Századok – 1986

Történetirodalom - U isztokov formirovanije nacij v Central’noj i Jugo-vosztocsnoj Evrope. Obscsesztvenno – kul’turnoe razvitie i genezisz nacional’nogo szamoszoznanija (Ism.: Niederhauser Emil) 204/I

206 TÖRTÉNETT IRODALOM 20 Ь A második rész tanulmányai a nemzeti öntudat létrejöttének részkérdéseit tárgyalják. I. V. Csurkina a szlovén nemzeti öntudat kezdeteit a 18. századra teszi, hivatkozik a nemesek szlovén nyelvű levelezésére, a nyelv iránti érdeklődésre az irodalomban. A nemzeti öntudat — a tartományitól függetlenül — az 1780-as években alakult ki, megelőzte a nemzet kialakulását. B. N. Putyilov a montenegrói hősi eposz szerepét mutatja ki, Petar Petrovic Njegos rendezte ezeket a régebbi népi hagyományra épülő eposzokat az általuk megénekelt események kronológiája szerint, 1702-től kezdve. Az énekekben egyfajta hősi historizmus meglétét látja a szerző. I. I. Trofimkina S. M. Ljubisa 19. századi szerb író müveinek nyelvészeti elemzése során mutatja ki a montenegrói nyelvjárások hatását a szerb—horvát irodalmi nyelv kialakulására. P. A. Dmitriev Vuk Karadzic Újszövetség-fordításának a jelentőségét emeli ki a szerb—horvát nyelv kanonizálásában, bemutatja, hogy Vuk 84 új szót alkotott, mintegy százat átvett az ószlávból, részben szerbesített alakban, egyéb szláv nyelvekből is merített. A korábbi szlavenoszerbbel szemben a népnyelv alapjára helyezett új irodalmi nyelve Szerbiában 1868-ban, a magyarországi szerbek körében 1871-ben vált hivatalossá. M. L. Bersadszkaja a horvát történetírás és szépirodalom egyes müveinek elemzése alapján az 1760-as évektől, részben még korábbról is bizonyítja a nemzeti öntudat kibontakozását, a történetírók is a nyelvi egységben találták meg az öntudat alapját. Ugyanakkor ezek a művek a korabeli társadalomról is adnak képet, egyre kritikusabbat, a század végén működő Tito Brezovacki a horvát társadalmon belül már csak a parasztságban látott pozitívumot. G. K. Venyegyiktov azt világítja meg részletesen, hogy az 1840—60-as években a bolgár népnév írása körül milyen heves vita folyt, balgarnak vagy bolgarnak kell-e írni, s az előbbi esetben az első magánhangzót milyen betűvel kell visszaadni. A haladó és maradi felfogások összecsapása ebben a látszatra esetleges részkérdésben éppen az erős nemzeti öntudat bizonyítéka. N. K. Zsakova a cseh irodalmi műfajok váltakozásán keresztül mutatja be a nemzeti öntudat fejlődését, a próza sokáig elmaradt a költészet mögött a nyelv fejletlensége miatt, csak a század második felére bontakozott ki teljesen, amikor már a realizmus kezdetei jelentkeztek a romantika íróinál és költőinél. I. M. Porocskina a szláv népek orosz kapcsolatainak a szerepét világítja meg, a 18. században ezek a tudomány és szélesen a kultúra terén jelentkeztek, a 19. sz. első felében orosz szépirodalmi alkotások fordításán és hazai környezethez adaptálásán túlmenően már az irodalmi minta átvétele vált jelentőssé. A. Sz. Milnyikov egy 1970-ben Tbilisziben felfedezett kézirat kapcsán arról ad képet, hogyan készítette el Josef Jungman, a cseh Kazinczy az Igor-ének cseh fordítását 1811 tavaszán. A kézirat, az Igor-ének orosz szövegének latin betűs átirata egy a múlt században Tbilisziben élt cseh gimnáziumi igazgató hagyatékából került elő. Milnyikov bebizonyítja, hogy ez Jungman kézírása, mert azonos azzal a Prágában lévő kézirattal, amelyben a cseh fordítás is megtalálható. Aprólékos vizsgálódással azt is kimutatja, hogy Jungman és az első német fordítást 1811-ben publikálój. Müller egyaránt Dobrovsky nyomán dolgoztak, a két fordítás a szöveg értelmezésében és magyarázatában sok azonosságot mutat fel. A harmadik rész historiográfiai kérdéseket tárgyal. A. Sz. Bejlisz azt mutatja meg, hogyan tárgyalta a bolgár marxista történetírás a bolgár nemzet és a nemzeti öntudat kialakulásának kérdéseit. A marxizmus bulgáriai meghonosítójától, Blagoevtől kezdve vizsgálja a kérdés fejlődését, ezen belül a 18. század és Paiszij, az első történetíró szerepének értékelését. A felszabadulás után egy ideig úgy látták, Paiszij nem a feltörekvő burzsoázia, hanem a nép álláspontját képviselte, a burzsoázia ugyanis születésétől kezdve már reakciós és áruló volt. Az utóbbi évek vitái és a sokáig elhanyagolt kérdéssel foglalkozó könyvek és tanulmányok már szakítottak ezzel a felfogással és jóval árnyaltabban tárgyalták a burzsoázia szerepét és a korai nemzeti öntudatot, bár talán — tesszük hozzá — túlságosan kiemelve a nemzeti sajátosságokat. A bolgár történettudománynak az a legújabb megállapítása, hogy a sokáig ismeretlen szociális származású szerzetesnek tartott Paiszij gazdag kereskedő-családból származott, ebben az áttekintésben persze már nem szerepelhetett, mert csak 1984-ben került közlésre. N. K. Zsakova a nemzettéválás kérdéseivel foglalkozó szovjet akadémiai tudományos tanács leningrádi részlegének tevékenységét mutatja be 1976 óta. A leningrádi szakemberek interdiszciplináris együttműködése főképp tudományos ülésszakok rendezésében nyilvánult meg, így a szláv irodalmi egyesületekről, a Maticákról, a nemzeti nyelv és az öntudat összefüggéseiről, az Igor-ének szerepéről a szláv népek nemzettéválásában, a balkáni nemzettéválás kérdéseiről, a balkáni városról és társadalomról tartott ülésszakok után 1979-ben a további kutatásokat