Századok – 1986
Történetirodalom - Cartarius Ulrich: Opposition gegen Hitler (Ism.: Tihanyi János) 467/II
468 TÖRTÉNETI IRODALOM eléggé nagy volt ahhoz, hogy bizalmas körben terveket vitassanak meg anélkül, hogy árulástól és denunciálástól kelljen tartaniok". Határozott érdeme Aretin tanulmányának, amely a 12 év ellenállásainak történetét felvázolva kitűnően vezeti be az utána következő dokumentumanyagot, hogy tárgyilagosan kifejezi azt az elismerési, amely az illegálisan harcoló német kommunistákat (akik sokszor hallatlan bonyolult körülmények közé kerültek, pl. a Hitler-Sztálin paktum idején), szociáldemokratákat joggal megilleti. Mégis: érdeklődése és rokonszenve elsősorban az egyházak és az individuum ellenállási tevékenysége és annak motívumai iránt nyilvánul meg. A keresztény hit és az erre az alapra épülő humanizmus, a konkordátum és következményei, a szervezeti ellenállás helyett az individuum egyre nagyobb jelentősége az ellenállásban, az 1933 előtti időkre visszanyúló szoros családi kötelékek, baráti szálak fontossága, és hangsúlyozottan: az összeesküvők magas fokú keresztény morálja, hogy magukat áldozzák fel mások bűnéért, hazájuk megmentésére. Ennek kiemelkedő példájaként idézi von Treschkow vezérőrnagynak, a szovjet fronton harcoló középső hadseregcsoport vezérkari főnökének (aki a StaufTenberg-féle összesküvés lelke volt), a sikertelen merénylet utáni, 1944. július 21-i öngyilkossága előtt barátjához, Fabian von Schlabrendorfhoz intézett búcsúszavait: „Ha egyszer az Isten Ábrahámnak megígérte, hogy nem pusztítja cl Szodomát, amennyiben tíz igaz embert talál ott, úgy remélem, hogy Isten Németországot miattunk nem fogja elpusztítani." Aretin hozzáteszi: „... von Staufenberg is tett hasonló kijelentéseket. Ezekben magasrendű clitgondolat húzódik meg: mások bűnének önként magukra vállalása. Ezt a szövetségesekre is értették, akiket morális eszközökkel akartak megakadályozni abban, hogy Hitler bűncselekményeiért az egész német népet kollektíven elnyomják, de ez vallási értelemben is érvényes volt." A tanulmány szerzője sok tény ismertetésével és új gondolatokkal gazdagítja a német ellenállási mozgalmakról, akciókról megjelent nagyszámú irodalmat. A kötet „szöveges képeskönyv" részének szerzője, Ulrich Cartarius a Bajor Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának tagja, aki egyébként a „Forschungsgemeinschaft 20. Juli" megbízásából a német ellenállás 6000 címet tartalmazó bibliográfiáját is kiadta (Bibliographie „Widerstand". Bearbeitet von Ulrich Cartarius. K. G. Saur, München 1984.). Az általa közzétett gazdag dokumentumanyag tematikai tagolása megfelel a von Aretin bevezető tanulmányában felvetett szempontoknak. Részletes ismertetése sajnos nem lehetséges, néhány vonatkozást mégis érdemes kiemelni. Eddig nem volt ismert a protestáns, ifjú-konzervatív Edgar Jungnak, Papén titkárának szerepe, aki már Hitler hatalomra jutása előtt felismerte a halálos veszélyt. Merényletet akart Hiller ellen elkövetni. Ö irta Papén marburgi beszédét (1934. június 17-én hangzott el a Marburgi Egyetemi Szövetségben), amely bírálta a nemrégen egyébként Papén segédletével is — hatalomra jutott nácikat. Jung tévedett, amikor i Papenre támaszkodva, annak környezetében akart ellenállást szervezni: 1934. június 30-án, a Röhm-puccs időpontjában a nácik őt is letartóztatták és meggyilkolták. Papén pedig nem sokkal később egy rendezvényen Goebbels társaságában jelent meg. Értékes dokumentumokat találhatunk a kötetben Martin Niemöllerről és a „Hitvalló Egyház" harcairól. (Pl. Kari Doerfler evangélikus pap 1938. március 5-én Himmlerhez intézett levelét, melyben Niemöller „védőőrizetének" felfüggesztését kéri, és Himmler rövid elutasító válaszát). Tanulságos Eitel evangélikus papnak, a „Hitvalló Egyház" tagjának elbeszélése 1934 nyarán történt letartóztatásáról, híveinek szinte lázadásszerü fellépéséről és a pap kiszabadulásáról. (Később persze a hitleri hatalmi gépezet másként intézte el a hasonló ügyeket). Dokumentumokat, visszaemlékezéseket közöl katolikus, evangélikus papokról, akik életüket adták humanista elveikért. Sok dokumentum, visszaemlékezés szerepel von StaufTenbergről és a július 20-i összeesküvés résztvevőiről. A könyv külön fejezetet szentel ennek. Alpontjai — Wolfschanze, Bendlerstrasse, Bendlerstrasse/Funkhaus in Berlin, Auswärtiges Amt, Paris, Paris/Wien —jelzik a július 20-i összeesküvés egy-egy fontos mozzanatát. Megtalálhatók e részben az összeesküvés ismert vezetőinek fényképei, az életben maradottak visszaemlékezései, az összeesküvés színhelyének, pontosabban von Stauffenberg Wolfschanzen belüli július 20-i útjának pontos rajza. A következő fejezet a rezsim bosszúját írja le, és a Freisler vezette tárgyalásokról mutat be számos fényképet. Fontos dokumentumok közlésével mutatja be a könyv a kommunista, szociáldemokrata mozgalom tagjait is (Schulze-Boysen/Harnack, Saefkow, Jacob, Leber. Reichwein, Leuschner és mások).
