Századok – 1986
Folyóiratszemle - Kim G. F.: Az ázsiai és afrikai országok új- és legújabbkori története historiográfiájának kérdései 1175/V–VI
FOLYÓI RATSZEM LE 1175 felszámolta a széttagoltságot, megerősítette a központi hatalmat, hozzájárult az egységes feudális uralkodó osztály (szolgáló nemesség) kialakulásához, s mindezen keresztül a feudális rend (jobbágyok röghözkötöttsége stb.) kiépüléséhez. A „zavaros idők" (szmuti) után az 1649-es törvények az „opricsnyina" vívmányait, IV. Iván politikáját erősítették meg. (Voproszi isztorii, 1985. 9. szám 45—62. I.) M. G. F. KIM AZ ÁZSIAI ÉS AFRIKAI ORSZÁGOK ÚJ- ÉS LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETE HISTORIOGRÁFIÁJÁNAK KÉRDÉSEI Az akadémikus szerző abból indul ki, hogy időszerűvé vált egy átfogó szintézis elkészítése a Kelet országainak kolonizáció utáni történetéről. A részkutatások eddigi eredményei, az egyre impozánsabb forrásbázis, illetve a koncepciók sokfélesége ezt lehetővé és szükségessé is teszi. Úgy ítéli meg, hogy egy korábbi eurocentrikus világtörténet értelmezés után a közelmúltban tapasztalható volt egy „Kelet" centrikus szemléletmód, amit szintén meg kell haladni. Vannak azonban tisztázásra váró elméleti és módszertani problémák. A kérdés historiográfiájának vázlatos áttekintése alapján ezeket veszi sorra cikkében Kim. Elsőként a keleti társadalmak (Ázsia, Észak-Afrika) gyarmatosítás előtti állapotának minősítésével kapcsolatos polémiákat, a formáció kérdést érinti. Sajátos, „ázsiai" szerkezetről vagy feudális viszonyokról lehet-e beszélni? A kérdés megválaszolása a felületes általánosítások, a megalapozatlan modellalkotás elkerülése érdekében differenciált, elmélyült részkutatásokat igényelt, ugyanakkor a szintézisre is törekedni kell az egyes események adekvát folyamatba ágyzása céljából. Válaszra váró kérdés pl., hogy e térség társadalmai miért nem tudtak olyan gyors modernizációs felzárkózást produkálni, mint az USA, a bismarcki Németország vagy Japán a Meidzsi reformok után. Kim szerint az eredendő elmaradottság, a kolonizáció, illetve újabban a neokolonializmus tette és teszi lehetetlenné a „kitörést". A kérdés irodalmában szükségképpen nagy szerepe van a történelmi érintkezések vizsgálatának. Figyelmet érdemlő, hogy Kelet és Nyugat között ilyen kapcsolatok a középkorból alig mutathatók ki, míg az ókorból számos példát tárt fel a kutatás. A középkori elszigeteltség után a gyarmatosítás (összefüggésben a kapitalista fejlődéssel) jelentette az érintkezések — igaz, sajátos — megélénkülését. Szerzőnk szerint érthetetlen, hogy a dogmatikailag sok rokonvonást mutató keresztény és mohamedán vallás annyira elszigetelt egymástól társadalmakat, eltérő civilizációk fejlődését segítette elő. A középkori kapcsolatnélküliséget azzal is magyarázhatónak véli, hogy nem funkcionáltak „ütköző", közvetítő államok, mint az ókor végén Bizánc, amely kapcsolatot képezett Nyugat és Kelet között. A gyarmatosítás — mint történelmi érintkezés — kutatásában sajnálatosnak tartja, hogy a gazdasági-társadalmi, politikai és katonai aspektusokra koncentrálódik a szakemberek figyelme. Az érintkezők (gyarmatosító és leigázott) társadalomlélektani, erkölcsi, mentális, szellemi sajátosságainak feltárása is fontos feladat lenne, magának a régiónak, a Keletnek, mint olyannak az adekvát megismerése érdekében. Utal Kim azokra a polémiákra, amelyek az elmúlt két évtizedben az ázsiai termelési módról, a keleti rabszolgatartásról, a tradicionális társadalomról folytak. Ezek során is az ókorra koncentrálódott a figyelem, miközben azt a kérdést kell megválaszolni, hogy egy egységes fejlődési folyamat különböző fokán álló társadalmak vagy civilizációk, vagy eltérő formációk érintkeztek (ütköztek) egymással a 16—18. században. Az ázsiai termelési mód különösségét hangsúlyozó szerzők megfeledkeztek a társadalmi fejlődés egyetemességéről. Kiemelték — specifikumként — az állam gazdasági szerepét, a despotizmust, az uralkodó osztály sajátos funkcióját, szerveződését, a kisajátítási-kizsákmányolási formákat. Voltak kísérletek a keleti társadalmak „ázsiaiságának" és feudális jellegének szintézisére is (Barg, Nyepomnyin). Magán-, illetve
