Századok – 1986
Történetirodalom - Bodor Imre–Fügedi Erik–Takácsi Imre: A középkori Magyarország főpapi pecsétjei a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának pecsétmásolat-gyűjteménye alapján (Ism.: Pandula Attila) 764/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 765 Az összeállítás csupán vázlat jellegű, a szóba jöhető anyag nagy része külföldön lappang. A szerzők mégis szükségesnek látták az összegyűlt kollekció publikálását, mert már így is alkalmas átfogó kép kialakítására az adott témakörben. Bodor Imre röviden ismerteti a középkori pecséteket, s a korabeli pecsételési technikát. Fügedi Erik összeállítása, a „Középkori pontifikális pecsétek Magyarországon", eredetileg a veszprémi regeszták pecsétmutatójának készült, ezt egészítette ki a szerző különböző gyűjteményekben található darabokkal. Ez a gyűjtőmunka a vártnál több pontifikális pecsétet eredményezett, sőt folyamatosan kerülnek elő eddig ismeretlen, újabb darabok is. Az eredményeket táblázatokban foglalja össze a szerző. így közli az egyes egyházi méltóságoknak két különböző periódusban megmaradt nagy- és kispecsétjeit. Meg kell jegyezni, hogy elsősorban az ún. nagypecsétekről van szó, mivel kispecsétanyag eddig alig vált ismertté. A vizsgálat kiindulópontja az ún. főpapi vagy nagypecsétek. Jelentős adatanyaggal alátámasztott képet kapunk ezek alakjáról, a rajtuk szereplő motívumokról, magyarországi elterjedtségükről stb. A munka foglalkozik az e téren beállt változásokkal is. A megállapítások összegzik a témáról megjelent hazai és külföldi szakirodalomban megjelenteket. Tárgyalásra kerül az is, hogyan illeszkednek a nemzetközi fejlődésbe a magyar püspökök pecsétjei. A szerző következtetései között szól a nagy- és kispecsétek közötti különbségekről, ezek méretarányairól. Az esztergomi érseket kivéve a többi főpap csak egy pecséttel rendelkezett. Az ilyen pontifikális pecsét többnyire az esztergomi érsek titkos pecsétjének méretét követte. A 13. században a magyar püspöki kar tagjai álló vagy ülő helyzetben ábrázoltatták magukat pecsétjeiken, sok esetben hangsúlyozták, hogy Isten kegyelméből kormányozzák egyházmegyéjüket. A hangsúly ezeken az emlékeken mindenképpen az egyházat kormányzó püspökön volt. Ezzel szemben a 14. század első évtizedeiben a pecséteken megjelenik a fülke, néhány évtized múlva pedig a családi címer. Ekkortájt tünt el a főpapot kizárólagosan szimbolizáló pecsét, a pecsétképek teljesen más rendszert mutatnak, a feliratokból többnyire elmarad a Dei gratia. A fülkés rendszerű pecsét külföldi példák alapján terjedt el nálunk is. Ebben a korban is megmaradt a pecsét homorú alakja, de rajza teljesen megváltozott, az egész pecsétet gótikus fülkerendszer foglalta el. A megmaradt emlékanyag alapján megállapítható, hogy a pecsétek területén ez az alapvető változás Magyarországon igen rövid idő alatt következett be. Érdekes, hogy ebből az időszakból sokkal kevesebb pecsét ismeretes, mint a 13. századból. Ennek több oka van. A pontifikális pecsétek használata a 15. században háttérbe szorult. A főpapok egyre többet foglalkoztak országos politikai ügyekkel, egyházkormányzati teendőiket egyre inkább segédpüspökeik és a vicariusok végezték, ennek következtében egyre többet használták gyürűspecsétjeiket és egyre kevesebbet a pontifikálist. Mindezek ellenére a bemutatott anyag cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy továbbra is készültek nagypecsétek, melyek az ünnepélyes egyházi jellegű iratok megerősítésére szolgáltak. A tanulmány a korábbi osztályozásoknál sokkal árnyaltabban mutatja be az ún. fülkésrendszerü nagypecséteket. Szó van a pecséteken megjelenő heraldikai ábrázolásokról is. A régi pecsétek művészi színvonalát leginkább készíttetőjük egyéni ízlése határozta meg. A tipáriumok színvonala az esetek túlnyomó részében a nyugat-európai főpapi pecsétek alatt maradt. A tanulmány végén Fügedi Erik összegzi a főpapi pecsétekre vonatkozó anyaggyűjtésének eredményeit. Takács Imre „Megjegyzések a 14. századi magyar főpapi pecsétek művészettörténeti kérdéseihez" című tanulmányában, tekintettel a kutatás kezdeti stádiumára, a rendelkezésre álló terjedelemre, csupán a gazdag emlékanyag néhány csoportjában felismerhető stílustörténeti tendenciákat vázolja. A kezdeti időszakban, egészen a 13. század végéig szinte kizárólag olyan pecséteket használnak nálunk, amelyeken a pecséttulajdonos reprezentatív imago-ja látható, trónoló vagy álló helyzetben, felruházva méltósága jelvényeivel. Ezek a darabok formai, gondolati rokonságban vannak az uralkodói pecsétekkel. E pecsétek jellege a későbbiekben változik, így feltűnnek az olyan darabok is, melyeken tulajdonosukat védőszentje előtt térdelve, imádkozva, legtöbbször a szenteknél kisebb méretben ábrázolja a mester. A 14. századi egyházi pecsétek másik motívuma címerekkel megjelenő heraldikai reprezentáció. Ez az adott magyarországi emlékanyagban az 1320-as években tűnik fel. A címerviselés szokása később még 13 Századok 1986/3
