Századok – 1986

Történetirodalom - Isztorija i kul’tura Bolgarii. K 1300-letiju obrazovija bolgarszkogo goszudarsztva (Ism.: Niederhauser Emil) 171/I

173 TÖRTÉNETI IRODALOM óta követett politikáját folytatta, hogy a balkáni keresztény népek békés úton, az oszmán birodalom belső felbomlása révén nyerjék el függetlenségüket, a keresztények feletti protektorátus igényét természetesen nem adta fel. I. D. Zabunov az odesszai és kisinyovi, meg egyéb, oroszországi bolgár emigráns egyesületek tevékenységét tárgyalja az 1877—78-as orosz—török háború előestéjén, amely lényegében véve a bolgár nemzeti mozgalom anyagi támogatását jelentette. I. V. Kozmenko az angol és osztrák(—magyar) diplomácia 1877 decembere és 1878 június közti tevékenységére hoz újabb orosz diplomáciai dokumentumokat, megmutatja, hogyan törekedett a két nagyhatalom a bolgár nemzeti igények meghiúsitására. Azt is világossá teszi, hogy az orosz kormányzatnak katonai, pénzügyi és egyéb okokból kellett beletörődnie a berlini kongresszuson hozott változásokba, de már másnap hozzálátott a bolgár nemzeti törekvések kiteljesedésének támogatásához. N. T. Szapronova a haladó bolgár tanítók szerepét tárgyalja a szocialista eszmék terjesztésében az 1880—90-es években, a párttörténeti levéltár anyaga alapján. A tanítók jórészt a középrétegekből, elsősorban a parasztságból kerültek ki. T. F. Makoveckaja érdekes áttekintést ad a burzsoá parlamentarizmus fejlődéséről 1878—1914 közt, nem eseménytörténeti részletekbe mélyedve. Joggal úgy látja, hogy az európai típusú parlamentarizmus csak jórészt elvben volt meg, a gyakorlatban, különösen Ferdinánd személyes uralma idején, nem létezett. A hat polgári párt azonban mégis beleilleszkedett a formális parlamentarizmusba, a baloldali szociáldemokrata párt (tesznyákok) egészében elvetette és harcolt ellene, a jobboldali szociáldemokraták elvben ugyancsak elvetették, de gyakorlatuk következetlen volt, a parasztpárt viszont legfontosabb intézményeinek felszámolását és a rendszer gyökeres korrekcióját sürgette. R. P. Grisina az 1902-ben a demokrata pártból kivált radikális párt fejlődését vizsgálja. Sokáig a polgári pártok szélső balszárnyát alkotta, 1920—21 során a parasztpárti kormányzat idején az ellenzék élén állt, 192l-re összeállította az ellenzék politikai platformját, a parlamenti szabadság helyreállításával és számos gazdasági és társadalmi követeléssel, korábbi monarchia-ellenessége azonban ebből a programból már kimaradt. Je. L. Valeva széles körképet ad arról, hogyan tiltakozott a nyugati munkásmozgalom az 1925-ös szófiai merénylet után a kommunisták üldözése ellen. L. Ja. Gibianszkij sok új adatot hoz arra, hogy 1944 novembere és 1945 májusa között a Szófiában tevékenykedő Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagjai ellenezték Bulgária részvételét az antihitlerista háborúban, különböző követelésekkel léptek fel saját tevékenységük kifejtése érdekében, és támogatták az ellenzéki pártokat. Ju. F. Zugyinov a Bolgár Kommunista Pártnak az életszínvonal emeléséért 1944—80 közt vívott harcát ábrázolja, és tanulságos adatokat sorol fel az egy főre eső fogyasztás alakulásáról 1952—1980 közt: a kenyérfogyasztás mintegy 20%-kal csökkent, viszont a tej-, zsírfogyasztás a duplájára, a tojásé a háromszorosára nőtt stb. A harmadik rész a kultúra egyes kérdéseivel foglalkozik. G.G. Litavrin tanulságos cikkben mérlegeli a II—12. századi bizánci uralom kulturális következményeit, amit eddig hol teljesen negatívan, hol alapvetően pozitívan értékeltek, arra hivatkozva, hogy a bolgár kultúra addig is bizánci hatás alatt állt, s most ez a hatás közvetlenül érvényesülhetett. A negatív értékelés azt hangoztatta, hogy Bizánc a bolgárok asszimilálására törekedett. Litavrin gondosan felsorolja a negatív következményeket, elsősorban a kultúra állami támogatásának megszűntét, a kulturális központok elpusztítását, a bolgár egyház önállóságának megszűntét és még sok egyebet. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy Bizánc volt akkor az egyik legmagasabb műveltséggel rendelkező állam, ekkor jött létre az athoszi Zographosz-kolostor, mint bolgár kulturális központ, Bizánc fejlettebb társadalmi viszonyai meggyökereztek, az egyházi autonómia megmaradt, továbbra is épülték templomok és kolostorok, fennmaradt a szláv nyelvű liturgia, az állami és egyházi hatóságok nem üldözték a bolgár kultúrát. A bolgár öntudat megőrződött. A számos tényező mérlegelése alapján Litavrin arra a következtetésre jut, hogy a negatívumok mégis valamivel súlyosabbak voltak, a kulturális fejlődés egészében lelassult. 1.1. Kaliganov a középkori bolgár-orosz irodalmi kapcsolatok egy részkérdését vizsgálja, filológiai gondossággal. Az 1515-ben az iszlámra való áttérítésnek ellenálló és ezért kivégzett Györgyöt az ortodox egyház szentként tisztelte. Hírét bolgár szerzetesek vitték el Novgorodba, ahol legendát állítottak össze róla, de téves adatokkal. Kaliganov elmésen magyarázza ezeknek létrejöttét (a kivégzést pl. a bolgár legenda februárra tette, és megemlítette, hogy utána nagy zivatar támadt, a novgorodi legenda júniusra helyezte át,