Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS PARASZTFÖLD AZ ORMÁNSÁGBAN 1767- 1867 73 itt maguk az érdekeltek fogalmazzák meg a reguláció kettő következményét: a szorongató legelőhiányt, amely tönkretette az igavonó állományt, és az erdőhasználat korlátozását. Nincs alkalmas legelő a vonyós marhának, és nincs többé ingyen fa, szekérnek, szerszámnak. A gazdagabbak „szükségből kéntelenittetvén" tudnak ugyan pénzen fát szerezni, de a szegényeknél bizony gyakori eset, hogy „A Szekereknek és Kotsiknak nem léte miatt" nem tudnak robotra menni, vagy éppen a karácsonyi fát Pécsre szállítani, s többen „Két három esztendő fájának vitelével adósak".61 Ettől az időtől tehát a szegénység már a fafeldolgozással sem segíthet magán, s azon rimánkodik, hogy legalább minimális szükségletét fedezhetné továbbra is — ingyen. A kákicsi kérvény arra is figyelmeztet, hogy bár a kor kérelmei, panaszai mindig az „egész Kösség" nevében fogalmazódnak, az erdőregulációkkal még „csak" a szegénység kálváriája kezdődik el. Az ő megélhetésüket nehezíti az is, hogy a szabad állattartás és bognározás után, a faizási napok korlátozásával összezsugorodik az utolsó mentségként eddig mindig alkalmazott gyűjtögetés is. Ezek a szerencsétlenek, akik 1767-ben ellenpropaganda, igaerőhiány, vagy éppen a nehéz földműves munkától való húzódozás miatt csak töredéktelkeket mertek vállalni, most a századelőn döbbennek rá, hogy az amúgy is rosszul művelt föld csak a szabad határhasználat javaival pótolva biztosíthatja családjuk megélhetését! A töredék telkesek eleinte még a ragadozó éberségével lesték, hogy ürül-e valami telek? 1805-ben, nem törődve özveggyel-árvával, minden szégyenkezés nélkül írja egy vajszlói polgár: „Volna most jó alkalmatosság, mert a szomszédom meghalálozván két fertályból álló sessiója üresen maradt." Azután belefáradván a költséges kérelmezésbe, megoldották maguk kínzó gondjaikat. 1811-ben egy kérvényben „szűkölködő vajszlói polgárok" már megfogamaztatják a szörnyű tanulságot: „. . .minékünk tsak egy fertály sessionk vagyon, a mellett az Isten számos gyermekekkel meglátogatott bennünket." Mintha betegségről, halálról, természeti csapásról lenne szó, úgy beszélnek az addig áldásnak tekintett gyermekszaporulatról . . . azután meg is indokolják e változás okát: „Sessionális fundussainkból szükséges kenyerünket bé nem teremthetjük.. ., vagy különös földet bérelni, vagy kenyerünket pénzen megvenni kéntelenittetünk." Már a századelőn is csak ezt a választ tudta adni a szegénység az uradalmak kihívására! Nem vállalja az úrbéri kapcsolaton kívüli szabad bérmunkát, inkább csökkenti a kenyérfogyasztók számát. Itt kezdődött annak az egyre távolodó világnak az elmúlása, amikor az ormánsági ember még hittel vallotta, hogy „.. .legszebb imádság a gyermek". Az ormánsági múlt legjobb kutatói mindig azt hangoztatták, hogy a földhiány a szegénység oka, s ebből származik a paraszt minden testi és lelki nyomorúsága, általános enerváltsága, életképtelensége. Nekünk ezzel szemben az a véleményünk, hogy nem a földje kevés az ormánsági jobbágynak, hanem az életkedve, a 61 Bm. L. Batthyány—Montenuovo Lt. 111. cs. Vegyes iratok. A kákicsiak levele az uradalom igazgatójához.
