Századok – 1986
Történetirodalom - Formirovanie nacij v Central’noj Jugo-vosztocsnoj Evrope. Isztoricseszkij i isztoriko-kul’turnüj aszpektü. (Ism.: Niederhauser Emil) 201/I
TÖRTÉNETT IRODALOM 20 Ь elhagyását is magával hozza. Konkrét példával az ostrava—karvíni medence esetében szolgál, ahol a német, lengyel és cseh érintkezés különböző variánsait mutatja be. Chlebowczyk elmélete első pillantásra formálisnak tűnik, valójában azonban igen elmés magyarázatot kínál bizonyos történeti folyamatokra, persze nem teljesen kielégítőt, de az elképzelés igen gyümölcsözőnek látszik. N. I. Tolsztoj a szerb—horvát, a bolgár és a szlovén nyelv fejlődését mutatja be, hangsúlyozva a latin és a görög kultúrkörhöz való tartozás lényeges szerepét. V. P. Gudkov igen részletesen, egyes munkák elemzésébe bocsátkozva mutatja be az orosz nyelv hatását az ószláv szerb variánsából kialakított irodalmi nyelvre, a szlaveno—szerbre, amelyet majd a beszélt nyelven alapuló modern nemzeti nyelv vált fel. G. K. Venyegyiktov a bolgár irodalmi nyelv megteremtésének a fontosságát bizonyítja be a nemzettéválásban. Z. N. Sztrekalova a lengyel nyelv fejlődésével kapcsolatban az orosz—lengyel kétnyelvűség kérdését is felveti. G. P. Nyescsimenko és A. G. Sirokova a cseh, L. N. Szmirnov a szlovák nyelv fejlődését és nemzeti szerepét mutatja be. К. I. Logacsov a görög irodalmi nyelv kérdését tárgyalja, helyesen úgy véli, hogy a népnyelvvel szemben a klasszikus görög megválasztása ugyan nehézségeket okozott, de ez volt az egyetlen reális alternatíva, mert a nemzeti mozgalmat vezető rétegek csak ezt voltak hajlandók elfogadni, hiszen ez egyúttal az egész Balkán-félsziget görög vezetés alatti egyesítésének az igényét, az ún. nagy eszmét is jelentette. Furcsasága, hogy az egyébként az ortodox egyházhoz nagyon is ragaszkodó nemzeti mozgalom az ógörög keresztnevek használatát erőltette, holott megfelelő szentek nem voltak. A beszélt népnyelv csak az 1975— 77 során bevezetett reformokkal vált irodalmi nyelvvé. A harmadik téma a nemzeti öntudat kialakulásának a problémái, ide sorolták a szerkesztők a kultúra szerepét is a nemzettéválásban. Ezt mutatja A. Sz. Milnyikov bevezető tanulmánya is (A nemzeti öntudat kialakulásának a kérdéséhez a nemzetek létrejöttének időszakában). Szerkesztői lábjegyzet szerint egész Közép-Európára terjeszti ki vizsgálódását, csakugyan a német fejlődést is bevonja. A nemzeti öntudat alakulásában két nagy korszakot különböztet meg, az elsőben a felvilágosodás az uralkodó ideológia, a másodikban a nemzeti ideológia, öntudat és nyelvhasználat szoros összefüggését bizonyítja, a legfontosabb tényező a „kultúra nyelve", ez pedig sokáig a német, ezt használják még akkor is, amikor a korábbról öröklött nemzeti öntudat szélesebben terjed el. A kultúra öt stílusban bontakozott ki (a barokk, a klasszicizmus, a preromantika, a romantika és a realizmus), közülük a romantika volt a legnagyobb hatású, de ez sem korstilus, mert a különböző stílusok sokáig még egymás mellett élnek. Nagyon helyesen mutatja ki, hogy a barokknak is volt nemzeti tartalma. A romantika nemcsak a művészeti ágakra, hanem a tudományra is kihatott. A nemzeti öntudat szociális rétegződésére is kitér, elsősorban a nemesség és az értelmiség volt a hordozója, a városi lakosságnál már csekélyebb, a parasztoknál pedig, mint a cseh példán mutatja, a nemzeti öntudat elsőrendűen a társadalmi igények kifejeződése. E sorok Írójának a kultúra egyes ágainak szerepét röviden felvázoló cikkét is lábjegyzettel látta el a szerkesztőség, amely szerint egész Kelet-Európára kiterjedt, vagyis az orosz és balti területre is (a lábjegyzetben ugyan nincs benne az, hogy eléggé el nem ítélhető módon, de az egész kötet felépítése ezt sugallja). I. M. Septunov számos példát hoz arra, milyen szerepet játszik a folklór a nemzeti öntudat terjedésében. A. V. Lipatov érdekes tanulmánya a lengyel felvilágosodás kultúrájának a problémáit tárgyalja: a hagyományokhoz ragaszkodó, minden újítást elvető nemesi tábor és az európai tanokat átvenni kívánó reformátorok fokozatos közeledését, mindkét fél ugyanis az ellentábor ideológiájából is egyre több elemet volt hajlandó átvenni. A szintézis nagyjából az első felosztás utáni időben következett be, amikor már nem lehet a felvilágosodás híveinek és ellenfeleinek a szembenállásáról beszélni. A nemzet fennmaradását a felosztások után éppen a nemzeti hagyományok ereje magyarázza. Időben ennek a kérdésnek a tárgyalását folytatja N. P. Mityina és O. P. Morozova tanulmánya a lengyel nemzet koncepciójának alakulásáról a 18. sz. végén és a 19. sz. első harmadában, sok konkrétummal, szépen mutatja meg, hogyan válik a társadalmi gondolkodásban a parasztság nemcsak a nemzet részévé, hanem egyenesen legfontosabb elemévé. Arató Endre hasonló folyamatot mutat be magyar vonatkozásban, a natio Hungarica fogalmából a népet is magába fogadó nemzet fogalmának a kifejlődését. A bolgár Krumka Sarova széles áttekintéssel azt mutatja meg, hogy a bolgár nemzeti öntudat alakulására milyen hatással voltak a nemzetközi körülmények, egyrészt a szomszéd nemzetek harcai, másrészt az olasz és a lengyel mozgalom példája. I. V. Csurkina a szlovén nemzeti eszme fejlődését tárgyalja eseménytörténeti aspektusban az előzményekkel együtt az 1848-as
