Századok – 1986
Folyóiratszemle - Lurje Ju. Sz.: A bizonyítás módjai a forráselemzés során 1183/V–VI
FOLYÓI RATSZEM LE 1183 világforradalomtól remélte, hogy véget vet minden nacionalista izgatásnak. Az ellenforradalmi rendszer úgy vélte, hogy belső megszilárdulásával kiérdemelheti a status quo megváltoztatását. Megalakultak az „elszakított" mag/arsággal szimpatizáló egyesületek, szemmel tartanak minden olyan csehszlovákiai szervezeti és személyi változást, amelyet a magyarok számára károsnak ítélnek. Eközben pedig Csehszlovákiát kommunisták bújtatásával s az orosz bolsevizmust támogató pánszlávizmussal vádolják. Érdekes, hogy a szlovákokat mind Budapesten, mind Prágában inkább a változások tárgyának tekintették s nem cselekvő alanyának, s ennek megfelelően igyekeztek megnyerni őket. Prágában az egységes „csehszlovák nemzet" létét hangoztatták, a szlovákok külön érzéseit nem vették figyelembe. (Pedig a cseh hadsereg és a hivatalnokok megjelenése számos súrlódáshoz vezetett a szlovákokkal is.) Budapesten úgy gondolták, hogy a szlovákoknak nyújtandó autonómiával vissza lehetne csalogatni őket a „történelmi hazába". 1920-ban, a trianoni békekötés évében mindkét oldalon tetőpontra értek a nacionalizmus hullámai. Szlovák oldalon azt erősgették, hogy a magyar hadsereg támadásra készül. A magyar propaganda a szlovákiai népesség elégedetlenségét hangoztatta. Feljegyezték a diszkriminációkat, a kitelepítéseket, a magyar nyelv kitiltását a bírósági eljárásokról, a losonci Kossuth-emlékmü lerombolását. A határ kijekölése, a határkövek felállítása végül tehát könnyebbnek bizonyult, mint a következmények felmérése. A magyar kormány a két világháború között nem hagyott fel törekvéseivel, hogy elérje a határmódosítást. Erőfeszítései közben — mivel az 1914 előtti határokhoz ragaszkodott — képtelen volt elismerni a nemzeti fejlődés történelmi realitásait. De aligha tekinthetjük reálisabbnak azokat a prágai célkitűzéseket, amelyek a nemzetállamok létét egyetlen nemzet elismerésétől tették függővé, amit csak a szlovákok és magyarok ellen bevezetett primitív eszközökkel érhettek volna el. — A nemzetiségi politikát a maga nyerseségében, a diplomácia megszépítése nélkül feltáró helyi adatok egy konkrét rötténelmi időpontban jól szolgálhatják a nemzetiségi viszonyokról alkotott kép felülvizsgálatát, de általában az összehasonlító vizsgálatot is. (Acta Poloniae Hislorica 50. köt. 1984. 157—198.) B. J. JU. SZ. LURJE A BIZONYÍTÁS MÓDJAI A FORRÁSELEMZÉS SORÁN A cikk alcíme közelebbről is meghatározza a témát. A régi orosz történelemre vonatkozó források elemzésére építi mondanivalóját a szerző. A forráskutatás jelentőségének hangsúlyozása mellett a történeti források többrétegű jellegét emeli ki. Közvetlen és közvetett bizonyító tartalmat különít el. V. O. Kljucsevszkij, M. Bloch és mások megállapításait idézi arról, hogy annak is jelentősége van, amiről nem beszél egy forrás, amit elhallgattak készítői. Ennek kapcsán azt a kutatói szemléletet sem fogadja el, amely eltúlozza a források bizonyító értékének relativitását, túlhangsúlyozza a történeítrói kreativitást. Másrészt a közvetett mondanivaló feltárására koncentrálva az elsődleges jelentés, a forrás tulajdonképpeni tárgya gyakran háttérbe szorul. Cikke bevezető részének lezárásaként a forráselemzés sokoldalúságára, komplex jellegére hívja fel a figyelmet Lurje, ami szerinte növeli a forrásfeldolgozás hatékonyságát, a történeti források bizonyító erejét. A cikk tárgyát képező források közül elsőként azokat említi, amelyek a 15—16. századi oroszországi eretnekmozgalmakra vonatkoznak. Rámutat, hogy többségük az eretnekeket üldöző egyházi intézményekben keletkezett. Ezért bár hasznosíthatók az eretnekek nézeteinek, cselekedeteinek, sorsának feltárásához, de egyoldalú tendenciózusság jellemzi a fennmaradt leírásokat, körültekintő forráskritikára van szükség feldolgozásuk során. Sokat mondanak ugyanakkor ezek a források készítőikről. Ideológiájukról, az inkvizíció intézményi felépítéséről, módszereiről stb. Ezek az eseménnyel szinte egyidejűleg keletkezett forrástípust képviselik. Más, bonyolultabb feltárási eljárást igényelnek a később keletkezett elbeszélések, leírások, mondák.
