Századok – 1986
Történetirodalom - Cartarius Ulrich: Opposition gegen Hitler (Ism.: Tihanyi János) 467/II
TÖRTÉNETI IRODALOM 467 AzSFIO ugyanis e tekintetben ugyancsak nem volt egységes. Chochoy pedig minden jel szerint közelebb állt Faure-hoz, mint Blumhoz. Magyar szemszögből sajnálatosnak látjuk persze a magyar összefüggések teljes hiányát — de ezen aligha lepődhetünk meg. Jemnit: János ULRICH CARTAR1US: OPPOSITION GEGEN HITLER Ein erzählender Bildband mit einem Essay von Karl Otmar von Aretin Siedler Verlag, Berlin 1984. ELLENÁLLÁS HITLERREL SZEMBEN Szöveges képeskönyv, Karl Otmar von Aretin tanulmányával. Nem sokkal a második világháború befejezése után jelentek meg az első írások a németországi ellenállásról. Zömében emlékiratok voltak ezek, a még friss benyomások alapján. Az elmúlt évtizedek során számos mú látott napvilágot e témáról, elsősorban az NSZK-ban, de más országokban is. igy az NDK-ban, a Szovjetunióban. A maga nemében újszerű, jól szerkesztett és olvasmányos a nyugat-berlini kiadónak az 1933—1945 közti német ellenállással foglalkozó sorozata keretében 1984-ben megjelentetett „Opposition gegen Hitler". Gazdag és helyenként először publikált képanyaga és dokumentációi, a tömören és jól megirt belső összekötő szövegek és főként von Aretinnak, a mainzi Institut für Europäische Geschichte (Abteilung Universalgeschichte) igazgatójának bevezető tanulmánya teszik értékessé a könyvet. Von Aretin felvázolja a német ellenállás különböző csoportjait a kommunistáktól a vallási alapokon állókig. Megállapítja, hogy a hitleri uralom 12 éve alatt az ellenállás speciális formái alakultak ki: az első években elsősorban kommunisták, szociáldemokraták, szakszervezeti emberek fémjelezték azt, a háború alatt a hivatásos katonák ellenállása dominált. Ez a megállapítás annál inkább reális, mert nehezen lett volna elképzelhető az állig felfegyverzett hitleri hatalom megdöntése másként, mint a fegyveres erőkön belüli szervezkedéssel. Kitűnő eszközként ott volt a „Walkür-terv", amelynek életbeléptetésével úgy tudta volna Staufenberg gróf és csoportja az SS-t, a Gestapo-t lefegyverezni, a minisztériumokat megszállni, hogy a parancs végrehajtói nem is sejthették: a hitlerizmus kikapcsolását segítik elő. S ha már a legjelentősebb fegyveres ellenállási csoportra hivatkozunk, jogosan állapítja meg Aretin az alapvető hibát: „A nehézség ebben állt: Stauffenberg egyidejűleg merénylő és az ahhoz kapcsolódó államcsíny szervezője kellett hogy legyen." Valóban, értékes órák mentek veszendőbe, mire a kelet-poroszországi Rastenburgból vissza tudott repülni Berlinbe, és megjelent a Bendler Strassén. A történet általában ismert; több részletét azonban e könyv hozza napvilágra. Talán éppen ez utóbbi merénylet-kísérlet elemzése alapján jut Aretin a következő megállapításra: ,,A német ellenállást nem lehet a háború utáni Németország születése órájának tekinteni. Az része volt — szenvedő, kétségbeesett, sikertelen, hősi, csodálatra méltó része — a Harmadik Birodalomnak. Elképzelései nem terjedtek túl az 1945-ös éven." Továbbá megállapítja (nyilván a kötetben ismertetett Kreisauer Kreis nevü ellenállási csoport 1943. augusztus 9-én elfogadott tézisei, a „Grundsätze für die Neuordnung" és más források alapján), hogy a keresztényi alapokon álló konzervatív csoport nem akart a parlamenti demokrácia elveihez és a föderalizmus alapján álló Németországhoz visszatérni. Az NSZK öt évvel későbbi létrehozása kapcsán jogosan jegyzi meg Aretin: „Semmi sem bizonyítja jobban a mély szakadékot, amely az ellenállók (megj.: konzervatívok, - T. J.) elképzelése és azoké között volt, akik köztársaságunkat kialakították, mint ez a tény." Aretin nem nagy terjedelmű bevezetője sok súlyos kérdést vet fel: Papén és a katolikusok szerepét; az evangélikusok magatartását; Hitler népszerűségének okait; a német munkásosztály nagy részének félrevezetettségét vagy közönyösségét. Figyelemre méltó az a megállapítása is, mely szerint a Gestapo erősen beépült az illegális baloldali mozgalmakba, ezzel szemben „az aktiv tisztikar tagjai közötti bajtársiasság 16*
