ebben a korszakban gazdaságilag és társadalmilag — bár történelmi okból — visszamaradott Magyarországot a feudális maradiság képletével azonosítanánk. A folyamat nem kezelhető sematikusan. Egyrészt azért, mert vitathatatlan tény, hogy a nyugat-európai népek gazdaságai mindezeknél magasabb színvonalat képviseltek. Volt azonban még egy figyelemre méltó mozzanat. Az, hogy Magyarországon — gazdasági visszamaradottsága ellenére — politikai téren a vezetőréteg olyan képviseleti formája alakult ki, amely fejlettebb volt az osztrák abszolutizmusénál, s később (a kiegyezésnél) bizonyos fokig érvényesíthető is volt vele szemben, főleg a parlamentáris alkotmányosság bevezetésénél. Közismert, hogy az európai közvélemény, amelynek volt bizonyos történelemszemlélete, a Habsburg-ellenes magyar szabadságharcokat — Rákócziét a 18. század elején éppúgy, mint Kossuthét 1848-ban — pozitívan értékelte. Ugyanekkor az ezen nemzetek ellen irányuló s abszolutista-diktatürás módszereket alkalmazó Habsburg-kormányokat Európa és Amerika szabadabb népei egyaránt elítélték. Kelet-Közép-Európa 19. századi fejlődésének megítélése ezért némileg mélyebb betekintést igényel. A Kelet-Közép-Európát alakító erők objektív történelmi folyamatait e közvélemény ugyan nem homályosíthatja el, a táj múltjának jellemzésére kétségkívül nem az „objektív" jelző a legalkalmasabb, hanem a „tragikus", amelyre minden itt élő nemzet egyaránt rászolgált. /. Bár a „félreértés" nem történelmi kategória, Kelet-Közép-Európa népeinek és alakítóinak egymásról alkotott képeire mégis ez a legjellemzőbb. A Habsburg Monarchiáról nem igaz az, hogy rendeltetése legalábbis a 19. század fejlődésében a
