Századok – 1986
Történetirodalom - Struggle and Hope: the Hungarian–Canadian Experience (Ism.: Puskás Julianna) 461/II
463 TÖRTÉNETI IRODALOM 1932-ben 170 személy érintett. 1932-től a kormány közmunka programot kezdett a munakélküliek foglalkoztatása érdekében. A magyar kanadaiak száma az 1932-évi 40 582-ről 1941-ig 54 598-ra növekedett, tehát 34%-kal. A növekedés egyharmada származott a bevándorlásokból, kétharmada a természetes szaporulatból. A magyar bevándoroltak geográfiai megoszlása a válság hatására lényegesen módosult, településük súlypontja az 1930-as évtizedben helyeződött át Kelet-Kanadába. A geográfiai megoszlás mósosulása újabb szétszóródásokat és ugyanakkor bizonyos újabb csoportosulásokat eredményezett. A válság hatására formálódtak például új települések a Fraser-Valley-ben, és az Okanagan Valley-ben. British Columbiában, valamint Dél-Ontario dohányvidékein (Delhay és környéke). A magyar bevándoroltak közösségi-társadalmi szervezeteiben jelentékeny ideológiai szakadás jött létre az 1930-as évekre. A többség az egyházi és az ún. „nemzeti" egyletekhez kötődött, de baloldali munkásmozgalmi csoportok is befolyásra tettek szert. Ez utóbbiaknak a politikai szemléletét a baloldali forradalmi ideológia és a háború után Magyarországon végbement politikai küzdelmek befolyásolták. Dreisziger szerint ezek csak kis csoportot alkottak. Nagyobb volt azoknak a tábora, akik a magyarországi viszonyokban csalódva egy jobb élet reményében vándoroltak Kanadába. Ott azonban a nagyobb gazdasági biztonság helyett több vonatkozásban annál is embertelenebb környezetet találtak, mint amiből kiszakadtak. Az elégedetlenség és nyugtalanság hajlította őket a radikalizmus felé. Megítélésemben a munkásmozgalmi szervezkedés a magyar bevándorlók között figyelemre méltóbb, mint ahogyan a szerző értékeli. A kommunisták nem nagy létszámú, de ugyanakkor jól szervezett kis csapata több tényező hatására viszonylag gyorsan bővítette az 1930-as években a radikális munkászervezetek hálózatát. A ..Munkás Betegsegélyzö"a bevándorolt magyarok egyetlen országos szervezete lett. Újságjuknak, a ..Kanadai Magyar Munkásnak '' pedig sikerült a munkásújság kiadásra jellemző általános nehézségek ellenére valamennyi kanadai magyar településen olvasókat toboroznia. A magyar bevándoroltak életkörülményei az 1940-cs évektől javultak. Ekkorra azonban már mutatkozni kezdenek a közösségi élet hanyatlásának tünetei. Az 1940-es évtizeddel jelöli Dreisziger az utolós fázisát annak a kanadai-magyar történelemnek, amely az 1920-as évek bevándorlásával indult. Az európai események és a második világháború kitörése ismételten felszínre hozta a különböző magyar közösségekben és intézményekben az együttes cselekvés és erőfeszítés igényeit is. Csekély és átmeneti eredményeit és főleg kudarcait veszi számba a szerző „Egy éra vége, 1940" c. fejezetben. Hangsúlyozza, hogy az ideológiai és politikai szakadást nem sikerült megszüntetni, sőt azokat az óhazában történtek tovább mélyítették. A társadalmi és kulturális változásokról, amelyeket az „adjustment" (beilleszkedés) és „assimilation" az 1940-es évek végére létrehozott, csupán általános és esetenként csak felületet érintő megfogalmazásokat olvashatunk. Érződik erről a konkrét vizsgálatok hiánya. Az ún. „old stock" bemutatására sikerültebb az 1951. évi cenzus adatainak az elemzése. Ez időre közei 22 400 a bevándorolt magyarok száma. A második generáció már többségbe került az elsővel szemben. Mind a bevándorolt, mind a Kanadában születeti nemzedék demográfiai mutatóit azonban még több kérdés megvilágítására fel lehetett volna sorakoztatni, például: milyen volt megoszlásuk korcsoportok szerint és nemek szerint az első nemzedéket illetően? Megtudhattuk volna, hogy a jellegzetes férfi többlet, ami a bevándoroltakat még az 1930-as évtizedben is jellemezte, milyen mértékben korrigálódott családegyesítésekkel? Mennyien maradtak véglegesen család nélkül? A második nemzedéket illetően pedig bővebb elemzésre nyújtanak lehetőséget a népszámlálások éppen az anyanyelv vonatkozásában. A második nemzedékről az információk általában nagyon halványak és esetlegesek . Alig haladnak túl azon az általános megállapításon, hogy nem sikerült az „enculturation". „Az irodalom és művészet" fejezet tartalmaz rövid tájékoztatásokat azokról a személyekről, akik a második világháború előtt a bevándoroltak közül a kulturális élet területén alkottak. Míg egyfelől a művészek egy maroknyi csoportja kiváló teljesítményével öregbítette a kanadai magyarok jó hirét, a nagy tömeg kemény munkával, családszerető élettel törvénytisztelő állampolgárként érdemelt megbecsülést. Feltűnően rövid terjedelmű és még vázlatosabb a második világháború után Kanadába érkező magyarok társadalomtörténetének az elemzése. Szembetűnő ez annál is inkább, mivel a velük foglalkozó fejezet „Az aranykor felé, az 1950-es évek" címet viseli. A részletesebb vizsgálatokról a szerzőt valószínűleg a
