Századok – 1986
Történetirodalom - Kowal Stefan: Spoleczenstwo Wielkopolaki i Pomorza Nadwiślańakiego w latach 1871–1914. Przemiany demograficzne i spoleczno-zawodowe. (Ism.: Niederhauser Emil) 459/II
460 TÖRTÉNETI IRODALOM A társadalmi osztályok közül elsőként a munkásokat vizsgálja meg Kowal, beleértve a mezőgazdasági munkásokat is, ezek száma abszolút értékben nőtt, de túlnyomórészt a kisegitő családtagok számának a növekedése révén (ez 327,3%-os volt), míg a bérmunkások aránya még csökkent is. Az ipari munkássággal együtt számolva a munkások 2/3-a falun élt. Viszonylag magas volt a szakmunkások aránya, az iparban Nagy-Lengyelországban 1907-ben 59,3% (de 1895-ben 68,2%!), Pomerániában is hasonló csökkenés tapasztalható, de az arányszám nem marad cl a birodalmi átlagtól (1907-ben 58,3%, az 1895-ös 65,3%-kal szemben). A csökkenő arányszám éppen az ipari fejlődés mutatója, hiszen mindenhol megnőtt a nem szakképzett munkások aránya. A tőkés társadalom konszolidálódását mutatja, hogy minden foglalkozási ágban csökkent a nőtlen munkások aránya. Az értelmiség (hozzászámítva a közszolgálati alkalmazottakat) számban igen gyorsan nőtt, különösen az iparban. A birtokos parasztság tette ki az egész lakosság mintegy harmadrészét (Kowal a 100 ha-ig terjedő birtokokat tekinti parasztiaknak), ezen belül az 1—10 ha közti birtokosok aránya növekedett (ezek a zömmel valamilyen mellékfoglalkozásra kényszerülők), az 50—100 ha köztiek aránya pedig csökkent. Az iparban, kereskedelemben, közlekedésben dolgozó önállóak számát a statisztika együttesen adja meg, ezen belül Kowal szerint a burzsoázia csak 5%-ot tett ki. a zöm a kispolgársághoz sorolandó. Még ezen az 5%-on belül is jelentős a közszolgálati magasabb beosztású hivatalnokok aránya, az ipari burzsoázia száma csekély, hiszen pl. Nagy-Lengyelországban 1907-ben a 201—1000 főt foglalkoztató üzemek száma mindössze 42, az 1000 főn felülieké pedig 2, Pomerániában a megfelelő számok 50 és 6. A nemességet ebben az időszakban a statisztika természetesen már nem mutatja ki, Kowal nagyjából a nagybirtokosokat azonosítja vele, háromnegyed részük a 100—500 ha közti birtokosokból áll, 1000 ha fölött a nagy-lengyelországi tulajdonosok száma 89 volt, Pomerániában 32, mindkét esetben a nagybérlőket is beleértve. Hogy a nagybirtok nagyobb része mégis lengyel nemesi tulajdonnak tekinthető, arra talán legalábbis utal az a tény, hogy az 500 ha feletti nagybirtok átlagos terjedelme az egész korszakon keresztül csökkent. Külön fejezetben vizsgálja meg Kowal a társadalmi mobilitás kérdését. A horizontális mobilitás vonatkozásában egyértelmű a városokba áramlás, a kivándorlás mellett, minden foglalkozási ágban a más helyen születettek száma messze meghaladta az 50%-ot. Sok volt a Lengyel Királyságból a két tartományba bevándorolt lakosság, de még több a német birodalom egyes területeiről jöttek száma, ezek elsősorban szakemberek voltak. A vertikális mobilitás vonatkozásában az iskola (beleértve a szakmunkások képzését) jelentette az emelkedés egyik fontos útját. A magas tanulmányi költségek miatt a lengyelek számára ez jórészt a társadalom önkéntes adományaiból adódó ösztöndíjak révén volt lehetséges, különböző alapítványok ebben sokat tettek. Az értelmiségbe való felemelkedésnek fontos csatornája volt még mindiga papi pálya, részadatok azt mutatják, hogy a katolikus papi pályát választottak mintegy fele paraszti származású volt. A burzsoázia soraiba való felemelkedésnek — lengyel vonatkozásban mindössze néhány egyént kitevő — útja a kézművesből kereskedővé és onnan nagyiparossá válás. A társadalom általános emelkedésének nem érdektelen mutatója, hogy az 1910-re közel 4 milliót kitevő lakosság számára, melynek csak fele volt a lengyel, lengyel nyelvű újságok 30000-es példányszámig jutottak (sőt egy 1894-ben 556 példányban megjelent újság 1915-re 128 528-as példányszámot ért el). Az utolsó fejezetben próbálja Kowal a lengyel nemzetiségűek társadalmi struktúráját kielemezni. Az egyetlen, nagyjából azonban megbízhatónak tekinthető fogódzó a vallás: a katolikusok lengyelek, az evangélikusok németek, bár a birodalomból jövő bevándorlás révén növekedett a katolikus németek száma, a lengyel lakosság egy része pedig már kettős nyelvű volt, tehát megindult a németekhez asszimilálódás útján. Annyi megállapítható, hogy a lengyelek nagyobb arányban laktak falun, mint a németek. Nagy-Lengyelországban 1907-ben a katolikus 69,9%-a dolgozott a mezőgazdaságban, az evangélikusok közül 53,6%, az iparban majdnem azonos az arány, valamivel 20% fölött, viszont a kereskedelemben és közlekedésben dolgozott a katolikusok közül 5.3%. az evangélikusok közül 10.5%. A lengyel társadalom helyzetét inkább más jellegű forrásokból lehet rekonstruálni, pl. különböző lengyel szakmai egyesületekről lehet tudni, volt egy Straz (Őrség) nevű általános lengyel egyesület is, amely jelentős társadalmi aktivitást fejtett ki. Közvetett adatokból lehet arra következtetni, hogy a lengyelek elszigetelődtek a németektől (és az asszimilálódóktól). A lengyel társadalom tényleges helyzetének bemutatására azonban Kowal szerint
