Századok – 1986
Álláspontok; vélemények - Beke Kata: Iskola és történelem 402/II
416 ÁLLÁSPONTOK. VÉLEMÉNYEK „A törénelemtanításnak tehát elsősorban a történelem különböző jellegű forrásait, vagy az azokról készült összállitásokat kell felhasználnia, és ennek érdekében együttműködnie mindazokkal az intézményekkel, ahol a forrás megtalálható, és alkalmaznia mindazokat az eszközöket, amelyből a történelmi jelenség, helyzet felidézhető. Különös jelentősége van a múzeumi, a könyvtári és a levéltári anyag felhasználásnak. Vagy ezeket a forrásanyagokat kell bevinni a tanórára, vagy a tanulókat elvinni oda, ahol a forrásokat őrzik és feldolgozzák." A látomás lenyűgöző: a történelem folyamatát „elsősorban" forráskiadványokból önállóan összeállító, kikutató, megértő diák; a tanítás feladatát felvállaló levéltárosok, könyvtárosok, kutatók ... Hogy az óraszám a törzsanyag megtanítását is alig teszi lehetővé? Hogy nem ifjú történészekről, hanem gimnazistákról van szó, akiknek más tantárgyaik is vannak, s napi munkaidejük tíz óra? Hogy egy-egy levéltári, könyvtári, múzeumi látogatás csak segédeszköz lehet, de nem pótolhatja a tanítási órát, s hogy „a forrásokat feldolgozó kutatónak" sem volna éppen kellemes és célszerű, ha szájtáti nebulóknak kellene minduntalan elmagyaráznia, hogy most éppen mit és miért csinál? Hogy az oly könnyedén odavetett „a tanulókat elvinni oda" még Budapesten sem oldható meg könnyen, hiszen a negyvenötperces történelemóra jószerivel csak a közlekedésre elég? Mindezek a kérdések föl sem vetődhetnek: hiszen Laputa szigetén járunk. A forráselemzés központi, s szakadatlanul hangsúlyozott követelményének a tankönyvek forráselemző órái, forrásanyagai, sa — kaphatatlan, minden gyerek kezébe már ezért sem adható — történelmi olvasókönyvek hivatottak megfelelni. Ám lássuk, hogyan: „Thuküdidész, az i. е. V. század nagy görög történetírója leírja, hogy Athén egy háborújában a hősi halottak fölött Periklész mondta a magasztaló gyászbeszédet. Ebből idézünk néhány szakaszt.. . Miről szól a forrás? Ki a beszélő, milyen viszonyban van tárgyával? Milyen alkalommal hangzik el a beszéd? Mennyiben várható ezek után a teljes tárgyilagosság" (Elsős tankönyv, 91. p.) Állapítsuk meg, hogy kik éltek a királyi birtokokon? Kik voltak a gazdaság irányítói? Kik végezték a munkát? (Megjegyzendő: itt a sugalmazás is figyelmere méltó. Aki irányít, az nem dolgozik.) Hány csoportba osztanánk őket? Mi volt a bíró jogköre és milyen feladatokat végzett? Milyen tevékenység folyt ezeken a birtokokon? Milyen növénytermesztést tapasztalunk? Milyen állattenyésztést, ipari tevékenységet figyelhetünk meg?" (Elsős tankönyv, 208. p.) „Hogyan ítéli meg Bethlen a nemzetközi helyzetet? Mi a magyar külpolitika célja, melyek a mozgáslehetőségét meghatározó tényezők? Milyen kapcsolatok ápolása, és milyen közvetlen lépések kívánatosak a Duna-medencében, illetve Délkelet-Európában?" (Negyedikes tankönyv, 100. p.) A példák tetszőlegesen kiragadottak, s tetszés szerint folytathatók. Állításunk bizonyításához azonban elegendők: a forráselemzés voltaképpen forrásértelmezés, a leggyakrabban primitív kérdésekre adandó primitív válaszok sora, amelyekhez jószerivel csak olvasni kell tudni. Mindez a forráskritika paródiájává válik, nem is válhat mássá, hiszen az abszurditásig lefaragott óraszám nem képes széles körű és elmélyült ismereteket adni — anélkül pedig bajos forráselemzősdit játszani. A történelmi olvasókönyvek is jobbára érdekes vagy érdektelen szemelvényeket, töredékeket tartalmaznak, nem pedig összevethető, egy-egy folyamatot teljes egészében feltáró, elemezhető forrásokat.
