Századok – 1986
Történetirodalom - Flugblätter und Flugschriften zur ungarischen Räterepublik 1919 (Ism.: Glatz Ferenc–Sipos Péter) 209/I
TÖRTÉNETT IRODALOM 20 Ь Természetesen Tibensky nagyon jól tudja, mit jelentett a Hungarus-mivolt ebben a korszakban, s ezt világosan el is magyarázza olvasóinak. Megfontolandó idézeteket hoz fel Bél Mátyás szlovák nemzeti érzése mellett is, amely még teljesen harmonikusan megfért nála a Hungarus-öntudattal. Mintha kevesebb gondot fordítana Bél Mátyás német „oldalára" — végül is, besztercebányai német polgárlányt vett el feleségül, a német egyházközség lelkésze volt, fiai német földön boldogultak, s mindez ugyancsak megfért a Hungarussággal. Egy évszázaddal később ez már lehetetlen volt. Tibensky, mintegy mellékesen, erre is utal azzal az emberrel, aki Bél nyomán ugyancsak Magyarország leírását akarta összeállítani, sok adatot fel is használt a Notitiae-ból, nagy kéziratot állított össze. Juraj Öurikovicról van szó, aki azonban, mint Tibensky mondja, bár átvette Bél dicséretét a szlovák plebejus értelmiség szorgalmáról, erényeiről, a 19. sz. elején „elnemzetlenedett" és Gyurikovics (pontosabban: Gyurikovits) György lett belőle. Száz évvel Bél Mátyás után az utak már elváltak. A magyar felfogás ezt természetesnek tartja, nem is szokott rajta elgondolkodni. Holott nekünk is meg kell értenünk, hogy más nemzetbeliek sajnálják azokat, akiket így elvesztettek. És ezt éppen Tibensky könyvével kapcsolatban érdemes elmondani, mert ez a munka nagyon becsületesen ragaszkodik egy korábbi helyzet bemutatásához, amikor, ha úgy tetszik, még egy és azonos volt az út. Tibensky írja egy helyütt, hogy a történeti Magyarország kulturális öröksége valamennyi nemzet közös java, amelyek itt éltek, s ezt a szlovákok is a magukénak vallják. Természetesen, mi is. Bár minél több könyv íródna, magyar és szlovák részről egyaránt abban a szellemben, amelyben Tibensky könyve íródott, s amelyet csak rokonszenvvel fogadhatunk. Nyilvánvaló: Tibensky könyve sokkal gazdagabb anyagában annál, amire itt utaltunk, részletes ismertetése azonban igen nagy terjedelmet kívánt volna meg. Nagyon jó, tudományosan pontos, hiteles, becsületes könyv Tibenskyé. Csak sajnálkozni lehet, önkritikusan, hogy a 300-éves jubileum alkalmából nálunk nem jelent meg hasonló terjedelmű, alapos monográfia. Holott a magyar közönséget is érdekelhetné, mit írt Bél Mátyás a magyarokról (ahogyan Tibensky bőven ismerteti szlovák vonatkozású munkáit). Talán ez is megtörténik majd egyszer. Ján Tibensky munkája ma mindenesetre a kérdés legmodernebb,jól sikerült felfolgozása. Niederhauser Emil FLUGBLÄTTER UND FLUGSCHRIFTEN ZUR UNGARISCHEN RÄTEREPUBLIK. 1919. Szerk. Karl Nehring München, 1981. 162 1. A magyar történetírásban a forráskiadás, mint történetírói tevékenység, mindig igen megbecsült volt. A forráskiadást, mint a történetírás műfaját pedig igen magas szinten művelték. A 19. század nagy európai forráskiadvány-sorozataival (a Monumenták, a vatikáni iratok stb.) szinte egyidőben jelentek mg a hasonló magyarországi sorozatok (Budai Okmánytár, a magyar Monumenta-sorozat, a magyarországi nunciusjelentések stb.). A két háború közöti történetírás legkiemelkedőbb magyar szakmai teljesítménye is forráskiadás, a Fontes históriáé Hungaricae aevi recentioris sorozata. A második világháború után, részben a történettudomány egész intézményrendszerének átszervezése következtében, részben a történettudomány elé állított más típusú feladatok eredményeként, a forráskiadás visszaesett a magyar történetírásban. Sőt azt is mondhatnánk: az utóbbi években lassan érlelődő szemléleti változásig szakmai megbecsülése is messze elmaradt a folyóirattanulmányok vagy a monografikus feldolgozások mögött. Együtt járt ezzel természetesen az is, hogy a szakmai müveltséganyagban háttérbe szorult a filológiai készség fejlesztése és megbecsülése. Enélkül pedig forráskiadványok, különösen rendszeres forráskiadványok — azaz sorozatok — elképzelhetetlenek. 14 Századok 1986/1
