Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS PARASZTFÖLD AZ ORMÁNSÁGBAN 1767- 1867 57 menetét magáévá téve Szabó István is azt emeli ki, hogy az urbárium igazi jelentősége „Az önkénynek az úr és a jobbágy viszonyánál történt kizárása. .." volt.7 Ez a majorkodás talaján született önkény, amelyről a történészek írnak, 1767 előtt az Ormánságban ismeretlen volt. Itt csak hírből hallottak a majorsági gazdálkodás térhódításáról, a Batthyányak kelet-baranyai jobbágyainak kezdődő elnyomorodásáról. Őket még az ősi taxa emelésével, a korábbi századokban korlátlan határhasználat korlátozásával irritálták uraik. Az úrbérrendezéssel kapcsolatos magatartásuk megítélésénél abból kell kiindulnunk, hogy az ő tudatukban a föld még nem pontosan mért telek formájában élt, amelyhez egy-egy családnak van használati joga. A „kösség" életének alapja itt még a határ, amelyből a családok munkaerejüknek és szükségletüknek megfelelően művelnek meg kisebb-nagyobb darabokat, amelyeket a határ különböző részein tüskekerítés véd a legelésző jószágtól. A többi részét szabadon éli a megélhetést biztosító, de adózás szempontjából alig-alig ellenőrizhető mennyiségű jószág. Ez a határ pedig majd csak a 18—19. század fordulóján merevedik meg szorgalmas földmérők vonalzója alatt, mert most még csak az uraság határának külső határát rögzíti donációslevél, testimoniális vagy vételi szerződés. Ebben a 14—15. századra emlékeztető világban hajtották végre a felvilágosult abszolutista állam rendeletét. Ki gondolt ott fenn Bécsben azzal, hogy ettől a néptől még egyenlő messzeségben van az európai racionalitás meg a szükségleten felüli termelés? A pontosan mért telek itt nem nagyobb biztonságot, hanem pontosan számítható, több terhet ígért, ezért a családfők tekintélyes része még arra a földre sem vállalkozott mindig, amit eddig használt. A vízivilághoz és a külterjes állattartáshoz való ragaszkodás, a földművelés negligálása korántsem szokatlan jelenség az ország egykor török megszállta területein. Debrecentől Szegedig, a Dunától a Rábáig ebből gazdagodik mezővárosaink polgársága. A gazdagság forrása azonban nem általában a szarvasmarha, hanem a nyugati és hazai piacokon egyaránt keresett vágóállat és a jobbágyság nélkülözhetetlen igavonója, a „vonyós marha".8 Az ormánsági valóság bonyolult volta részben abból is adódik, hogy ez az állattartó nép eddig kiderítetlen okoknál fogva nem bajlódott a jövedelmező ökörneveléssel, hanem már borjú korában értékesítette a szaporulatot, megfosztva ezzel a lakosságot a legegészségesebb állati fehérjétől, a tejtől és termékeitől. A bizonytalan fehérjeellátás, amelyet igen rendszertelenül biztosított csak az időjárástól függő gomba, hal, madártojás s az igen gyorsan fölélt téli sertésvágások húsa, a rendszeres fizikai megterhelések lehető kerülése, a malária, a rossz víz, az endogámia, a férfinépesség idegrendszerét tönkretevő születésszabályozási gyakorlat (coitus interruptus), vagy ennek sikertelensége esetén az anyákat pusztító magzatelhajtás, az erős alkoholfogyasztás és még számos tényező indokolja az ormánsági valóság 7 Szabó István 1940. 60. 8 Ráday Lt. A felső-baranyai ref. egyházmegye canonica visitatioja 1817.
