Századok – 1986

Folyóiratszemle - Cott Nancy F.: A feminista politika az 1920-as években: A Nemzeti Női Párt 223/I

FOLYÓIRATSZEMLE 223 El kell azonban ismerni, hogy Szuhozanyet sikereket is ért el, főként a hadsereg feudális jellegének viszonylag gyors felszámolásában, továbbá II. Sándornak trónralépése után évekig nem volt világosan kialakult katonai reformprogramja. Miljutyin kinevezése feltehetően azért váratott olyan sokáig magára, mivel a cár a személye iránti feltétlen hűséget legalább olyan fontosnak tartotta, mint a katonai szakértelmet. Az 1856—61 között megvalósított hadügyi reformok minden bizonnyal nagy szerepet játszottak abban, hogy a cár 1861-ben hozzákezdett a polgári szféra modernizálásához is. (Slavic Review, 1984./1. 63—82.) M. T. NANCY F. COTT A FEMINISTA POLITIKA AZ 1920-AS ÉVEKBEN: A NEMZETI NÖI PÁRT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Alig ismert a Nemzeti Női Párt (The National Women's Party) története — állítja a szerző, Nancy F. Cott a Yale Egyetem történelemprofesszora. A feminizmus 20-as évekbeli helyzete már azért is érdekes — teszi hozzá —, mert az 1920-as és az 1980-as évek között párhuzam vonható, és a korabeli időszakot csak akkor érthetjük meg, ha a Nemzeti Női Párt szerepét behatóan tanulmányozzuk. A Nemzeti Női Párt az Alice Paul és a Lucy Burns alapította Kongresszusi Unióból fejlődött ki, miután 1913-ban kiváltak az Amerikai Nők Szavazati Jogáért Harcoló Társaságból. Ez a szervezet az egyes államok törvényhozását vette célba a női szavazati jogok elnyeréséért, tüntetéseket, meneteket szervezett. Az I. világháború idején főleg a dolgozó nőkre gyakorolt jelentős hatást militáns taktikájával, a kormány háborús politikájának bírálatával. A Nemzeti Női Párt 1917-ben a háború kérdésében nem kötelezte el magát, mert felismerte, hogy híveinek ebben a kérdésben különböző az álláspontja. Ennek az lett az egyenes következménye, hogy a párt a szocialista és pacifista nézetek menedékévé vált és az 1917—1919-es időszakban a polgári jogok védelmezőjévé. így a két női párt, noha egymást mélyen megvetette, mégis egymás kiegészítőjévé vált. A női mozgalmak történetében 1920 fordulópontot jelentett: részben mert elérték a célt, amiért küzdöttek — vagyis a nők megkapták a szavazati jogot, részben pedig a világtörténelmi események, a vörös veszély, a gazdasági válság miatt. 1920 szeptembere és 1921 februárja között a Nemzeti Női Párt irányító testülete havonta ülésezett, hogy a februári országos konvenciót készítse elő. Ez a konvenció határozatot hozott a párt feloszlatására és ugyanazon név alatti azonnali újraalakulására. Az „új" párt programul a nők jogi hátrányainak leküzdését tűzte ki — s ezzel főleg a párt balszárnyán keltett igen nagy csalódást. Még több régi hívet idegenített el a 10 dolláros csatlakozási és a havi 10 dolláros párttagsági díj. Sokan vélték úgy, hogy a szervezet teljesen konzervatív lett. Új ideiglenes elnöknek a connecticuti Elsie Hillt választották meg. A párt még 1916-ban, hogy a nőknek megszerezze a szavazati jogot, a republikánus elnökjelöltet, Charles Evans Hughes-t támogatta, 1917-ben pedig szintén a szavazati jog kiharcolását tartva szem előtt, a háború ügyében minden állásfoglalástól tartózkodott. Most, amikor a kitűzött célt elérték, új mozgósító erőt kellett találni. Ezt a nők jogi hátrányainak leküzdésében vélték felismerni. Ahogyan az 1921. februári konvención a néger képviselőkkel bánták — azt vetíttette előre, ahogyan a párt az egyenlő jogok kérdését kezelte, inkább szűkítve, mintsem bővítve. Alice Paul a négerkédést csak elterelő hadműveletnek tekintette, mert számára ez a probléma nem a nemek közötti megkülönböztetésből fakadt, hanem a faji előítéletekből. Ez a kérdés volt az első jele annak, hogy a Nemzeti Női Párt ahelyett, hogy minden asszonyt, tehát széles tömegeket képviselt volna, egyre kevesebbekhez szólt. Az újjászervezett párthoz sok korábbi párttag azért nem csatlakozott, mert elsődleges célját, a nők szavazati jogának megszerzését elérte. Azonban sokan ezek közül a feketék jogai, a pacifizmus és a születésszabályozás kérdésében elkötelezettebbek voltak, mint akik folytatták az aktív párttevékenységet. A konvenció után az új pártnak mindössze 151 fizető tagja volt — szemben az 1919—1920-as35000—60000