Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS PARASZTFÖLD AZ ORMÁNSÁGBAN 1767- 1867 59 a 19. század első felét betöltő, fokozatosan erősödő koncentrációs folyamatról beszélnek.1 0 A birtokok koncentrálásával arra törekedtek az ormánsági uradalmak is, hogy lehetőleg egy tagban fekvő majorsági táblákhoz jussanak, amelyeken a falu nyomáskényszerétől függetlenül rendezhetik be gazdaságukat. Ezért folynak szinte áttekinthetetlen kavargásban a különböző felmérések, szabályozások, amelyeket hol az uradalmak, hol a községek kezdeményeznek, vagy esetleg valamely per során a bíróságok ítélnek meg. Céljuk egy 1806-ban kelt jelentés szerint az volt, „Hogy az eddig összezavart különféle termények tulajdon telkeikben termesztetődjenek, a gyakori jószágkároktól megmentődjenek, csinosabb és hasznosabb legyen a határ". Bár tartalmilag sok igazság van a fenti indoklásban, mert a paraszti és az úri birtokok darabjai hallatlan tarkaságban borították a falvak határát, s a szükségből fenntartott nyomáskényszer időnként súlyosan akadályozta a termelés menetét, de ez a célmeghatározás mégsem elégíthet ki bennünket, mert eltakarja a regulációkat mozgató földesúri érdeket. Mi a továbbiakban különválasztva tárgyaljuk a jobbágyok kezén lévő telkiállomány rendezését a közös területek, erdők, legelők regulázásától, mert az előbbi a nyomásos gazdálkodás kialakításával a falvak népe számára is szükséges feladatot látott el, és csak kísérő tünetei voltak az idővel felhalmozódó helyi bosszúságok, az utóbbi azonban a hagyományos állattartás lehetőségeit szorította össze egyre kisebb területre. A rendbeszedésnek is nevezett határszabások megkezdéséhez mindenkor megyei hozzájárulásra volt szükség, de maga a felmérési eljárás az úriszék előtt folyt, s így ha annak döntéseit a megyei törvényszék és onnan a helytartótanács elé lehetett is felterjeszteni, az egész eljáráson döntő módon érvényesül a földesúri akarat.11 A rendezés úgy kezdődött, hogy a tiszti ügyész, illetve segítője, a megyei földmérő az úrbérrendezéskor felvett adatokból meghatározta a hivatalos birtokviszonyokat. Ezután pontosan rögzítették a jobbágyok szolgáltatásait, majd az így elkészített jelentést hitelesíttették. Ezt követte a dűlők pontos meghatározása, a klasszifikáció, rossz, nyelvújítási szóval a „sor-szer". Egy ilyen művelet során 1814-ben Boda József főbíró és Zurka Mihály esküdt előbb „élő szemmel" bejárták a bogdásai határ szántóföldjeit' és rétjeit, majd „... választott öregebb Lakóknak vallásaikból" meghatározták az egyes területek előnyeit és hátrányait, s ezután már jó lelkiismerettel sorakoztatták három osztályba a szépnevű dűlőket, a Hideli mezőt, a Kis Erdőt, a Nagy Szélet és a többit.12 Ezt befejezve, a rendezési tervet is rögzítették, majd külön kimutatásba foglalták mennyiség, minőség és az ár megjelölésével a maradványföldeket. Mindezek birtokában szállt ki ezután egy megyei bizottság, és ha 10 A volt hódoltsági területen beállt változásokhoz Wellmann Imre: A magyar mezőgazdaság a 18. században. Agrártörténeti tanulmányok. 6. 1979. 108. 11 Szabó István: 1948. 325. 12 A pécsi káptalan gazdasági levéltára (PKGL) F. 195. No. 183/1.
