Századok – 1986
Álláspontok; vélemények - Beke Kata: Iskola és történelem 402/II
415 ÁLLÁSPONTOK. VÉLEMÉNYEK tankönyvben rögzített tananyag kötelező, s az a felvételi vizsga anyaga is. Nemcsak az a feladata hát, hogy élménnyé tegye a történelmet a tankönyv ellenére, az óraszám ellenére, hanem az is, hogy feloldja a feloldhatatlan ellentmondást, korrigálja, illetve tudatosan ne korrigálja a tankönyv állításait. A Tudomány szűrőjén pedig átment minden tárgyi tévedés, minden egyszerűsítés, minden frázis, minden végig nem gondolt gondolat. Noha ezek a tankönyvek „reformtankönyvek", ezekről hallani és olvasni azt, hogy „megtörtént a tananyag korszerűsítése", hogy „az ezeken felnőtt nemzedék már..." — s ez nehezen érthető. A szerző egyébként majdhogynem ugyanezt mondta el — más közelítésben — az akkoriban használatos másodikos tankönyvről a Valóság 1976. márciusi számában. Akkor még reménykedett az oktatási reformban. Ma már nem reménykedik. Az óraszám és a mítoszok Az ötnapos iskolai munkahét bevezetése óta négy tanév telt el úgy, hogy a heti órarendeket felváltó ciklusbeosztás nem adott lehetőséget az egyes tárgyak óráinak arányos elosztására: az egyik héten két, három, sőt négy történelemóra, a másikon egyetlen vagy egy sem, és egyhetes-tíznapos távolságra kerültek egymástól az egymásra épülő témakörök órái, újra csak fokozván tanárok és diákok túlterhelését. Az iskolairányító struktúra — problémaérzékenységére, rugalmasságára jellemző módon — csak az 1985/86-os tanévre korrigálta az óraszámokat az ötnapos munkahétnek megfelelően. Korrigálta, nem pedig fölemelte: az első-második osztályban 64, a harmadikban 96, a negyedikben 112, összesen 336 történelemóra sem mértékében, sem arányaiban nem változik jelentősen. Ebben az óraszámban, ahol például hatvannégy — vagy akár hetvennégy — óra alatt kell megtanítani őskort, ókort, korai feudalizmust, a magyarság kialakulását, vándorlását, a feudális és keresztény magyar állam első évszázadát, nyilvánvalóan csak ekkor lehetne igényes történelemtanításról, a történelmi szemlélet kialakításáról beszélni, ha a tananyag egészének szerkezete is ezt sugallná s egymást támogatnák az összefüggő részismeretek. Ám, mint láttuk: éppen az ellenkezője igaz. Ez azonban bevallhatatlan. Az is bevallhatatlan, hogy a történelem tényeinek ismeretét, összefüggéseinek értését ismeret-mozaikok helyettesítik, és engedelmesen elrecitált általánosságok. Arról meg végképp nem eshet szó, hogy múltunk kalandregénye, a természeténél fogva érdekes történelem halálosan unalmassá válik így: szürke adathalmaz, gondolat-panelek, arctalan történelmi személyiségek: hiszen az egyik Ferdinánd pontosan olyan semmilyen, mint a másik Károly — s ha mégsem így van, akkor az a tanár érdeme, tanterv és tankönyv ellenére hatva. A keserves valóságot elfedendő mítoszok uralkodnak hát történelemtanításunkban. Elsősorban a forráselemzés mítosza. A negyedikes tanterv „módszerek" címet viselő fejezetéből idézek (Uo. 129. p.)
