Századok – 1986

Folyóiratszemle - Brooks E. W.: Reform az orosz hadseregben 1856–61 222/I

222 FOLYÓIRATSZEMLE E. W. BROOKS REFORM AZ OROSZ HADSEREGBEN, 1856—61 A cári Oroszországgal foglalkozó történészek egyetértenek abban, hogy az 1853—56-os krimi háborúban elszenvedett orosz vereség volt a jobbágyfelszabadítás és az ehhez kapcsolódó széles körű társadalmi, politikai, gazdasági és katonai átalakulások közvetlen kiváltó oka. A katonai reformok D. A. Miljutyin nevéhez kapcsolódnak, aki II. Sándor cár negyedszázados uralmának nagy részében a hadügyminiszteri posztot betöltötte. Ugyanakkor a kutatók figyelmét általában elkerülte, hogy ő csak 1861 novemberében került ebbe a beosztásba, és 1856—61 között Ny. O. Szuhozanyet tábornok volt a hadügyminiszter. I. Miklós cár az 1830-as években hatalmas méretű fegyveres erőt hozott létre, mivel úgy vélte, hogy Oroszország az összes többi európai ország az egyesített erejével szemben is megállhatja a helyét. Az orosz hadsereg létszáma 1853-ban egymillió volt; 1856-ra elérte az 1,8 millió főt, nem számítva a 412 ezer irreguláris katonát és 370 ezer embert kitevő milíciát. A rosszul szervezett, gyengén felfegyverzett és alig kiképzett embertömegnek csak egy kis része került kapcsolatba a háború során az ellenséggel. Az orosz feudális társadalom állapotát jól tükröző haderő a krími háborúban teljes kudarcot szenvedett. II. Sándor, aki I. Miklós 1855 februárban bekövetkezett halála után lépett a trónra, a további katasztrófák elkerülése érdekében 1856. március 1-én békét kötött, de az új hadügyminiszter kinevezésével jó egy évet várt. Már 1855-ben több tábornok terjesztett be reformjavaslatokat, mégsem közülük került ki az új miniszter. Szuhozanyet kinevezése mindenkit meglepett, hiszen a tábornok egész életében csapattisztként szolgált, a hadtudományokban járatlan volt. Később vált nyilvánvalóvá, hogy a cárnak éppen egy olyan emberre volt szüksége, aki az ő általa helyesnek tartott reformokat kritika nélkül, maradéktalanul megvalósítja. Minisztersége idején több száz reformrendelet született, amelyekből kb. két tucat foglalkozott lényegi változtatásokkal. Az 1856—61 közötti katonai tárgyú rendeletek többsége a minisztertől származott, bár ezek tartalma a cár elgondolásait tükrözte, a legfontosabb intézkedések pedig uralkodói dekrétum formájában jelentek meg. A békeállományra való visszatérés keretében tekintélyes létszámcsökkentést hajtottak végre, ezenkívül feloszlattak számos kisegítő jellegű alakulatot és intézetet is. 1858-ban megszüntették az 1816-ban létrehozott katonai telepes rendszert, amely harci értékkel nem bírt. A legnagyobb gondot a tisztikar képzetlensége jelentette; a tiszteknek mindössze egynegyede járt katonai iskolába, közülük sokan nem tudtak záróvizsgát tenni, háromnegyedük pedig tiszthelyettesből vagy katonai szolgálatra önként jelentkező nemesből lett tiszt, bármilyen külön kiképzés nélkül. 1856—61 között a tisztképzés helyzetében érdemi változás nem történt. A cár utasítására Szuhozanyet hozzákezdett az igen korszerűtlen katonai egészségügyi szolgálat korszerűsítéséhez, de 1861-ig ebben kevés történt, a néhány reform elsősorban az e célra létrehozott bizottság rendkívül dinamikus vezetőjének, Volf tábornoknak az érdeme. A hadügyminiszter II. Sándor egyéb elgondolásait is felette nehézkesen próbálta megvalósítani, így például a minisztérium és a hadtápintézetek átszervezése ügyében két év alatt szinte semmi sem történt. A reformok megkezdésével egyidejűleg II. Sándor már 1856 nyarán önálló hadsereget hozott létre a Kaukázus végleges meghódítására, amelynek törzsfőnöke a jövendő miniszter, addig a vezérkari akadémia tanára, Miljutyin lett. A hegyi törzsek szervezett ellenállását három év alatt megtörték, és Samilt, a mozgalom energikus vezetőjét foglyul ejtették. A cár jóváhagyásával létrejött a „Vojennij Szbornyik" című katonai folyóirat, szerkesztő bizottságában a vezető reformgondolkodású tisztek mellett egy ideig közreműködött Ny. G. Csernyisevszkij is. 1859 tavaszán az osztrák—francia—piemonti háború idején Szuhozanyet nem tudott kellő időben négy hadtestet átcsoportosítani a galíciai határra, amiért III. Napóleon élesen tiltakozott II. Sándornál. A cár ekkor vette fontolóra egy új hadügyminiszter kinevezését, Barjatyinszkij herceg, kaukázusi helytartó javaslatára 1861 novemberében Miljutyin került e posztra, aki a későbbi reformok alapjául szolgáló nevezetes jelentését 1862. január 15-én nyújtotta be az uralkodónak.